Zita, Mariann

Nemcsak A rózsa nevében, a valóságban is létezik a mérgező könyv

2018.01.25. 21:57

Programkereső

Ha lehet, ez a könyv még az Umberto Eco első regényében szereplő gyilkos kötethez képest is a lehető legártatlanabb alakot öltötte: egy tapétákról szóló tudományos írásét.

Az első látásra ártalmatlannak tűnő 56 x 76 cm-es, az Árnyékok a halál faláról című, 1874-ben megjelent kötet két okból is igen figyelemreméltó:

egyrészt a ritkasága miatt, másrészt, mert pusztán a megérintése is ölhet.

Az előbbi kijelentés után meglepő, hogy a könyvben körülbelül száz tapétaminta található - arzénnal átitatva.

A kötet Dr. Robert M. Kedzie munkája, aki az amerikai polgárháború idején unionista sebész volt, később pedig a Michigani Állami Mezőgazdasági Főiskola kémia professzora. Mikor az 1870-es években az állami egészségügyi bizottság tagja lett, próbálta felhívni a figyelmet az arzénnal színezett tapéták veszélyeire.

A halálos méregnek számító arzént rézzel keverve ugyanis a zöldnek egy különösen élénk árnyalatát tudták előállítani,

amit gyönyörű festékeknél és tapétáknál használtak. Az eljárás nem számított különlegesnek, a XIX. század végére az Amerikai Orvosi Szövetség becslése szerint az Egyesült Államokban forgalmazott tapéták 65 százaléka tartalmazott arzént. 

A viktoriánusok már tudták, hogy az arzén halálos méreg, ha valaki lenyeli. "Örökség pornak" is emlegették az elemet, mivel remekül lehetett használni például tehetős idős rokonok likvidálására (ahogy erre számos krimiben találunk példát). A legtöbben azonban nem láttak kockázatot abban, hogy ezzel borítsák be az otthonuk falait.

Kedzie azt állította - utólag már tudjuk, hogy helyesen - hogy az arzénnal színezett tapétából mikroszkopikus porszemcsék hullanak, melyek az ott élők szervezetébe kerülhet: belélegezhetik vagy lenyelhetik. Könyve előszavában arra figyelmeztet, hogy az arzén nemcsak "hirtelen és erőszakos halált" okozhat, hanem

a lassú, krónikus mérgezés titokzatos, elhúzódó betegség képében is támadhat,

ami megtéveszti az orvosokat és a beteget egyaránt. A hölgypácienseknek ráadásul általában azt javasolták, hogy lábadozzanak a - tapétázott - szobájukban - ezzel gyakorlatilag arra ítélve őket, hogy folyamatosan az őket mérgező levegőt lélegezzék be.

A tapéták ellen folytatott hadjáratának részeként készített Kedzie 100 példányt az említett Árnyékok a halál faláról című könyvből és elküldte őket Michigan közkönyvtárainak. A kötetek maguk elég vékonykák: mindössze egy borítóból, rövid előszóból és az egészségügyi tanácsnak a kötet célját bemutató rövid magyarázatából áll. Utóbbiban arra is figyelmeztetik a könyvtárosokat, hogy a gyerekeket tartsák távol a könyvtől. A fennmaradó 86 oldalon tapétaminták találhatóak, amelyeket egyszerű kereskedőktől szerzett be.

A valószínűtlen gyilkos

1862. április 3-án Dr Thomas Orton orvost Kelet-Londonba, a hároméves Ann Amelia Turnerhez hívták ki. Richard Turner kőműves és felesége három gyereküket vesztették el az azt megelőző hat hétben egy titokzatos betegség miatt és attól tartottak, a kislány lesz a következő.

Mikor az első gyerek megbetegedett, a helyi orvos az akkoriban igen elterjedt és nagyon fertőző torokgyíkot állapított meg nála. Ugyanez volt a diagnózis a testvérei esetében is. Azonban egyáltalán nem hasznátak a bevett gyógymódok, illetve a szomszédságban kitörő pánik ellenére senki más nem kapta meg a fertőzést. Mindezek miatt a kora egyik legjobb orvosának számító Orton kételkedni kezdett a diagnóziban. Megvizsgálta a család életkörülményeit és a szegény, de tisztességes és tiszta házban a hálószoba zöld tapétája keltette fel a gyanakvását. Orvosi körökben keringett egy teória arró, hogy a tapéták mérgezőek is lehetnek.

Amikor a kislány néhány hét múlva meghalt, Orton boncolást kért. A London Hospital vegyésze pedig kimutatta a szövetekben az arzént.

Amikor az újságok a vegyész idézve megírták, hogy az arzénos festékek és tapéták mérgezőek lehetnek - kitört a pánik. A szakértő azt állította, nem csak az ártalmas, ha abban a szobában alszanak, hanem már néhány óra ottartózkodási is.

(via Telegraph)

A nagyobb hatás végett a kísérteties borítóra egy meglepően találó bibliai idézetet választottak: "És ha látja a poklosságot, hogy ímé a poklosság a háznak falain zöld vagy vörhenyes horpadásokban mutatkozik; és annak felülete alább esik a falnál:
Akkor menjen ki a pap a házból, a háznak ajtaja elé, és zárja be a házat hét napra." (Mózes 3. könyve, a Léviták szolgálatáról 14:37-38)

Az eredeti száz példányból mára mindössze négy maradt: a legtöbb könyvtár olvasói egészsége miatt aggódva, megsemmisítette a köteteket.

 A megmaradt példányokból kettő Michiganban van: egy Kedzie egykori munkahelyén, a mezőgazdasági főiskolán, a másik pedig a Michigani Egyetemen. Az előbbi a könyvtár Különleges Gyűjteményében pihen, egy - stílusosan - zöld dobozban, a lapjait pedig egyenként bevonták műanyaggal, hogy a kutatók és a kíváncsi látogatók biztonságosan böngészhessék.

Ezeket a biztonsági intézkedéseket is csak 1998-ban tették. Előtte azoknak, akik egy pillantást akartak vetni a könyvre speciális kesztyűt kellett viselniük, meg volt határozva, mennyi ideig lehet náluk a könyv és

külön figyelmeztették őket, nehogy megnyalják az ujjukat, amikor lapoznak

- ez utóbbi nem egy szerzetes életébe került Umberto Eco A rózsa neve című regényében is...

A másik két példányból egy a Harvard orvosi karára, illetve a National Library of Medicine-be került, ahol bedigitalizálták és szabadon elérhetővé tették bárki számára. Ez utóbbi nem is volt egyszerű művelet: a digitalizálást végző dolgozóknak speciális védőfelszerelést kellett viselniük közben.

Bár a kötetben szereplő tapétaminták színei megfakultak az elmúlt 150 év alatt, de az árnyalatok és a minták még így is csábítóak. A digitalizálás állítólag nem adja vissza a színeket, amelyeken a fény játéka különösen szép. Az egyik kutató azonban hozzáteszi:

"Olyan, mint a nyílméregbékák: a legszebb dolgok a legveszélyesebbek."

(via Atlas Obscura)