A Salzburgban doktoriskolát végző szerző tanulmányai során találkozott a kolozsvári születésű hegedűművész örökségével. A Mozarteumban, azaz a Salzburgi Zeneművészeti Egyetemen jelentőssé vált Végh Sándor nyomába eredt hát az ifjú zongoraművész. Az erdélyi Végh Sándor tizenkét évesen, 1924-ben nyert felvételt a budapesti Zeneakadémiára. 1931-ben végzett, majd 1941-től a hegedű tanszakon tanított öt évig, 1946-ban külföldre települt. Egyike azon kiemelkedő magyar zeneművészeknek, akik külföldön jelentőssé váltak.
Németh László egyik tanulmányában írja, hangsúlyt kellene fektetnünk arra, hogy irodalmi műveinket jó színvonalon lefordíttassuk európai nyelvekre, bekerülhessenek a világirodalmi köztudatba, és díjakkal sarkallhatnánk az arra érdemeseket. A zene terén könnyebb a dolgunk, a zene nyelvét szerte a világon beszélik, nem kell fordíttatnunk, jobban ismertté tehetnénk nagy teljesítményeinket. Liszt Ferencet, Bartók Bélát mindenki ismeri, a hegedűművészek közül a Berlinben élő Joachim József, aki Brahms ihletője volt, vagy Auer Lipót, a veszprémi születésű „cár hegedűse" címet elnyerő művész neve is ismerősen cseng világszerte. Ebbe a sorba állhat most Végh Sándor, akinek születése 100. évfordulóját felhasználva hívhatjuk fel rá a figyelmet. Péteri Judit zenetörténész ezt írja róla életrajzi szócikkében: „Pedagógiai munkájának csúcsát, kiteljesedését azonban kétségtelenül a salzburgi Mozarteum mindenkori növendékeiből álló Camerata Academica megalakításával (1978) érte el." Így már egészen érthető, ha a Mozarteum magyar növendéke határozott úgy, hogy a nagy előd nyomába ered és könyvet ír róla.
A bevezetőből megtudjuk, három téma állt a szerzői érdeklődés középpontjában: a zeneművészt alakító hatások, zenei gondolkodása és mának szóló öröksége. Míg az első témakörhöz kapcsolhatók a Gyerekkor vagy a Végh Sándor a Zeneakadémián, hatás és zenei gondolkodás egyként kiolvasható a két kortársat, Bartók Bélát és Pablo Casals-t külön tárgyaló fejezetből. Vonósnégyeseiről, amelyeket alapított és vezetett, az Új Magyar Vonósnégyesről és a Végh kvartettről kapunk zenetörténeti áttekintést, megtudhatjuk, hogy a salzburgi Camerata Academicán kívül a Berlini Filharmonikusokat és a Bécsi Filharmonikusokat is vezényelte. A hegedűművész fontosnak tartotta az érzelmek felszabadítását és annak megjelenítését a művészi játékban, a hagyományról pedig így nyilatkozott: „Szerintem az egész kulturális fejlődésnek fontos része a tradíció. Nem azért mondom ezt, mert minden öregember tradícióhű lesz, de a hagyományban sok általános érvényű dolog van, amit nem árt, ha tudunk."
Legizgalmasabb a Végh Sándor zenei világképe cím alatt tematikai alcímek alá rendezett idézetgyűjtemény. Az interjúkból, a családi archívumban fellelhető legépelt előadási anyagokból, Végh Alice, a művész felesége lejegyzett visszaemlékezéseiből összeálló portré úgy rajzolódik ki, hogy maga a művész szól hozzánk. A gazdag képanyaggal, diszkográfiával ellátott könyvet Kerékfy Márton zenetörténész lektorálta, és tartalmát tekintve valójában összeállítás: betekintés a zeneművész életébe, munkásságába. A szerző, Lőwenberg Dániel elindult egy nyomon, amit reméljük, követnek majd mások. Mint az idén elsőként megrendezett Nemzetközi Végh Sándor Vonósnégyes Verseny vagy a BMC által kiadott dupla CD, amelyen a Camerata Salzburgot hallhatjuk a különleges mester vezényletével Haydn, Mozart és Schubert szimfóniáit, Beethoven Coriolan nyitányát játszani. Végh Sándor a magyar és európai kultúra része, az évforduló múltán se felejtsük.
(Lőwenberg Dániel: Végh Sándor. Budapest, Rózsavölgyi és társa kiadó, 2012)
hírlevél
