Könyv

23 kortárs író dolgozik Budapest nagyregényén

2023.03.30. 13:35
Ajánlom
A projektben részt vevő művészek már kiválasztották a lakosság által beküldött történeteket legjobbjait, és hozzá is láttak a fejezetek megírásához. A könyvet novemberben vehetjük kézbe.

Amint arról korábban mi is beszámoltunk, Budapest nagyszabású irodalmi alkotás létrehozására tesz kísérletet Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 150. évfordulója alkalmából. A Budapest Nagyregény elnevezésű projektben több százan vettek részt: a civil kampány során arra kérték a főváros lakosait, küldjék el a lakhelyükhöz köthető személyes, családi történeteiket.

A projektben részt vevő huszonhárom kortárs író egy februári workshopon már elkezdte a Nagyregény előkészítését:

megismerkedtek egymással, majd kidolgozták az alkotói folyamat játékszabályait. Történeteiken Tasnádi István dramaturg iránymutatása mellett dolgoznak a továbbiakban.

Már elkészítették a választott budapesti kerületekről szóló történeteik szinopszisát is, legközelebb április 12-én egyeztetnek a közösségi alkotás szerkezetéről, az írási folyamat következő lépéseiről. Egyebek közt megvizsgálják, hogyan illeszthető össze a fővárosi kerületekről szóló huszonhárom fejezet a motívumkincsek és a különböző kapcsolódási lehetőségek alapján.

Alkotoiworkshop_BPNR-131556.jpg

Alkotói workshop a Budapest Nagyregény résztveővivel (Fotó/Forrás: Budapest Nagyregény)

A Nagyregény 2023 novemberében jelenik meg.

A könyv alkotóival és kiadójával találkozhatunk a 2023-as tavaszi Margó Irodalmi Fesztiválon és az Ünnepi Könyvhéten is. A kötet megjelenését a Szabó Ervin könyvtárak kerületi történetmesélő rendezvényei kísérik 2023 őszén, 2024-ben pedig társművészeti feldolgozások formájában elevenednek meg a könyv fejezetei és a kutatómunka során beérkezett legjobb sztorik.

A szerzők és a hozzájuk tartozó kerület:

I. kerület: Cserna-Szabó András
II. kerület: Krusovszky Dénes
III. kerület: Vámos Miklós
IV. kerület: Tompa Andrea
V. kerület: Bartók Imre
VI. kerület: Fehér Renátó
VII. kerület: Kemény Zsófi
VIII. kerület: Szvoren Edina
IX. kerület: Simon Márton
X. kerület: Mán-Várhegyi Réka
XI. kerület: Nagy Gabriella
XII. kerület: Háy János
XIII. kerület: Németh Gábor
XIV. kerület: Tóth Krisztina
XV. kerület: Karafiáth Orsolya
XVI. kerület: Kiss Noémi
XVII. kerület: Grecsó Krisztián
XVIII. kerület: Dunajcsik Mátyás
XIX. kerület: Závada Péter
XX. kerület: Szabó T. Anna
XXI. kerület: Szécsi Noémi
XXII. kerület: Kemény István
XXIII. kerület: Dragomán György

További részletek a projekt hivatalos honlapján és Facebook-oldalán.

Fejléckép: A Budapest Nagyregényben részt vevő írók (Fotó/Forrás: Budapest Nagyregény)

Fókuszban a novellairodalom – indul a Prózamaraton

Kapcsolódó

Fókuszban a novellairodalom – indul a Prózamaraton

Szeptember 21-én rendezik meg először a magyar novellairodalmat népszerűsítő Prózamaratont. A programsorozat kísérőrendezvényeként színházi és reklámfilmes pályázatokat is meghirdettek a szervezők.

Nem adják át idén a Libri irodalmi díjakat

Nem adják át idén a Libri irodalmi díjakat

A Libri az olvasás népszerűsítését célzó programok létrehozását tervezi, amelynek részeként egy interaktív kampányt is elindítanak a honlapjukon.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Csuklótörést szenvedett Jegercsik Csaba a Vámpírok bálja előadásán

Június 21-én este baleset történt a Vígszínházban tartott külsős előadáson, a PS Produkció által rendezett Vámpírok bálja egyik jelenetében a Professzort alakító Jegercsik Csaba lezuhant a díszletről.
Vizuál

Szubjektív – Keleti Éva portréiból nyílik kiállítás Debrecenben

Pogány Judit, Hernádi Judit, Molnár Piroska és Béres Ilona portréjával is találkozhatunk a Kossuth-díjas fotográfus új tárlatán, a régi nagy barátok mellett azonban az új színházi generáció tagjai is láthatók lesznek a Bényi Galéria tereiben. 
Klasszikus

Fiatal művészek koncerteznek a fehérvárcsurgói Echo Nyári Akadémián

Július 14-től 21-ig várja a kurzus résztvevőit, valamint az érdeklődőket és a koncertlátogatókat a fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyba az Echo Nyári Akadémia – melynek alapítója és művészeti vezetője Fülei Balázs Liszt-díjas zongoraművész.
Vizuál

Taxis hiénákról forgat filmet Freund Ádám

Első egész estés filmjére készül Freund Ádám, akit korábban Földiek című alkotásáért diák-Oscarra jelöltek. A Hiénák című humoros dráma forgatása szeptemberben kezdődik meg, várhatóan 2025-re készül el. 
Színház

Hetvenötödik születésnapját ünnepli jövőre a Bábszínház

Formabontó kísérleti előadásokat és fesztiváldíjakat hozott az elmúlt évad a Budapest Bábszínháznak. A következő, 75. jubileumi évre programsorozattal és öt új bemutatóval készül a társulat.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Könyv hír

Ismét keresik az év legjobb első prózakötetét

Tizedik alkalommal hirdetik meg a legjobb első prózakötetes szerzőnek járó Margó-díjat. A győztes az elismerés mellé egymillió forintot kap, illetve tizenötmillió forint értékű médiakampánnyal segítik könyve népszerűsítését.
Könyv hír

Kihirdették az Erzsébetvárosi Irodalmi Ösztöndíj nyerteseit

Bíró Kriszta, G. István László, Kiss Tibor Noé, Péntek Orsolya és Tompa Andrea számára hat hónapon keresztül biztosít támogatást a kerület a független, szabad alkotáshoz. A különdíjat Miklya Zsolt nyerte el. 
Könyv hír

Sikerlistás szerzőket díjazott a Libri

Mások mellett Náray Tamás, Frei Tamás, Karikó Katalin és Orvos-Tóth Noémi is Libri Irodalmi Díjban részesült. Az elismerést egy év kihagyást követően, új elv szerint, tizenkét kategóriában adták át. 
Könyv hír

Tarolt a Semmelweis a Magyar Mozgókép Fesztiválon

Huszonkét kategóriában hirdettek nyertest hazánk legnagyobb filmes szemléjén. Koltai Lajos Semmelweis című történelmi drámája összesen hat – köztük a legjobb film és a legjobb rendező – kategóriában diadalmaskodott.
Könyv hír

Rangos nemzetközi díjjal ismerték el Bartis Attilát

Első alkalommal érdemelte ki magyar szerző az Európai Újjáépítési Bank elismerését. A EBRD Literature Prize szűkített listáján egy másik magyar művész, Tóth Krisztina is szerepelt novelláskötetével.