Klasszikus

Zsoltárok a Kálvin téren

2010.03.28. 10:38
Ajánlom
Immár ötödik éve, hogy egy-egy csütörtök estén rendhagyó liturgiájú zsoltáros istentiszteletre kerül sor a Kálvin téri református templomban.

A kétezer éves egyetemes keresztény egyház istentiszteleti életének szerves része volt mindig az úgynevezett napszaki könyörgések rendje. A babiloni fogságban élt Dániel naponta három alkalommal könyörgött Istenhez. „Naponta hétszer dicsérlek téged" - vallja a 119. zsoltár 164. verse. Talán erre a versre alapozva alakult ki az első évezred közepén a bencés közösségekben a napi hét imaóra rendje, mely a szerzetesi élet részévé vált. A reggeli és esti imaóra általában a templomban zajlott, s mivel ezt közösen látogatták a rend tagjai és a világi hívek, a reggeli és az esti könyörgés általános gyakorlat lett, ami a reformáció után is tovább élt. Egyházunkban az elmúlt század közepéig természetes volt az iskolákban és a nagyobb egyházközségekben a közös reggeli templomi könyörgés, mely ugyancsak erre vezethető vissza, sőt a napi egyéni csendesség, valamint az esti családi áhítat is ennek az ősi szokásnak a leegyszerűsödött formája.

A csütörtök esti templomi zsoltáros istentisztelet így a munkanap végének közös, ünnepélyes befejezése, a Teremtő Istennek mondott énekes hálaadás. Ennek a dicséretnek a legszebb kifejeződése a Lukács evangéliumában található hálaének, mely Jézus anyja: Mária nevéhez kötődik és latin kezdősoráról 'Magnificat' néven ismert. Ez lett az esti zsoltáros istentiszteletek - vesperás - befejező részének elmaradhatatlan éneke. Ez magyarázza azt a tényt is, hogy Palestrinától Bachig katolikus és protestáns zeneszerzők tollából számtalan Magnificat-megzenésítés született. A bibliai szöveget a zsoltárokhoz hasonlóan Szenci Molnár Albert öntötte versformába, így a 146. genfi zsoltár dallamára énekelhetjük ezt a dicsérő éneket.

A zsoltáros istentisztelet tehát valójában a vesperás liturgiáját eleveníti fel, mely a református egyházban sem volt ismeretlen. Benne évezredes keresztény tradíció és mai gyülekezeti gyakorlat találkozik.

2010. március 30. 18:00 Zsoltáros istentiszteletek a Kálvin téren - református vesperás
Az énekrendben a következő zsoltárok szerepelnek: 130 (zsoltárparafrázis), 88. (G. Rhaw), 22. (C. Goudimel) Himnusz 336. Dicsérd lelkem Istenedet (Praetorius) Magnificat: 4. toni, Motetta: Victoria: Eram quasi agnus (Mint az ártatlan bárány)

Az énekes liturgiát a Zeneakadémia Egyházzene Tanszékének hallgatói vezetik, igét hirdet Hafenscher Károly.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Karinthy Vera: „Felelősséggel dolgozom a színház jövőéért”

A Karinthy Színház alapítójának lánya lapunknak úgy nyilatkozott, jelenleg tárgyalások folynak a színház jövőjéről, a támogatások lehetőségeiről.
Színház

„Praktikusan nekem is távoznom kell” – Megszólalt a Karinthy Színház egyik ügyvezetője

A produkciós vezetői feladatokat is ellátó Kerekes-Katz Petra, a Karinhty Színházat működtető kft. egyik tulajdonosa a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében azt írja, a korábbi művészeti vezetőhöz, Földes Eszterhez hasonlóan, „praktikusan” neki is távoznia kell.
Zenés színház

„Maradj otthon, hallgass zenét” – Dalposta Kolonits Klárától és Dinyés Dánieltől

Az operavilág meghatározó művészházaspárja, Kolonits Klára énekesnő és Dinyés Dániel karmester dalpostát indított a közösségi médiában, mert a zene nem némulhat el világjárvány idején sem. A mai epizódot nálunk, a Fidelio olvasói is meghallgathatják.
Klasszikus

Rohmann Ditta: Úgy teszünk, mintha normális életet élnénk

A Művészi szabadság című sorozatban Rohmann Ditta csellóművészt is megkérdeztük, mivel tölti az időt a járványhelyzet alatt. Természetesen ő sem unatkozik, sőt, hangfelvételt is küldött nekünk.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus playlist

Klasszikusok merengős és borongós estékre

Zenei válogatásunk magányos vagy csöndes estékhez, amikor egy forró bögre teával az ember átadja magát a semmittevésnek, a meditációnak, majd előbb-utóbb az álomnak is.
Klasszikus hír

Anne-Sophie Mutter elkapta a koronavírust

A német hegedűművész bejelentette, hogy pozitív lett a COVID-19 tesztje. Bizakodik a felépülésben.
Klasszikus videó

Így dolgozik otthonról egy szimfonikus zenekar

A Rotterdami Filharmonikusok otthonról dolgoznak, és az internet segítségével adják elő együtt Beethoven IX. szimfóniáját.
Klasszikus interjú

Rohmann Ditta: Úgy teszünk, mintha normális életet élnénk

A Művészi szabadság című sorozatban Rohmann Ditta csellóművészt is megkérdeztük, mivel tölti az időt a járványhelyzet alatt. Természetesen ő sem unatkozik, sőt, hangfelvételt is küldött nekünk.