Könyv

81 éves korában elhunyt Czakó Gábor Kossuth-díjas író

2024.02.21. 10:35
Ajánlom
A Kossuth- és József Attila-díjas író, kritikus, nyelvrégész, a nemzet művésze február 21-én hajnalban, hosszú betegség után halt meg életének 82. évében – közölte a család.

Czakó Gábor 1942-ben született Decsen. A Pécsi Tudományegyetemen 1965-ben szerzett jogi diplomát, ezt követően 1972-ig jogászként dolgozott. Az Új Tükör, a Mozgó Világ és a Négy Évszak szerkesztőjeként is tevékenykedett, utóbbinál 1985-86-ban a főszerkesztő-helyettesi posztot is betöltötte. 1989-90-ben az Igen című katolikus lap főszerkesztője lett, 1991-től az Új Magyarország című lapot kiadó Publica Rt. elnöke, 1992-től 1998-ig a Magyar Szemle szerkesztője volt.

Szervezője volt a hazai katolikus újságíróképzésnek.

1990-ben Antall József miniszterelnök tanácsadója volt, 1997-től 2001-ig a KDNP képviseletében az MTI tulajdonosi tanácsadó testületének tagjaként dolgozott. 2007-től volt a Magyar Művészeti Akadémia tagja.

Jelentős alkotása a Várkonyi krónika (regény, 1978) és a Luca néni föltámadása (regény, 1987). Megváltó című - első kiadásában erősen cenzúrázott - regénye kísérlet volt egy tágabb szociológiai és viselkedéslélektani korképhez illő epikus ábrázolásmód kidolgozására.

A nyolcvanas évektől munkáit az újszövetségi etikai indíttatás egyre erőteljesebben határozza meg.

Ekkor vált jellegzetes szemléleti formájává és műfajává a fantasztikus parabola, az esszé, valamint a mese és az anekdota (általa rémmesének nevezett) keverékformája. Banga Ferenc illusztrációival több kötete is megjelent (77 magyar rémmese, 77 és fél magyar rémmese, Még hetvenhét magyar rémmese).

czako-103135.jpg

Czakó Gábor (Fotó/Forrás: Kovács Attila / MTI)

Czakó Gábor képzőművészként könyv- és lapterveket, szobrokat, szatirikus "kerti emlékműveket" készített, 1997-ben önálló kiállítása volt az óbudai Banán Klubban. 1997-től a Duna Televízióban Beavatás címmel esszésorozatot készített, a forgatókönyvek könyv alakban is megjelentek.

Munkásságát számos kitüntetéssel ismerték el: Helikon szobrászati díj (1960), József Attila-díj (1975), Kortárs-díj (1994), Arany János-díj (2000), Nagy Gáspár-díj (2008), Pro Literatura-díj (2008), Stephanus-díj (2009), Prima Díj (2010). 2011-ben Kossuth-díjjal tüntették ki a magyar katolikus újságíróképzés megszervezéséért, a televíziós esszé műfajának megteremtéséért, sokoldalú, műfajgazdag irodalmi munkássága elismeréseként. 2017-ben kimagasló szakmai munkája elismeréseként a Magyar Érdemrend Középkereszt polgári tagozat kitüntetést vehette át. 2019-ben Nemzet Művésze díjat, 2022-ben a Magyar Érdemrend Középkereszt a Csillaggal kitüntetést kapott. 2019-ben a Digitális Irodalmi Akadémia (DIA) tagjává választották.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem jelenítünk meg reklámokat.

Fejléckép: Czakó Gábor (fotó/forrás: Kovács Attila / MTI)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Az opera mint újraformálható anyag – független és kísérletező társulat alakult

Édenkert – underground operák című előadásával új, független és színházközpontú operajátszó intézmény lép színre. A Budapesti Független Operaszínház meg akarja mutatni, hogy élő és kortárs műfajt képviselnek, amely képes mindenkit megszólítani.
Zenés színház

Jackie Chan operát rendez

A világhírű színész-harcművész pályája első operarendezésére készül, Puccini Turandotját állítja színre a Torre del Lagó-i Puccini Fesztiválon. A produkció július 17. és augusztus 9. között látható.
Vizuál

Közönyből gyilkosság – Camus klasszikusát François Ozon vitte vászonra

Április végétől látható a magyar mozikban Az idegen című bűnügyi dráma. A kortárs francia mozi egyik legjelentősebb rendezője az egzisztencialista irodalom egyik alapművét, Albert Camus Közöny című regényét dolgozta fel. Előzetes a cikkben!
Könyv

A hallgatás terei: új kötet tárja fel, hogyan szorultak falak közé a kortárs zene hangjai

Április 15-én mutatják be a Budapest Music Centerben A hallgatás terei című könyvet, amely a kortárs zene nyilvánosságának alakulását vizsgálja a Kádár-kori és a rendszerváltás utáni Budapesten.
Könyv

Nagyágyúk versenyben: ezekből a művekből választják ki az Esterházy Irodalmi Díj hét jelöltjét

Az Esterházy Magyarország Alapítvány közzétette a 2026-os Esterházy Irodalmi Díj hosszú listáját: a zsűri több mint hatvan jelölt mű közül választja ki azt a hét könyvet, amely felkerül a szűkített listára. A mezőnyben a kortárs irodalom meghatározó alkotói szerepelnek.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Könyv hír

Nagyágyúk versenyben: ezekből a művekből választják ki az Esterházy Irodalmi Díj hét jelöltjét

Az Esterházy Magyarország Alapítvány közzétette a 2026-os Esterházy Irodalmi Díj hosszú listáját: a zsűri több mint hatvan jelölt mű közül választja ki azt a hét könyvet, amely felkerül a szűkített listára. A mezőnyben a kortárs irodalom meghatározó alkotói szerepelnek.
Könyv ajánló

Esterházy Péter öröksége pályán és papíron – érkezik a Futball-EP

A Fiatal Írók Szövetsége hetedik alkalommal rendezi meg az Esterházy Péter élete és munkássága előtt tisztelgő labdarúgó emléktornát, a Futball-EP-t. A rendezvényre április 18-án, szombaton kerül sor a BME Bogdánfy úti Sporttelep műfüves pályáin.
Könyv podcast

„Ha van programom az íróasztalnál, az a felszabadulás és a vigasz” – Fehér Renátó a Lírástudók vendége

Három verseskötet után eksztatikus, magával ragadó kisregénnyel jelentkezik az Y-generáció meghatározó költője, Fehér Renátó. A Lírástudók új epizódjában a regényt inspiráló prágai élményeiről és napjaink széttöredezett tudatáról, feszültségeiről, valamint az irodalom kihívásairól kérdezte a szerzőt Grisnik Petra.
Könyv hír

Szeifert Natália kapta a Békés Pál-díjat

A Békés Pál Civil Társaság kuratóriumának indoklása szerint Szeifert Natália legújabb, Hóember a Naprendszerben című regényének világlátása szorosan illeszkedik ahhoz az irodalmi eszményhez, amelyet a névadó is fontosnak tartott.
Könyv ajánló

A hallgatás terei: új kötet tárja fel, hogyan szorultak falak közé a kortárs zene hangjai

Április 15-én mutatják be a Budapest Music Centerben A hallgatás terei című könyvet, amely a kortárs zene nyilvánosságának alakulását vizsgálja a Kádár-kori és a rendszerváltás utáni Budapesten.