Az olvasók megfogyatkozott száma mellett a kiadók csak bevált magyar és külföldi írókkal mernek rendszerint a közönség elé lépni: új írók bevezetésének a rizikója és költsége, a legjobb esetben is várható kis példányszám mellett nemigen fizeti ki magát
- világított rá a könyvpiacon uralkodó viszonyokra Supka Géza 1927-ben, a Magyar Könyvkiadók és Könyvkereskedők Országos Egyesülete éves közgyűlésén.
A megoldást pedig egy könyvvásárban látta, ahol az olvasás és a könyvek népszerűsítése mellett új olvasókat akartak bevonzani. A Literatura irodalmi folyóirat főszerkesztőjének javaslatára 1928. november 3. és november 11. között tartottak az eseménynek egy főpróbát Magyar Hét néven. Az olvasók lelkesen fogadták az újdonságokat és a kereskedők 10 százalékos kedvezményét, így 1929. május 12. és május 20. között élesben is megrendezték az első Magyar Könyv Hetet, a kor neves szerzőinek részvételével, mint Kosztolányi Dezső, Surányi Miklós, vagy Babits Mihály.
2017. június 8. és 12. között 88. alkalommal veszik át az uralmat a könyvesek a Vörösmarty tér felett, de több fővárosi helyszínen mellett országszerte 80 helyiségben csatlakozik a rendezvényhez. Idén ötödik alkalommal pedig Kolozsvárott is lesz magyar könyvhét.
A budapesti központi helyszínen, a Vörösmarty téren és a térbe torkolló utcákban 147 pavilonban összesen 85 kiadó 339 új kötetéből válogathat a közönség.
Ha valaki minden, frissen megjelent könyvet haza akarna vinni, akkor 1 millió 41 ezer 268 forintba kerülne neki a Vörösmarty téri körút. A kötetek átlagára 3090 forint, alig valamivel több a tavalyinál. A legdrágább kiadvány 10 ezer forintba kerül, a legolcsóbb pedig 500 forintba.
A magyar könyvszakma nehéz helyzete ellenére változatos tartalmú, gazdag anyagú, hivalkodás nélküli, ízléses kötetek sokaságát vonultatja fel az idei könyvhét - mondta el a kínálatot bemutató Tarján Tamás irodalomtörténész. Ugyan az idei termés talán nem éri el a 2016-os nagyon magas nívót, de semmi oka a szégyenkezésre.
Megnyitó
A 88. Ünnepi Könyvhetet és a 16. Gyermekkönyvnapokat a Vörösmarty téren
Závada Pál író nyitja meg június 8-án, délután 16 órakor, a vidéki, országos megnyitónak Gyula ad otthont.
Az idei Könyvhetet az irodalomtörténész szerint az olvasmányirodalom uralja, a kínálatot monumentális regénytermés jellemzi. Nagy hangsúlyt kap a válságtudat, a kiútkeresés, a fő témák között van az apokaliptikusság, a halálpillanat, a misztikum, a tudatmódosítás, a rasszizmus, a nacionális összetűzés, a jövőt fürkésző tudományos-fantasztikus ezotéria, valamint a szektariánusság és a sámánizmus.
A frissen megjelent kötetek közül kiemelte Tompa Andrea Omerta című regényét, valamint Szijj Ferenc Növényolimpiáját, Tóth Krisztina Párducpompa és Ferdinandy György Az ingázás dicsérete című új kötetét is.
Tarján Tamás az idei Könyvhét uralkodó tendenciájának vélte a vegyes műfajú könyvek idei nagy számát is. Véleménye szerint, bár a tavalyival összehasonlítva idén nem olyan erős a lírai kínálat, nagy öröm, hogy már-már elfeledettnek hitt költők jelentkeztek új kötettel, köztük Székely Dezső, Urbán Gyula és Tarbay Ede. A verseskötetek közül a legerősebbnek Ágh István új könyvét, az Elvarázsolt éneket nevezte, de kiemelte Fodor Ákos posztumusz verseskötetét is, a Zajszünetet.
A rendezvény egyben a kulturális emlékezés egyik fontos formája is: legalább tíz könyvben bukkan fel Esterházy Péter fájdalmas hiánya. A Könyvhét hagyományos kiadványait, a Körkép és a Szép versek antológiát is a tavaly elhunyt író emlékére ajánlotta a Magvető Kiadó.
Immáron ötödik alkalommal rendezik meg a Könyvhét országos megnyitóját, amelynek idén Debrecen ad otthont. Az alföldi város Szabó Magda emlékének szenteli a Könyvhét eseményeit, és nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy Debrecent mint irodalmi toposzt mutassák be a közönségnek.
Az elmúlt másfél év megrázó volt az irodalom számára, búcsúzni kellett több nagy alkotótól is.
Nehéz tudomásul venni, hogy tegnap eltávozott közülünk Jókai Anna
- fogalmazott Kocsis András Sándor, a MKKE elnöke, kiemelve, hogy a Könyvhétre jelenik meg a kétszeres Kossuth-díjas írónő Átvilágítás című önéletrajzi regénye.
Kitért arra is: a mintegy hárommilliárdos tartozást felhalmozó Könyvbazár Kft. öncsődjével veszélybe került a Magyarországra mindig jellemző, változatos könyvkiadói struktúra. Megoldási javaslatokkal fordultak a kormányhoz, ám mindeddig nem kaptak választ.