Könyv

24 millió forintért kelt el egy első kiadású Harry Potter-kötet

2020.10.15. 09:40
Ajánlom
A stafforshire-i Hanson aukciósház árverésén különleges Harry Potter-kötet cserélt gazdát. A Bölcsek köve első brit kiadásának példányát 60 ezer fontért, átszámítva mintegy 24 millió forintért értékesítették.

Az 1997 júniusában mindössze 500 példányban kiadott, keményfedeles könyvet egy Luxemburgban élő brit férfi vásárolta 18 hónappal az eredeti megjelenés után azzal a céllal, hogy a gyerekeit ebből tanítsa angolul. „Szükségem volt egy angol könyvre, amit a három lányomnak olvashatok elalvás előtt, hogy korán megtanulhassák az anyanyelvem” – mondta a neve elhallgatását kérő férfi.

Harry_Potter-143030.jpg

Az aukcióra bocsátott Harry Potter-kötet (Fotó/Forrás: Hanson Auctioneers)

Az eladó, aki véletlenül vette észre, hogy milyen értékes könyv van a birtokában, a bevételt lányai taníttatására szeretné költeni. Az eredetileg 25-30 ezer fontra (kb. 12 millió forint) becsült kötetért, amiből

a világon csupán 200 darab van magánszemélyek tulajdonában,

a külföldön élő vevő a jutalékokkal együtt 75 ezer fontot, 30 millió forintot fizetett.

(forrás: BBC)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Franz Kafka életéről készített filmet Agnieszka Holland

Az Oscar-jelölt lengyel rendező Franz című filmjének előzetesét a napokban zajló Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon mutatták be először. Cikkünkben megtekinthető a videó!
Színház

15 sor színház: Sirály

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás az Apertúra Sirály című előadásáról szól. Sirály kritika. 15 sor színház.
Plusz

Kortárs zenei ősbemutatók és színházi különlegességek várnak az Óbudai Társaskör fesztiválján

Ötödik alkalommal rendezi meg a Társaskör az Óbudai Hang-mű-helyt. A szeptember 17-én induló, kéthetes programsorozatban egy színmű magyarországi bemutatója, hét kortárs zenei ősbemutató is helyet kap, és közel hatvan művész lép színpadra.
Plusz

Az élmények harmóniája – jön a 34. Zempléni Fesztivál

A sokszínűség és a kulturális turizmus eseménysorozata idén immár 34. alkalommal várja közönségét augusztus 8–17. között. A fesztivál célja, hogy sokszínű programjaival felhívja a figyelmet a régió történelmi és kulturális értékeire.
Tánc

Eltáncolt szenvedélytörténet – A skarlát betű a Városmajorban

A Győri Balett hosszú évek óta szinte sorozatban foglalkozik női sorsokkal a színpadon. A Városmajor közönsége augusztus 8-án a világirodalom egyik legismertebb házasságtörő asszonyának sorsával ismerkedhet meg – a tánc nyelvén.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Könyv ajánló

Menekülni, hiába – új regénnyel jelentkezik Barnás Ferenc

Szeptember 15-én a Jelenkor Kiadó gondozásában jelenik meg Barnás Ferenc Most és halála óráján című regénye. Az Aegon művészeti díjas író új könyve kíméletlenül szembesít az ember fenyegetettségének állandó és zsigeri tapasztalatával.
Könyv magazin

Vámos Miklós: Nem csak krimikedvelőknek ajánlom

Vámos Miklós állandó rovatában hónapról hónapra megmondja, mit érdemes elolvasni. Ezúttal Susanne Lieder a rejtélyek nagyasszonya, Agatha Christie életéből komponált regényét ajánlja. Gondolataira a Kossuth Kiadó kiadói igazgatója, Földes László reagál.
Könyv magazin

Beleolvasó – Zajácz D. Zoltán: Moszkva, Balaton

1987, Moszkva. Irina Kulikova őrnagyot a legújabb ügye a moszkvai magyar nagykövetségre szólítja. Mindeközben Tihanyban is eltűnik valaki, méghozzá a híres moszkvai Bolsoj egyik balerinája. Olvass bele Zajácz D. Zoltán új krimijébe!
Könyv hír

Krimi határok nélkül – regénypályázatot hirdetett a Prae Kiadó

A Prae Kiadó ismét felhívást fogalmaz meg magas színvonalú krimik, kizárólag regények írására. A kiadó által gondozott Krimi Ma sorozat célja a hazai, szépirodalmi igénnyel megírt krimi kínálatának bővítése, az iránta való érdeklődés élénkítése. A pályázat nyílt.
Könyv ajánló

Igazi művész a hamis próféták világában – új életrajzi könyv jelenik meg David Lynchről

Októberben vehetik kézbe a magyar olvasók Ian Nathan könyvét, amely részletesen mutatja be az idén januárban elhunyt filmrendező, festő, fényképész, David Lynch munkásságát és életét. A kötet a Troubadour Books gondozásában jelenik meg, Illés Róbert fordításában.