Tavaly csak az online térben tudták megtartani az eseményt, ám mint azt dr. Gál Katalin, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnöke az augusztus 26-án tartott sajtótájékoztatón elmondta, az emberek már telítődtek az online térrel, a személytelenség pedig nem kedvez a könyveknek. Az olvasók és a kiadók részéről is egyértelmű igény mutatkozott az élőben tartandó esemény iránt, ezért is külön öröm, hogy immár a szokott helyszínen, a Vörösmarty téren, valamint a Duna-korzó területén rendezhetik meg újra az Ünnepi Könyvhetet szeptember 2-5. között.
A szervezők szellősebb beépítéssel, két színpaddal, fertőtlenítő állomásokkal és maszkokkal készülnek, és a tervek szerint rendszeresen fertőtlenítik majd a színpad előtti székeket, az információs pultokat. A népszerű írók dedikálásánál kialakuló tömeget úgy igyekeznek elkerülni, hogy ezeket nem egyszerre, hanem különböző időpontokban hirdetik meg a kiadók, és igénybe veszik a központi, a standoktól elkülönülő dedikálóhelyeket is.
Az eseményre eddig 1038 dedikálást hirdettek meg, a részletes időpontok megtalálhatók az Ünnepi Könyvhét hivatalos oldalán.
Idén 140 könyves pavilonban 173 kiadó kínálja a könyveit. A két színpadon, a Vigadó téren és a Vörösmarty téren reggel 10 és este 7 között több mint 70 könyvbemutató beszélgetés lesz. A gyerekeket a Vigadó téri gyerekkönyv részlegnél az MKKE szervezésében Kárász Eszter és Mesezenekara, valamint a Betűtészta Kiadó bábjátéka és más játékos, zenés, a kiadók által szervezett programok várják. A Korzóra települ ki a határon túli magyar irodalom: jelen lesznek az erdélyi, szlovákiai, vajdasági magyar könyvkiadók és szerzők is.
A Vörösmarty téren pénteken és szombaton este koncert zárja a napot: pénteken a Canarro zenekar, szombaton Müller Péter és a Könyvhat lép fel.
A Könyvhét szeptember 2-án déltől nyit, naponta reggel 10-től este 7-ig nyitva lesznek a könyvárusító helyek. A hivatalos megnyitót szeptember 2-án 15 órakor tartják a Vám és Pénzügyőrség fúvószenekarának felvonulásával és térzenéjével, ünnepi megnyitóbeszédet mond Szabó T. Anna költő, író, műfordító. A megnyitó után a Szép Magyar Könyv 2020 verseny ünnepélyes díjkiosztására kerül sor, ahol bemutatják a díjazott könyveket és alkotóikat.
A legszínvonalasabb kivitelezésű magyar könyvek számára kiírt Szép Magyar Könyv versenyen 83 kiadó vett részt, akik összesen 147 kötettel neveztek. A díjak odaítéléséről idén az MKKE Elnöksége által felkért öt tagú szakmai zsűri döntött. A zsűri tagjai dr. Révész Emese elnök, Babucs Éva, Benedek Barna, Nagy Gabriella és Wunderlich Péter voltak.
A Szép Magyar Könyv 2020 verseny díjazott kötetei
A győztes Szépirodalom kategóriában: László Noémi: Műrepülés (Gutenberg Kiadó)
A győztes Gyermek és ifjúsági könyvek kategóriában: Bertóti Johanna: Almából ki, körtébe be (Koinónia Kiadó)
A győztes Művészeti és ismeretterjesztő könyvek kategóriában: Mártonffy Melinda: Franciaudvaros bérházak Budapesten (ARTEM/BOOKS Kiadó)
A győztes Könyvsorozatok kategóriában: Grecsó Krisztián: Pletykaanyu; Isten hozott; Harminc év napsütés; Vera (Magvető Kiadó)
A győztes Szakkönyv kategóriában: Monok István, Zvara Edina: Esterhasiana Biblioteca. A gyűjtemény története és könyvanyagának rekonstrukciója (Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ)
A győztesek Az Év Illusztrátora kategóriában:
- gyermekirodalom: Kiss Ottó, Merényi Ágnes: A piros tengeralattjáró (Betűtészta Könyvkereskedelmi és Kiadó Kft.)
- felnőttirodalom: Szerb Antal: Utas és holdvilág (Libri – Scolar)
A győztes Múzeumi művészeti könyvek kategóriában: Árvai Mária, Véri Dániel: A nagy könyvlopás. Francia könyvkiállítás a vasfüggöny mögött (Ferenczy Múzeumi Centrum)
A Szép Magyar Könyv 2020 verseny különdíjasai
A köztársasági elnök különdíja: Barokk freskófestészet Magyarországon II. (MMA Kiadó)
A miniszterelnök különdíja: Andrássy Dorottya, Dúzsi Éva, Horváth Zsuzsa, Katona Júlia, Kelecsényi Kristóf, Kerekes Margit, Lukács József, Sisa József: Az országház építése és művészete (Országház Könyvkiadó)
A főpolgármester különdíja: Presser Gábor: Presser könyve (Helikon Kiadó)
Az MTA különdíja: Gyurgyák János szerk.:Trianon 100 (Osiris Kiadó)
Tamás László-díj: Faludy György, François Villon: François Villon balladái Faludy György átköltésében (Európa Könyvkiadó)
Az EMMI 3 különdíja:
- Csalár Bence: Színfalak mögött. A magyar divat. (BOOOK Kiadó)
- Orosz István: Örömajkon örömének. (Méry Ratio Kiadó)
- Pintér Judit szerk.: Sára Sándor. (MMA Kiadó)
Az MKKE különdíja: Krúdy Gyula: Book of dreams (Club of Odd Volues - Boston, Gyomai Kner Nyomda Zrt.)