Béla

A 85 éves Philip Roth írás helyett történelmet olvas

2018.03.19. 19:37

Programkereső

"Könyvet írni annyi, mint problémákat megoldani. Nem az érdekli az embert, hogy hova helyezze magát, sem a díjak vagy a kritikák vagy más ilyesmi. Ez az utolsó, ami a fejében megfordul, a munka az, ami kitölti gondolatait." - fogalmazta meg hitvallását a ma nyolcvanöt éves Philip Roth Pulitzer-díjas amerikai író.

Newarkban (New Jersey) született Galíciából bevándorolt zsidó család gyermekeként. A Chicagói Egyetemen 1955-ben angol irodalomból szerzett diplomát, 1958-ig az egyetemen tanított, majd Guggenheim-ösztöndíjat kapott. Ekkor már nemcsak tanította, hanem művelte is az irodalmat, rövidprózákat és bírálatokat írt. Később rangos egyetemeken kreatív írást és összehasonlító irodalmat oktatott egészen 1991-es nyugdíjba vonulásáig.

Első elbeszéléskötete, az 1959-ben megjelent Isten veled, Columbus elnyerte a tekintélyes amerikai Nemzeti Könyvdíjat. Az 1969-es A Portnoy-kór című regényét a kritika úgy minősítette: korai Woody Allen-film könyv formában; a főhős, Alexander Portnoy a pszichológusához intézett monológban beszél bizarr szexuális szokásairól, erotikus fantáziáiról. Az olykor már a pornográfia határait súroló szöveg a későbbi Roth-regényeknek is jellemzője, erősen "fallocentrikus" világképe miatt a feministák nem túlzottan kedvelik az írót. Roth kétszer nősült, és kétszer vált el, második felesége, Claire Bloom angol színésznő a válás után írott, A babaház elhagyása című művében nem éppen kedvező színben tüntette fel exférjét.

A hetvenes években írt politikai pamfletet A mi bandánk címmel, The Breast (A mell) című regénye Franz Kafka Átváltozásának szatirikus átirata. Az évtized végén alkotta meg egyik írói alteregóját, Nathan Zuckermannt, aki A megszabadított Zuckermann, a Zuckermann: Trilógia és epilógus, Szellem el című regényeinek főhőse lett. Másik kedvelt irodalmi alakja David Kepesh, aki többek között A haldokló állat című regényének főszereplője lett.

Írói fénykorát az 1993-as Shylock-hadművelet című regényétől számítják, az azóta eltelt negyedszázadban születtek legérettebb, regényei.

 Ilyen az 1995-ös Sabbath színháza, a terrorizmus kérdéseit feszegető Amerikai pasztorál, a második világháború utáni kommunistaellenes boszorkányüldözés, a mccarthyzmus időszakát megelevenítő Kommunistához mentem feleségül, a kilencvenes évekbeli amerikai kisebbségpolitikára reflektáló Szégyenfolt.

Regényeiben a társadalmi tematika mellett fontos szerep jut a család, házasság, szerelem, szexualitás problémakörének, számos művében foglalkozik az amerikai zsidó lét és irodalom kérdéseivel.

 Az utóbbi években írott műveiben, A haldokló állatban, a 2006-os Akárkiben és a 2009-ben kiadott Kiégés című regényében az öregedéssel, a halállal való szembenézés is megjelenik. 2010-ben megjelent utolsó regénye, a Nemezis, amely egy kitalált, 1944-ben kitört gyermekbénulás-járványról és annak hatásáról szól.

Regényei a filmkészítőket is megihlették, nagy sikert aratott A haldokló állatból készült, Isabel Coixet rendezte Elégia Ben Kingsley és Penelope Cruz főszereplésével, valamint az Amerikai pasztorál Jennifer Connellyvel és Ewan McGregorral, utóbbi a film rendezője is volt.

Roth sikeres és ünnepelt író, aki az olvasók szeretetén túl számos díjjal is büszkélkedhet.

Háromszor részesült a PEN Club Faulkner-díjában, az Amerikai pasztorál elnyerte a Pulitzer-díjat, 2006-ban a PEN Club Nabokov-díjával, 2007-ben a Saul Bellow-díjjal tüntették ki. 2011-ben neki ítélték a kétévente kiosztott, igen rangos Nemzetközi Man Booker díjat, 2012-ben pedig megkapta a spanyol Nobel-díjként is emlegetett Asztúria Hercege-díjat irodalom kategóriában. Évek óta emlegetik az irodalmi Nobel-díj várományosaként, de ezt a kitüntetést még nem nyerte el.

Philip Roth 2012-ben egy interjúban azt mondta:

Az elkövetkező tíz évben nem áll szándékomban írni. Nyíltan fogalmazva: abbahagytam. A Nemesis volt az utolsó könyvem."

2014-ben a BBC kétrészes dokumentumfilmet forgatott róla, amelyben bejelentette, hogy utoljára jelent meg a televízió képernyőjén. 2018 januárjában a The New York Timesnak adott interjúban megerősítette, nem akar visszatérni az íráshoz, helyette inkább az amerikai és a modernkori európai történelemről szóló műveket olvas.