Könyv

64 éves korában elhunyt Kálmán László, nyelvész

2021.10.12. 10:00
Ajánlom
A gyászhírt testvére, Kálmán C. György irodalomtörténész adta hírül vasárnap Facebook-oldalán

Kálmán László a nyelvtudomány kandidátusa, tudományos főmunkatárs, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi Kar Elméleti nyelvészet szakcsoportjának docense volt. Középfokú tanulmányait az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskolájában végezte francia-orosz tagozaton, itt érettségizett 1976-ban. Az érettségi után az ELTE Bölcsészettudományi karán tanult spanyol nyelv és irodalom szakon, valamint általános és alkalmazott nyelvészet szakon, ahol 1981-ben szerzett diplomát.

A budapesti Filmtudományi Intézet munkatársaként dolgozott 1981 és 1983 között, 1983-ban bölcsészdoktori diplomát szerzett, majd 1985-ben a Salzburgi Nyári Egyetemen fonológiát hallgatott.

Az MTA Nyelvtudományi Intézetének Tudományos továbbképzési ösztöndíjasa volt 1984 és 1987 között, 1986-ban elnyerte a Boursier de la Confédération kutatói ösztöndíját, egy évet töltött Genfben.

Hazatérése után az MTA Nyelvtudományi Intézete foglalkoztatta 1991-től 2000-ig. Ezután egy éven át ismét külföldön folytatta munkáját docensként Amszterdamban számítógépes nyelvészet szakon 1992-ig.

Az ELTE BTK Elméleti nyelvészet szakcsoportjának docensi kinevezését 1994-ben nyerte el, 2000 és 2002 között a budapesti Mindmaker Ltd. alkalmazta tudományos főmunkatársként.

Részt vállalt a Nemzeti Digitális Archívum munkájában a szemantikai munkacsoportjának tagjaként és az Erasmus Kollégium vezető tanáraként, 2005-től az Erasmus Kollégiumi Tanács tagja is volt.

Angol, francia, spanyol, holland, német és orosz nyelven beszélt. Számos tudományos publikáció, nyelvészettel kapcsolatos könyv fűződik a nevéhez.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Egy csipetnyi Párizs Budapesten – ingyenes utcabál a Francia Intézet előtt

Anaïs Rosso francia művész, valamint Lakatos Mónika és FolkTriója is fellép július 12-én a Francia Intézet által szervezett ingyenes eseményen, ahol kulturális és gasztronómiai programokkal várják az érdeklődőket.
Könyv

Igazi művész a hamis próféták világában – új életrajzi könyv jelenik meg David Lynchről

Októberben vehetik kézbe a magyar olvasók Ian Nathan könyvét, amely részletesen mutatja be az idén januárban elhunyt filmrendező, festő, fényképész, David Lynch munkásságát és életét. A kötet a Troubadour Books gondozásában jelenik meg, Illés Róbert fordításában.
Klasszikus

Bach a falumúzeumban – zalai orgonán készült felvétel a barokk mester műveiből

Mátyás István orgonaművész a jelenleg a zalacsébi templomban található, hányattatott sors után megmentett hangszeren rögzítette Johann Sebastian Bach olyan műveit, amelyek kisebb méretű orgonán is játszhatók.
Zenés színház

Keresztes Tamás és Sodró Eliza is beugrik a nagybőgőbe – rendhagyó operettgála készül Veresegyházon!

Milyen bonviván Nagy Ervin? Vajon Sodró Elizának is délibábos a Hortobágy? A szokatlan kérdésekre a Mézesvölgyi Nyár ad majd válaszokat augusztus 13-án, érkezik ugyanis Peller Károly rendhagyó operettgálája.
Színház

A Kean nyerte az Underground Nemzetközi Színházi Fesztivál nagydíját

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása fesztivál-nagydíjat nyert az Underground Nemzetközi Színházi Fesztiválon. Az Aradi Kamaraszínház tagja, Harsányi Attila színművész három előadást játszott a seregszemlén.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Könyv magazin

Beleolvasó – Zajácz D. Zoltán: Moszkva, Balaton

1987, Moszkva. Irina Kulikova őrnagyot a legújabb ügye a moszkvai magyar nagykövetségre szólítja. Mindeközben Tihanyban is eltűnik valaki, méghozzá a híres moszkvai Bolsoj egyik balerinája. Olvass bele Zajácz D. Zoltán új krimijébe!
Könyv hír

Krimi határok nélkül – regénypályázatot hirdetett a Prae Kiadó

A Prae Kiadó ismét felhívást fogalmaz meg magas színvonalú krimik, kizárólag regények írására. A kiadó által gondozott Krimi Ma sorozat célja a hazai, szépirodalmi igénnyel megírt krimi kínálatának bővítése, az iránta való érdeklődés élénkítése. A pályázat nyílt.
Könyv ajánló

Igazi művész a hamis próféták világában – új életrajzi könyv jelenik meg David Lynchről

Októberben vehetik kézbe a magyar olvasók Ian Nathan könyvét, amely részletesen mutatja be az idén januárban elhunyt filmrendező, festő, fényképész, David Lynch munkásságát és életét. A kötet a Troubadour Books gondozásában jelenik meg, Illés Róbert fordításában.
Könyv ajánló

Egy nép küzdelmes sorsa tárul fel a Nobel-díjas Abdulrazak Gurnah új könyvében

Az Európa Könyvkiadó gondozásában és Neset Adrienn fordításában jelent meg Abdulrazak Gurnah A tengernél című regénye, amely immáron az ötödik kötet a Nobel-díjas szerző hazai  életműkiadásában.
Könyv ajánló

Új könyvvel jelentkezik Matthew McConaughey, az örök optimista

A 21. Század Kiadó gondozásában jelenik meg magyarul az Oscar-díjas amerikai színész új, Versek & Imák című könyve, amely inspiráló, hittel teli, helyenként nevettető gyűjtemény arról, hogyan manőverezzen az ember az élet rodeójában, és hogyan vegye üldözőbe az álmait.