Szilárda

Ottlik 100 a nyitott kapuk napján

2012.09.11. 12:04

Programkereső

Az Óbudai Társaskör szeptember 15-én programjaival a száz éve született Ottlik Gézára emlékezik, de a látogatók az épület műtárgyait bemutató egyedi tárlatvezetésen is részt vehetnek.

Az 1984-ben Franciaországból indult, azóta európai mozgalommá szélesedett KÖN alkalmából ismét országszerte várják az érdeklődőket a helyi szervezők és túravezetők. Sokan kerekednek fel ilyenkor, hogy beleshessenek olyan épületekbe, melyeket még nem láttak vagy máskor nincsenek nyitva, de vannak, akik azért indulnak útnak, hogy meghallgassanak egy-egy érdekes előadást, koncertet, vagy részt vegyenek egy kellemes sétán. Az Óbudai Társaskör szombati programjai is épp ezt a célt szolgálják: egy kicsit másképp is megmutatni az épületet (aminek tervezéséért Korompay Katalin építészt, a ház tervezőjét nem mellesleg Ybl-díjjal tüntették ki) és olyan különleges programokat szervezni, melyekre már nem jut idő a megannyi rendezvénynek, kulturális sorozatnak és klubkörnek is otthont adó kulturális színtér hétköznapjain.

Ottlik Géza
Ottlik Géza

Délután kettő órától így Berhidi Mária, az Óbudai Társaskör Galéria kurátorának vezetésével egyedi tárlatvezetésen vehetnek részt a látogatók, mely során az épületet fényét emelő műtárgy értékű használati tárgyakat, képző- és iparművészeti alkotásokat lehet majd alaposabban megismerni, mint például az előcsarnokban található Triptichon, azaz, a tolóajtókat díszítő zománckompozíciók történetével.

A száz éves Ottlik-évforduló alkalmából rendezett programok nem mindennapi módon idézik fel az egykönyves író személyiségét. Ottlik hatalmas bridzs-játékos hírében állt, minden idők legnagyobbjai közé tartozott, angolul írt könyve a szakértők között is hatalmas feltűnést keltett. És mivel a Társaskörben egy lelkes bridzsklub is működik, mi sem volt kézenfekvőbb annál, mint az évfordulót a KÖN-nel összekapcsolva meghirdetni egy Ottlik-emlékversenyt. A megmérettetés mindenki számára nyitott (a nevezési díj 600 Ft, bridzsbérlettel pedig ingyenes a részvétel).

A félnapos programot filmvetítéssel egybekötött irodalmi beszélgető est zárja. Kelevéz Ágnes, a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa Dömölky János filmrendezőt és Fakan Balázs dramaturgot hívta vendégnek, társalgásuk kiindulópontját pedig a PIM virtuális kiállítóterében megtalálható interjú-archívum adja, de szó esik majd Ottlik 56-ról szóló, betiltott interjújáról is.