Gerzson

Chopin 2010

2010.02.10. 17:47

Programkereső

Március 1-jén ünnepeljük Fryderyk Chopin születésének 200. évfordulóját. A Lengyelországban meghirdetett Nemzetközi Chopin Évhez a budapesti Lengyel Intézet is kapcsolódik, számos programot szervezve vagy támogatva.

Arkadiusz Bernas, a budapesti Lengyel Intézet igazgatója a szerdán tartott sajtótájékoztatón köszönetet mondott a magyarországi intézményeknek, amiért Lengyelország és Franciaország mellett hazánkban is gazdag programkínálattal ünneplik a jeles évfordulót. Vásáry Tamás, a Nemzetközi Chopin Év egyik magyarországi tiszteletbeli védnöke személyes élményeit megosztva kalauzolta a jelenlévőket Chopin világába. Az első szólókoncertje, ahol ferlcsendültek a lengyel zeneszerző művei is, majd a Deutsche Gramofon által kiadott Chopin-albuma karrierjének legfontosabb állomásai voltak. Március 28-án az Uránia Nemzeti Filmszínházban ad Chopin-estet a Mazurkákból válogatva.

Chopin Év sajtótájékoztató
Chopin Év sajtótájékoztató

Farkas Zoltán, az MR3-Bartók Rádió főszerkesztője, a magyarországi programok egyik médiatámogatója a Márványteremben rendezett, tizennyolc koncertből álló Chopin-Schumann-sorozatra hívta fel a figyelmet, amelynek keretében június 21-én Wojciech Waleczek, október 11-én pedig Piotr Banasik koncertjét hallgathatják meg az érdeklődők. Az esteket az MR3-Bartók Rádió élő, egyenes adásban közvetíti, csakúgy mint a Chopin Év bicentenáriumi gálakoncertjét március 1-jén, ahol Szilasi Alex egy vadonatúj Pleyel zongorán játszik majd a Művészetek Palotájában. Ahogy a zongoraművész a tájékoztatón fogalmazott, "nem alapfeltétel ilyen típusú zongorán játszani Chopint, de Chopin korának hangzásképletét ezek a hangszerek őrzik a legjobban". A nemzetközi együttműködéssel megvalósuló hangversenyen Lengyelország egyik legnevesebb zenei együttese, a Bydgoszczi Filharmonia Pomorska Szimfonikus Zenekara is fellép. 

A Nemzetközi Chopin Év médiatámogatója a Fidelio is, amelynek ügyvezető igazgatója, Zsoldos Dávid a varsói Chopin Fesztiválon szerzett élményeivel kapcsolatban elmondta, nagyon szeretné, ha az idei Erkel- és a jövőre sorra kerülő Liszt-év ugyanolyan hangsúlyt kapna itthon, mint a lengyeleknél a Chopin-évforduló. A Klasszik Rádió programigazgatója rávilágított arra, hogy Liszt és Chopin között rengeteg a közös vonás: mindketten kelet-európai zeneszerzők voltak, akik alapjaiban változtatták meg a komolyzenét. 

A Nemzetközi Chopin Év során számos program várja a közönséget. Tavasszal kerül sor Pawel Kowalski, lengyel zongoraművész különleges szóló-zongoraestjére a Budapesti Tavaszi Fesztiválon, valamint a Pécsi Tavaszi Fesztiválon a Pécs 2010 - Európa Kulturális Fővárosa projekt keretében, Budapesten és Pécsett, 2010. március 29-én és 30-án.

Chopin Év sajtótájékoztató
Chopin Év sajtótájékoztató

A Chopin Év ideje alatt egyúttal több magyar zongoraművész repertoárján szerepelnek Chopin-koncertsorozatok. Balázs János fiatal magyar zongoraművész Chopin összes koncert-körúttal járja az országot, Szilasi Alex Chopin-zongoraestjei az MTA Dísztermében című sorozata pedig immár utolsó évéhez érkezett. A Nemzetközi Chopin Év magyarországi programsorozatának zárókoncertjeként az 1984-ben megalakult világhírű Sinfonia Varsovia ad koncertet a Művészetek Palotájában, 2010. december 12-én. 

Kiállítással készül a Nemzeti Fryderyk Chopin Intézet. "A középszert még érinteni sem óhajtanám..." című, Fryderyk Chopin történetét bemutató dokumentum-vándorkiállítást 2009. októberétől kezdődően Debrecenben, Szegeden, Győrött, Pécsett, Budapesten és Egerben láthatja a közönség. A Chopin Év előzeteseként 2009. decemberében jelent meg az Európa Kiadónál Barbara Smoleńska-Zielińska lengyel zenetörténész klasszikusan élvezetes életrajzi kötete Fryderyk Chopin életéről és munkásságáról Chopin címen, amely közvetlen közelről mutatja be ezt az érzékeny, szellemes, elegáns, zseniális művészt. A kötet, amely Lengyelországban tananyag, a 2010-es Chopin Év tiszteletére, CD-melléklettel jelent meg. 

A Chopin Év és Liszt Ferenc születésének 2011-es közelgő évfordulója kapcsán a Lengyel Intézet Liszt Ferenc Chopin élete című könyvének új magyar fordításban való kiadását is tervezi valamely vezető magyar kiadóval való együttműködésben, a Balassi Intézet támogatásával. A kötet különlegessége, hogy 1851-ben jelent meg először - ez az első könyv, amely Chopin halála után napvilágot látott. A legutóbbi teljes magyar kiadás 1926-ban jelent meg. 

A emlékév aktuális magyarországi programjairól a budapesti Lengyel Intézet által szerkesztett www.chopin.hu tematikus portál nyújt folyamatos és naprakész tájékoztatást. Emellett olyan cikkeket, elemzéseket is publikál, amelyek Fryderyk Chopin életét, személyét és munkásságát segítik közelebb hozni az olvasóhoz, illetve beszámol más Chopin-koncertekről és eseményekről, melyeket számos magyar művész kezdeményezésére, különböző magyar intézmények szervezésében zajlanak országszerte. Nagyon úgy fest, hogy a zenerajongók a Chopin Év alatt sem fognak unatkozni...