Eleonóra

Plágiumszoftver derítette ki, honnan merített Shakespeare

2018.02.14. 12:36

Programkereső

Az egyetemi szakdolgozatok vizsgálatára használthoz hasonló szoftver segítségével bukkantak rá a ma már alig ismert könyvre, ahonnan a Bárd számos monológja alapjait meríthette. Óriási felfedezés vagy csak egy a sokk tippből?

Brit kutatók szerint Shakespeare mintegy 20 monológjához George North egy 1576-ban írott, kiadatlan kéziratából merített. A tudósok egy plágiumszoftverrel mutatták ki az egyezéseket - számolt be róla a The New York Times és a The Guardian. Dennis McCarthy és a LaFayette College professzora, June Schlueter a leggyakrabban a hallgatói dolgozatok ellenőrzésére használt WCopyfind plágiumszoftver segítségével vetették össze Shakespeare darabjait George North A Brief Discourse of Rebellion and Rebels című művével, amely egy király elleni lázadás veszélyeiről értekezik.

David Garrick III. Richárd szerepében, William Hogarth festménye, 1745
David Garrick III. Richárd szerepében, William Hogarth festménye, 1745
Fotó: Wikipedia

A szerzők nem azt állítják, hogy Shakespeare plagizált volna, mindössze annyit mondanak, hogy ismerte a könyvet és merített belőle. Erre elsősorban

az akkor ritkának számító, azonban Shakespeare-nél és Northnál is feltűnően gyakran előforduló kifejezések engednek következtetni.

North szövegének ajánlásában például arra sarkallja azokat, akik taszítónak találják a külsejüket, hogy a belső értékeiket fejlesszék, ezzel mondva ellent a természetnek. Érvelésében használja az arány, üveg, jellem, tisztességes, deformált, világ, árnyék és természet kifejezéseket, melyek III. Richárd első monológjában is visszaköszönnek, szinte ugyanebben a sorrendben - ellenkező végkövetkeztetésre juttatva az uralkodót. 

III. Richárd

ford.: Vass István

York napsütése rosszkedvünk telét

Tündöklő nyárrá változtatta át.

Családunkról már elvonult a köd

S alámerült az óceán szívébe.

Most homlokunkon győztes koszorú,

Diadalemlék csorba fegyverünk,

Vad riadónkból víg vacsora lett

És édes dallam szörnyű indulónkból.

Szelíden mosolyog a háború,

Nem lovagol páncélos paripán,

Hogy félénk ellenség szívét ijessze,

Ehelyett fürge lábakkal szökell

A hölgy-szobákban léha lantzenére.

De én, aki nem játszani születtem

Sem tetszelgő tükröknek udvarolni,

Kit durván véstek és szerelem fénye nélkül

S riszáló nimfák előtt nem feszíthet,

Kit megfosztottak minden szép aránytól

S a természet becsapott termetemmel,

Ki torzul, félig kész, s idő előtt

Küldettem el e lélegző világba,

Bénán s idétlenül, hogy a kutyák

Megugatnak, ha bicegek előttük -

Én ilyen fuvolázó békekorban

Nem is tudok egyébbel szórakozni,

Mint hogy a napon nézem árnyamat

És csúfságomat magam magyarázom:

Én, mivel nem játszhatom a szerelmest,

Hogy eltöltsem e csevegő időt -

Úgy döntöttem, hogy gazember leszek

S utálom e kor hiú gyönyörét.

A két kutató Shakespeare több mint 20 monológjában talált egyezést az esszé szövegével. Köztük van Gloucester nyitó monológja a III. Richárdból, Macbeth hasonlata, amelyben a különböző kutyafajokhoz méri a férfiak csoportjait, a Lear királyból a Bolond Merlin-jóslata és a lázadó Jack Cade Alexander Idennel vívott végzetes küzdelmének körülményei a VI. Henrikből.

"Mindeddig egyetlen Shakespeare-kutató sem tanulmányozta ezt a kéziratot, amit kevesen ismernek. Elemzésünk során kiderült, hogy egyike azoknak a forrásszövegeknek, amelyek a legnagyobb hatással voltak Shakespeare-re" - hangsúlyozta McCarthy.

George North az 1500-as években élt. I. Erzsébet udvarának egy kisebb alakja volt, aki svéd nagykövetként működött. George North  eredeti műve pénteken jelenik meg a Boydell and Brewer kiadó gondozásában, a British Library közreműködésével.

McCarthy először egy 1927-es ritka könyvek katalógusában találkozott a Discourse említésével, amelyben "eredeti és ismeretlen munkaként" számoltak be róla. A tudós Schlueterrel kutatott a dokumentum után, s végül a British Libraryben találták meg.

"Az írás arról szól, hogy miért nem szabad egy király ellen lázadni. North eszmefuttatásával kiáll az I. Erzsébethez hű arisztokrácia mellett" - magyarázta McCarthy.

"Shakespeare felhasználta ezt a saját darabjaihoz, elsősorban azokhoz, amelyek a lázadással foglalkoznak. Egy csomó talányra kaphatunk választ, amin eddig a tudósok vitatkoztak" - mondta.

A felfedezés a szakemberek körében vegyes fogadtatásra lelt. A The Guardian által idézett David Bevington, a Chicagói Egyetem professzora arra hívta fel a figyelmet, hogy új Shakespeare-források nem mindennap bukkannak fel, és a most előkerült valóban jelentős, mindeddig nem kutatott munka, a visszakövetett idézetek száma pedig tekintélyes.

William Shakespeare darabjai Sir John Gilbert festményén, 1849
William Shakespeare darabjai Sir John Gilbert festményén, 1849
Fotó: Wikipedia

Brian Vickers brit Shakespeare-kutató azonban, aki maga is plágiumszoftverrel fedezte fel, hogy a III. Edwardon Shakespeare valószínűleg Thomas Kyddel együtt dolgozott, kevésbé volt lelkes. Mint fogalmazott: McCarthy az elmélet igazolására apró részleteket emelt ki, amiket más tényezőkkel is lehet magyarázni.

A London College professzora, John Mullan is óvatosságra intett a felfedezés jelentőségével kapcsolatban.

Lehet, hogy Shakespeare valóban olvasta a könyvet. De már nyolc kötet foglalja össze Shakespeare forrásait,

és jó figyelmeztetés ezzel kapcsolatban, ha az ember a IV. Henrik első felvonását vizsgálja, amelyben kilenc hosszú passzus szerepel különböző művekből. Ezeket forrásnak, lehetséges forrásnak, valószínű forrásnak, esetleg történelmi analógiának vagy analógiának is minősítették. Sok különböző fokozat létezik" - magyarázta.