A holland irodalmi életben milyen helyet foglal el az Európai Irodalmi Díj? Mennyiben befolyásolja egy esetleges győzelem egy új könyv és a szerző megismerését?

Azt mondanám, a műfordítók számára ez a harmadik legfontosabb elismerés a Nijhoff-díj és a Filter-díj után, amelyek kizárólag a műfordítóknak szólnak, míg az Európai Irodalmi Díjat a szerzőnek és a fordítónak együtt ítélik oda. Csak európai nyelveken megjelent könyvek kaphatják meg, ez az Európa Tanács országainak nyelveit jelenti. 2011 óta évente osztják ki, és az előző évben hollandra lefordított legjobb regényt díjazzák. Alapítói a Holland Irodalmi Alapítvány, az amszterdami SPUI25 Egyetemi-Kulturális Központ, a De Groene Amsterdammer című hetilap és az amszterdami Athenaeum Könyvesbolt. Több független könyvesbolt is támogatja, a díjazott könyv írója tízezer, a fordító ötezer eurót kap. A hosszúlistát egy minőségi holland és flamand könyvesboltokból álló zsűri állítja össze. A hollandiai holland és a Belgium egy részén beszélt flamand ugyanaz a nyelv, enyhe kiejtésbeli és némi szókincsbeli eltéréssel, de ez egy könyvpiacot jelent. A végső döntést egy szakmai zsűri hozza meg.

Nemcsak a győztes, hanem már a hosszúlistán szereplő szerzők, fordítók, illetve könyvek körül is nagy a hírverés, ugyanis az Irodalmi Alap a könyvesboltokban országos turnét szervez a bekerült fordítók számára, akik az érdeklődő közönségnek mesélnek a könyvről és a fordítás folyamatáról. Hangsúlyoznám, hogy az Európai Irodalmi Díj egy holland díj, nem összetévesztendő az Európai Unió Irodalmi Díjával, amit fiatal szerzők kapnak az Unió országaiból.

Önt keresték meg a munkával, vagy ön ajánlotta fel egy kiadónak?

Az esetek nagy részében itt úgy van, hogy a fordítót keresi meg a kiadó. Vannak, akik igyekeznek könyveket ajánlani, én is szoktam, de ez általában nem túlságosan eredményes. Én már a kétezres években próbáltam rábeszélni az általam ismert kiadókat, hogy adják ki Krasznahorkai László könyveit, ez azonban évekig nem sikerült. Aztán később mégis megkeresett a Wereldbibliotheek – akiknek korábban Márai Sándort, Ottlik Gézát és Závada Pált fordítottam – a Sátántangóval. Feltehetőleg máshonnan is megkapták az információt, hogy érdemes. Utána jött sorban a többi nagyregény: Az ellenállás melankóliája, a Báró Wenckheim hazatér, a most longlistre került Háború és háború, és most fejezem be legújabb regényét, a Herscht 07769-et.

Krasznahorkai László (Fotó/Forrás: Pólya Zoltán / Müpa)

Milyen a fogadtatása eddig a Háború és háborúnak?

Tavaly január végén jelent meg a holland fordítás, én csak egy belga recenzióról tudok, ami februárban jelent meg a De Morgen című napilapban, illetve egy Krasznahorkai-interjúról a Het Parool című amszterdami napilapban. Őszintén szólva nem igazán értem, a korábbi könyvekről ugyanis mindig megjelent több kritika a holland napi- és hetilapokban. Csak valami furcsa véletlenre tudok gondolni, főképp mert

A regény története szerint ugyanis egy levéltáros talál egy kéziratot, ami négy férfiról szól, akik a világtörténelem különböző időszakaiban bukkannak fel, és a békét keresik, de mindenhol háborúba kerülnek... Krasznahorkai nem egy tömegeket bevonzó szerző, de van egy rajongótábora a holland nyelvterületen. És úgy tűnik, a könyvárusok is szeretik, ajánlják a vevőknek, ezért vették fel a hosszúlistára. Szívből remélem, hogy a jelölés, a fordítói turné, illetve remélhetőleg a rövidlista – amire egyébként az elmúlt években a korábbi könyvek mindig felkerültek – esetleg nagyobb sikereket hoznak a könyvnek, ami mellesleg talán a legkedvesebb Krasznahorkai-regényem.

Miért ez a legkedvesebb regénye?

Egyrészt mert az ember nagyon megkedveli Korint, a főhőst. Ez amúgy más Krasznahorkai-hősökkel, például a Herscht Florianjával is így van. Másrészt nagyon szeretem a történelmi jeleneteket benne, gyönyörűek például az ókori Krétán játszódó részek, az ottani tájleírások, eredetileg klasszika-filológusként különösen megszólítottak ezek. Tavaly el is utaztunk Krétára, ahova már egyetemista korom óta készültem, de a könyv hatására most összeszedtük magunkat, és tényleg elmentünk.

Krasznahorkai László Háború és háború című regényének holland kiadása (Fotó/Forrás: Krasznahorkai László Facebook-oldala)

Krasznahorkai László nyelvezetét legendásan nehéz lefordítani, George Szirtes például csaknem tíz évig dolgozott a Sátántangó angol verzióján. Milyen kihívás átültetni ezeket a bonyolult mondatokat egy idegen, jelen esetben holland nyelvre?

Valóban nehéz. Főleg a bonyolult mondatok miatt, és mert ebben a könyvben a történet nagy részét valamelyik szereplő meséli el, legtöbbször a főszereplő, Korin. Az ő szavait a szerző részben függő beszédben, részben egyenes beszédben, és nagyon sokszor szabad függő beszédben adja vissza. A függő és szabad függő beszédben az igeidők használata a germán nyelvekben más, mint az egyenes beszédben, aki tud angolul vagy németül, tudja, miről beszélek. A hollandban, akár a németben, az alárendelő mondatok szórendje is speciális. Ezért ahol Krasznahorkai vidáman váltogatja ezeket a beszédmódokat, a fordítónak össze kell fésülni a mondatokat, hogy olvasható legyen hollandul. Alapvetően nagyon oda kell figyelni az igeidőkre, főleg, ha a történet ide-oda ugrál az időben, mikor például a főhős felidézi a korábbi eseményeket, mert az elbeszélés jelen idejéhez képest korábbi cselekvéseket régmúltba kell tenni, ahogy az angolban és a németben is.

Egy másik érdekes különbség inkább eltérő irodalmi konvención, mint a nyelvi különbségen alapul: hollandul nem lehet ilyet mondani, hogy „hát, ez egyszerűen fenomenális, csapkodta a térdét a tolmács”, csak azt, hogy „… mondta a tolmács a térdét csapkodva”. Nem lehet bármilyen igével helyettesíteni az egyenes beszéd után a „mondta” jelentésű igét. Az általam ismert nyugat-európai nyelvekben sem lehet egyébként, oroszul viszont igen. Ezt, persze, meg lehet oldani, de vannak határesetek. Ilyenkor jó, hogy van egy levelezőlista holland műfordítókkal, ahol meg lehet kérdezni, amiben az ember bizonytalan.

és ha az, mondjuk, egy pilóta, akkor a repülés szaknyelve van ott, ha levéltáros, akkor azé. A könyvben szerepel egy hosszú leírás a gyémántcsiszolásról, a késői ókorban játszódó fejezethez pedig kifejezetten jól jött a latin szakos egyetemi végzettségem, ez a rész ugyanis tele van római foglalkozások latin nevével.

Alföldy Mari, Krasznahorkai László és Vjacseszlav Szereda (Fotó/Forrás: Wim Kersbergen)

Krasznahorkai László szoros kapcsolatot tart a fordítóival, állítólag a nap huszonnégy órájában rendelkezésükre áll. Milyen kérdésekben kellett hozzá fordulnia?

Valóban nagyon készségesen segített, már az előző könyvek fordítása során jó kapcsolatot alakítottunk ki, amihez hozzájárult az is, hogy a férjem, Vjacseszlav Szereda oroszra fordítja őt. A leggyakrabban olyan szövegrészekre kérdeztem rá, ahol nem volt egészen világos, mire gondolt. De más kérdésekben is nagyon kedves volt, például elvállalta, hogy virtuálisan megjelenik az Amszterdami Magyar Szalonban, ami egy olyan független, magánkezdeményezésű, pénzügyi forrásokkal nem rendelkező magyar kulturális szervezet, amely 2008 óta az én vezetésem alatt havonta tart rendezvényeket Amszterdamban, de a Covid alatt másokhoz hasonlóan az online térbe kényszerült. Így Zoomon beszélgettünk a regényei fordításáról.

A Háború és háború legújabb magyar kiadása egy borítékba zárt levél formájában tartalmazza a Megjött Ézsaiás című szöveget is, amelyet a könyvhöz csatolnak. Ez a holland kiadásban is így szerepel?

Sajnos nem, és máshol sem sikerült megjelentetnem ezt a remek, a regényhez szorosan kapcsolódó szöveget. Talán majd a jelölés vagy a díj kapcsán.

Hogyan látja ma a műfordítók szerepét, helyzetét?

Holland kollégáim már legalább tíz éve egy könyvvásár műfordítói standján azzal szembesültek, hogy a közönség egy része azt gondolta, a könyveket számítógép fordítja. Azóta a szoftverek még okosabbak lettek, de műfordítást még mindig nem tudnak csinálni. Krasznahorkai László holland felkérésre írt egy szöveget – magyarul tudtommal nem jelent meg –, ami egy iszonyú nehéz esszé formájú történet, illetve egy történet formájú esszé. Bemásoltam a DeepL fordítóprogramba, ami sokkal jobb, mint az ismertebb Google Translate, persze csak azután, hogy saját kútfőből én is lefordítottam. A program néhány részt egészen szépen átültetett hollandra, de sok mindent nem értett, és nyilvánvalóan nem egy irodalmi szöveget dobott ki végül. Sokszor olyan megoldásokat választott, amik elfogadhatóak ugyan, ha szerkesztő lennék, talán meg is elégednék velük, de magamtól jobbakat találtam. Ezért nem használnám még nyersfordításra sem, mivel így rosszabb megoldások is belekerülhetnek a szövegbe. Szóval nem gondolnám, hogy a mesterséges intelligencia fenyegetné a műfordítókat a közeljövőben.

Alföldy Mari (Fotó/Forrás: Szuly Ádám)

Hogy érzi, megbecsülik a munkájukat?

A műfordítók világszerte szeretnék elérni, hogy ismerjék el a munkájukat: például ha valahol beszélnek vagy írnak egy könyvről, nevezzék meg a fordítót, a kiadók pedig tegyék ki a borítóra a nevét. Azt szokták mondani, olyan ez kicsit, mint egy előadóművész szerepe: a zeneszerző megkomponál egy művet, a hangszeres pedig megszólaltatja.

Mégis az előadóművész neve nagyobb betűkkel szerepel a plakáton, mint a zeneszerzőé, míg a fordítóé sokszor a kolofonban van eldugva. Ami az anyagi megbecsülést illeti, Hollandiában sem tartoznak a leggazdagabb rétegbe a műfordítók, de a komoly irodalommal foglalkozók számára kialakítottak egy támogatási rendszert, ami biztosítja a megélhetést. Esetemben a magyar fordítások nem biztosítanak elég munkát, úgyhogy mással is foglalkozom (egyéb fordítás, tolmácsolás, tanítás). Ez mindig is így volt, de az utóbbi években sajnos azt tapasztalom, hogy a magyar kormány politikája negatívan befolyásolja a Magyarországról alkotott képet Hollandiában – de mondhatnám, hogy Európában és azon kívül is –, és ez a magyar irodalom iránti érdeklődést is visszaveti. Visszatérve a műfordítók anyagi megbecsülésére, Magyarországon sajnos egészen szomorú a helyzet, műfordításból nem vagy nagyon nehezen lehet megélni.

Vannak viszont olyan lehetőségek, mint például a magyarból fordítók számára a balatonfüredi Fordítóház, ahol a kollégákkal lehet találkozni, tapasztalatokat cserélni, miközben az ember nyugodt körülmények között, az otthoni élete „zavaró” tényezői nélkül tud dolgozni az aktuális munkáján, és szerény ösztöndíjat is kap. Sőt, ha olyan szerencsés, hogy nyáron lehet ott, a folyamatos ülőmunka kompenzálására a Balatonban is úszkálhat. Nekem különlegesen kedves ez a hely, ahova évente járok, járunk, mert itt ismertem meg 2004-ben a férjemet. Sajnos nem tudom, hogy a jövőben is mehetünk-e oda, mert a támogatása bizonytalanná vált.

Tervezi újabb könyv fordítását?

Több mindent szeretnék, szerintem botrányos, hogy például Nádas Pétertől már nagyon régen nem jelent meg semmi, a nagyobb művei közül csak az Emlékiratok könyve létezik hollandul, de ez a kiadókon múlik. Ráadásul előbb még be is kell fejeznem a Herscht 07769-et…

Fejléckép: Alföldy Mari (Fotó/Forrás: Szuly Ádám)