"Tandori Dezső. A kortárs irodalom unikális gyöngyszeme. A verebek, a lóverseny, a plüssmacik és a gombfoci megszállottja. Jó értelemben, mániákusan a kis dolgok költője, a játék és a hétköznapok zseniális krónikása. Musil és Karl Kraus fordítója. Egy talált tárgy megtisztítása és a Töredék Hamletnek kötetek elhíresült szerzője. Új költészetet teremtett" - írja róla Kántor Zsolt a 80 szöveghely Tandori Dezsőnek című tárcájában. 

"Kitűnő formaérzékkel megírt opusaiban mikroszkopikus dolgok kerültek tárgylemezre.

Ugyanakkor az emberi lélek, a szív nagy ambivalenciái is ott rejlenek sorai között. Nem tartozott a Kádár éra támogatott írói közé. Tűrt volt. S ezt méltósággal viselte, akárcsak Weöres vagy Ottlik."

Tandori Dezső: A zsalu sarokvasa (1979)

Kántor Zsolt Tandori Dezső 1979-ben megjelent kötete kapcsán időzött el az író, költő, műfordító és intermediális grafikus művészetének sajátosságain:

"A zsalu sarokvasa című kötetét böngészve fedeztem fel újfent, mennyire időtlen és egyetemes az erudíciója. »Beszélünk-e a világról, mint nyelvalkotó géniuszról?« Teszi fel a kérdést Karl Kraus nagy művének fordítása kapcsán (Az emberiség végnapjai).

S ebben benne van a kés élén vagy a nyelv hegyén maradt, kis matéria-darabka. Ami hordozza a lélek ízét. Hogy író csak akkor lesz valaki, ha átkutatja a memória anyaglerakóját. Mert Kraus nem jelképes alakokat teremt. Mint ahogy Tandori sem. Az eltorzult világ maga állítja elő klónjait. Hátország, front? Mindegy. Csak belül legyen szabad a katona. A koherencia és a kohézió itt a szemantikus és a nem-szemantikus összetartozás szerint értendő.

A felelősség hamis. Mondja fordítónk. Az uralkodni vágyás a törvény nyelvét emeli kötelezővé. A humánusan zengő álnyelv azonban metaforák nélküli, mint a táptalaj. TD konklúziója a végnapok kapcsán. „Kraus legnagyobb teljesítménye, hogy a mű nyelve hézagtalanná teszi a széthulló anyagot. A mélyrétegekig köt a kül-hám. Nem a mű nyelve ez, hanem az emberiségé.”[2]

Nincs tudatában a szó annak, ami. Ez is Tandori. Ahol nincs gombfoci, se mackók, se verebek. Se lóverseny. Csak a véres, puszta tények, meg a meztelen egek. Kraus apokalipszise túllőtt a célon. Minden elképzelhetőt felülírt."

Budapesten született tisztviselőcsaládban. Egészen kicsi gyermekként határozta el, hogy író lesz, a korai prózai művek után gimnazistaként már versekkel is jelentkezett. Gimnáziumi tanára, a neves költőnő, Nemes Nagy Ágnes bátorította irodalmi próbálkozásait, rajta keresztül került szoros kapcsolatba többek között Mészöly Miklóssal, Ottlik Gézával és Mándy Ivánnal. Az érettségit követően az ELTE bölcsészkar magyar-német szakán tanult, az egyetem után nevelőtanárként dolgozott, 1964-ben főiskolai nyelvtanár lett, 1971 óta szabadfoglalkozású író, műfordító.

Tandori Dezső

1958 és 1968 között írt verseiből állította össze első verseskötetét Töredék Hamletnek címmel, és szinte azonnal magára vonta az irodalmi közélet figyelmét, sokan költészettörténeti fordulatról beszéltek könyve kapcsán. E kitüntető figyelem megsokszorozódott az Egy talált tárgy megtisztítása című 1973-as könyve után, amelyet az első magyarországi posztmodern verseskötetnek tart az irodalomkritika. Tandorit költői életművével, filozofikus mélységű, de felszabadultan játékos verseivel a 20. századi magyar költészet egyik megújítójaként tartják számon.

Írt gyermekverseket és ifjúsági regényt (Medvék minden mennyiségben, Medvetavasz és medvenyár, Medvék és barátai, Nagy gombfocikönyv, A legújabb kis-nagy gombfocikönyv), filozofikus esszéket a magyar és a világirodalom, a zenei és a képzőművészeti élet jeles alakjairól, többek között Keserü Ilonáról, John Cage-ről, Wittgensteinről, Szép Ernőről, Ottlik Gézáról és Peter Handkéről. Nat Roid álnéven különös hangulatú bűnügyi regényeket publikált (Most van soha, Holtteste éltesse!, Vér és virághab). Hc. G. S. Solenard álnéven tudományos fantasztikus regényt is írt A Stevenson-biozmagória címmel.

1980 óta szépirodalmi kötetei is gyakran az általa készített borítókkal és illusztrációkkal látnak napvilágot.

Igen jelentős műfordítói munkássága is, elsősorban angolból és németből fordít, többek között Musil, Kafka, Rilke, Handke, Bernhard, Sylvia Plath, Cummings, Salinger, Beckett, Virginia Woolf, Elfriede Jelinek műveit ültette át magyarra.

Szpéró halála után, a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulójától ismét kilépett a nyilvánosság elé, sokat utazott, témái közé bekerültek a lovak, a lóversenypályák világa. Ebben az időben gyakran szerepelt különböző irodalmi rendezvényeken, saját műveit adta elő meglepő és izgalmas módon, sőt - fején elmaradhatatlan kötött sapkájával - egy televíziós show-műsor egyedi hangú és megjelenésű házigazdája is volt.

Az utóbbi években újra visszavonult a nyilvánosságtól, nem ad interjút, nem vállal nyilvános szereplést, és keveset publikál, legutóbb 2017-ben jelent meg az esszéiből, tanulmányaiból összeállított kötete A szomszéd banánhal címmel.