kóma

2017 október 27., 16:53
Színház törőcsik mari Szerző: Fidelio/MTI

Törőcsik Mari jobban van

A színművésznő kikerült a szombathelyi Markusovszky Kórház intenzív osztályáról és az állapota is fokozatosan javul - tájékoztatta a Nemzeti Színház a sajtót.
2014 december 15., 11:30
Színház magazin Szerző: Péterfi Ferenc

Lakásszínház a panelszobákban

Közösségi színházi előadást rendezett a KOMA Színház befogadó városrészében, a XV. kerületben. A produkciót "telepi" fiatalok adják elő. Kilenc hétköznapi történet, kilenc nem hétköznapi élet. MAGAZIN
2014 április 7., 07:02
gyerek bozsik yvette Szerző: Csicsely Zoltán

"Én egy kötött sapkás fiú vagyok"

Mohai Tamás a belvárosba költözött. A Thália Színház fiatal színésze korábban a XV. kerületben játszó KoMa társulat tagja volt. Egy azonban nem változott, a fiataloknak, gyereknek szóló előadások mindenhol megtalálják. A Rozsda lovagban most a legkisebb közönségnek játszik, érti, hogyan kell hozzájuk szólni.
2014 január 20., 15:40
Színház interjú Szerző: Pintér Zsanett

Valcz Péter: "A jóléti színház tompítja a kreativitást"

A KOMA Áldja meg az Isten, Mr. Vonnegut című, 2013-ban bemutatott előadása lesz látható január 25-én és 26-án a Thália Színházban. Miért Vonnegut? Mi történt azóta, mióta bemutatták a darabot? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ Valcz Péterrel, az előadás rendezőjével, aki ezúttal játszik is az előadásban. INTERJÚ
2013 augusztus 6., 14:39
Edu-Art hírek Szerző: (fgy)

Színházi tábort tart a FÜGE Kőszegen

Színházi tábort tart a FÜGE Produkció 16 és 18 éves fiatalok számára Kőszegen. A rendezvény keretében workshopokon, improvizációs foglalkozásokon, színházi előadáson vehetnek részt az érdeklődők.
2013 január 11., 10:30
Színház tünet együttes Szerző: (va)

Új előadások az FTP-n

A KoMa Népszínház Próféták című előadása, a Tünet Együttes Priznic című komédiája és a Nézőművészeti Kft. és a MaNNa Produkció közös előadása, az Ady/Petőfi is szerepel a Thália Színház műsorán.
2012 november 9., 14:14
Színház fesztivál Szerző: Fidelio

Indul az FTP

A Thália Színház és a függetlenek közti együttműködés november 10-én egyhetes platformmal startol. A fellépők sorát a KoMa társulata nyitja Áldja meg az Isten, Mr Vonnegut című előadásukkal.
2011 március 14., 09:00
Színház krétakör Szerző: Bajzák Anna Manuéla

Tantermi Színházi Projekt -Szemle

Idén először rendezik meg a FÜGE Produkció és a MU Színház szervezésében az iskola-látogató előadások szemléjét.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Egy csipetnyi Párizs Budapesten – ingyenes utcabál a Francia Intézet előtt

Anaïs Rosso francia művész, valamint Lakatos Mónika és FolkTriója is fellép július 12-én a Francia Intézet által szervezett ingyenes eseményen, ahol kulturális és gasztronómiai programokkal várják az érdeklődőket.
Könyv

Igazi művész a hamis próféták világában – új életrajzi könyv jelenik meg David Lynchről

Októberben vehetik kézbe a magyar olvasók Ian Nathan könyvét, amely részletesen mutatja be az idén januárban elhunyt filmrendező, festő, fényképész, David Lynch munkásságát és életét. A kötet a Troubadour Books gondozásában jelenik meg, Illés Róbert fordításában.
Klasszikus

Bach a falumúzeumban – zalai orgonán készült felvétel a barokk mester műveiből

Mátyás István orgonaművész a jelenleg a zalacsébi templomban található, hányattatott sors után megmentett hangszeren rögzítette Johann Sebastian Bach olyan műveit, amelyek kisebb méretű orgonán is játszhatók.
Zenés színház

Keresztes Tamás és Sodró Eliza is beugrik a nagybőgőbe – rendhagyó operettgála készül Veresegyházon!

Milyen bonviván Nagy Ervin? Vajon Sodró Elizának is délibábos a Hortobágy? A szokatlan kérdésekre a Mézesvölgyi Nyár ad majd válaszokat augusztus 13-án, érkezik ugyanis Peller Károly rendhagyó operettgálája.
Színház

A Kean nyerte az Underground Nemzetközi Színházi Fesztivál nagydíját

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása fesztivál-nagydíjat nyert az Underground Nemzetközi Színházi Fesztiválon. Az Aradi Kamaraszínház tagja, Harsányi Attila színművész három előadást játszott a seregszemlén.

Nyomtatott magazinjaink