– olvasható Peer Krisztián 42 című kötetének címadó versében. Ezzel a könyvvel tért vissza tizenöt év után a megélhetési pókerjátékos, drámaíró, dramaturg, aki a másfél évtizeden át kötetek nélkül is mindvégig költőként gondolt magára.

1974-ben született Dorogon. Még az ELTE bölcsészkarának volt a hallgatója, mindössze húszéves, amikor első kötete, a Belső Robinson megjelent. Az ebben szereplő, „labirintusos” versekben egyszerre volt csodagyerek és enfant terrible, lírai beszélőként pedig saját és környezete testének lakója, élősködője, szavak elhallgatója és kimondója. „Turista vagy / az öreg, testmeleg templomokban” – írta, leszámolva azzal az alapvetéssel, miszerint az ember igazi lénye belül volna, illetve hogy ennek a belsőnek (bensőségnek) a feltárása üdvös lenne. „Akarom, / hogy a fű növése elnyomja / szerveim zaját” – ez már a Szőranya című kötetben olvasható, amelyet még további kettő követett, azt pedig tizenöt évnyi hallgatás. Legalábbis ami a lírát illeti. Ezekben a korai versekben (1994–2002) Peer egyszerre tesz ironikus, tárgyilagos és nonszensz megfigyeléseket a saját tudatával kapcsolatban, és ez a fajta önreflexió egyben a világ feltérképezésére és jobbá tételére tett kísérletnek is számít.

Ami Babitsnál végpont volt („magamnál tovább nem jutottam”), az Peer költészetében a kezdőállomás, az egyedüllét egyetlen ellenszere, ha magadon túljutsz: „Segítsen minket az első emberi szám, a Kettő.” 2002-ben Hill Ferenc álnéven adta ki a Fallosz monológokat, persze nem rejtőzködni akart Eve Ensler, A Vagina Monológok szerzője, illetve az olvasók előtt. A copyright C betűje mellett ott állt a neve a belső oldalon, de egy rakás, a péniszéről mesélő, fiktív fickó mellé valódi fiktív szociológus illik.

A következő tizenöt évben színházaknak írt, dramaturgként dolgozott. Tatabányán mutatták be a Szorongás Orfeum című drámáját, amely a fiatalokhoz kíván szólni. A Tünet Együttes számára készült Az élet értelme. Magyar kispolgárok közé költöztette a Winnetou szereplőit (Old Death), százféle módon ironizált a Gyász című kriptorevüben. Közben videót forgatott az Indexszel arról, milyen egy bankhiteles költő élete.

A „millás tüntetéseket” viszont annál komolyabban gondolta, még ha hamar ki is ábrándult abból, hogy megváltoztathatják a politikát és a köznyelvet.

Peer Krisztián: 42

"Annyira adta volna magát, hogy szétomoljak és először hülyére, aztán halottra igyam magam."

2011-ben ismerte meg Mocsár Zsófit, a Képzőművészeti Egyetem húszéves hallgatóját. „Én tudnék mit kezdeni a jóval, / Hányat kell még aludnom addig?” – írta a Szegényszag című versében. Nem kellett volna már sokat aludni, barátnője mellett újra elkezdett írni, komoly (megélhetési) pókerjátékos lett, így verekedte ki magát az adósságokból. Festői helyre költöztek, a nagymarosi Duna-partra. Készen volt a 42 című kötet fele, amikor júniusban a huszonöt éves, egyre komolyabb sikereket elérő Zsófi egy hirtelen jött, végzetes agyhártyagyulladásban meghalt. A 2017-ben, a költészet napján megjelenő verseskönyv a gyász kötete lett, amelyben az íveket felvágva lehet megtalálni a Zsófi halála után írt verseket.

– mondta a költő a HVG-nek. Szerelmének halála volt a költői comeback ára, de ő soha nem kötött volna ilyen alkut senkivel. Mindenesetre úgy jött vissza, mint Rimbaud Abesszíniából. És rohan hátrafele az előreszáguldó vonaton, hátha visszaér hozzá, aki a visszatérésnek értelmet ad. Haza. De, mint Odüsszeusz a versben, hiába fordul Ithaka felé. „Száznyolcvan fok, nem telik bele egy szívverés” – hazajutni csak a nyílt vízre lehet.

(címlapkép: Bialik István)