Kisváros a nagyvárosban – írják gyakran a XIII. kerület Duna felé eső részéről, amelynek külön, mesebeli királyságokat idéző neve is van: Lipócia. A Jászai Mari téri gyorséttermet elhagyva tényleg mintha egy másik világba csöppenne az ember: a Pozsonyi utat barátságos fák szegélyezik, egymást érik a teraszos, kiülős helyek; sehol az a személytelen betonteknő-érzés, amit sokan hajlamosak Budapest más részeivel összekötni.
Több tényező is hozzájárul a városrész mítoszához: különleges építészete, a Horthy-időszakban ide települő nagy számú zsidó lakosság és az általuk kialakított miliő, vagy épp a rengeteg kisbolt, ami miatt olyan érzésünk lehet, mintha egy faluban járnánk. Budapest-szerte itt az egyik legalacsonyabb az elköltözési hajlam, a lakók többsége pedig a kerületet sem hagyja el, ha nem muszáj.
További fotókért kattintson a képre:
Az országban két hely van a Dunakanyaron kívül, ahol képes vagyok létezni, az egyik a Móricz Zsigmond-környék, a másik a Pozsonyi-út – ez a két, tenyérnyi foszlány maradt a világ polgári szövetéből, a többi lassan szétmállott és elfoszlott
– írja például Péterfy Gergely. Lipócia ugyanis az írók kedvelt lakhelye is: a helyi várossétákon Radnóti, Ady, Kosztolányi, Hatvany, Kassák, vagy épp József Attila nyomában járhatunk; de itt él ma Spiró György, Parti Nagy Lajos, vagy épp Gerlóczy Márton is – és azt is tudjuk, hol vásárolnak, ha könyvekről van szó: a Láng Tékában, a Pozsonyi út legendás kis könyvesboltjában. Ide látogattunk el mi is a Budapest ikonikus könyvesboltjait bemutató sorozatunk keretén belül.
Piknik a város közepén
Hétköznap délután-kora estére beszéltünk meg találkozót a boltvezető-tulajdonos Rédei Évával – a város ilyenkor valósággal felbolydul, az emberek többsége idegesen igyekszik minél hamarabb hazajutni a munkából, vagy épp olyan dolgokkal bajlódik, mint a bevásárlás. A Pozsonyi úton azonban mintha megállt volna az idő: a kellemes melegben szinte minden étterem és kávézó terasza tele van emberekkel, akik kedélyesen beszélgetnek, vagy épp nyugodtan olvasgatnak. A fotós kollégámra várok a Pozsonyi út 5. szám előtt: leülök egy félkör alakú, kedves kis padra. Az utca forgalmas, de egy percig sem ellenséges: iskolatáskás gyerekek sétálnak szüleikkel, szinte minden második ember kutyát sétáltat – mégsem kell vigyáznom, hova lépek, az itt lakók ügyelnek saját környékükre. Észreveszek a pad szélén egy apró, aranyszínű táblát: ’Bächer Iván kőrisfája’. Ekkor nézek csak magam mögé: a vékony törzsű fa olyan, mintha a környéken álló, öreg növények gyermeke lenne – még növésben van, de máris tökéletesen illeszkedik a látképhez. Közben Kaszás Tamás fotósunk is megérkezik, a Láng Tékába belépve pedig először erről a fáról és az emlékpadról kérdezem Rédei Évát.
"Ivánka nagyon jó barátom volt, máig itt van a fülemben a hangja. Majdnem minden nap bejött, ide ültünk le beszélgetni” – magyarázza Éva, miközben mi is helyet foglalunk. Az apró bolthelyiségben egyetlen asztal áll két székkel, közvetlenül az ajtónál – én épp azon a széken ülök, ahol a 2013-ban elhunyt író-újságíró szeretett ücsörögni.
Egyszer említette, hogy könyvet akar írni Újlipótvárosról, de csak majd a Könyvhétre. De miért pont akkorra? – kérdeztem tőle. Hát írd meg és jelenjen meg a Láng Téka húszéves születésnapjára! – ajánlottam neki. Így született tulajdonképpen a Pozsonyi Piknik.
A névadó is maga Bächer volt, az egyik legegyedibb hangulatú pesti rendezvényt Éva öt évig csinálta – amikor úgy érezte, túlnőtt rajta, kiszállt a szervezésből. Újlipótváros kulturális falunapját idén szeptemberben már 11. alkalommal rendezték meg. „Az első volt a legjobb – nem volt egy darab kereskedő sem, csak néhány üzlet tartott nyitva, elképesztő családias hangulatban telt az egész. Sörpadok álltak az utcán, este gyertyafénnyel világítottunk, az emberek lábosban hozták le az otthoni kosztot, azt kínálgatták körbe egymásnak. Mikor felmentem a színpadra, lenéztem és elállt a szavam: Úristen, ennyi ember, és ezeket mind én hívtam ide? És el is jöttek?” – emlékszik vissza Éva.
Születésnap nem mindennapi vendéglistával
A Láng Téka idén ünnepelte harmincadik születésnapját, ennek tiszteletére XXX címmel egy gyönyörű könyv is megjelent, amiben a már idézett Péterfy Gergely, Sándor György vagy épp Szegvári Kati emlékezett meg a boltról egy írásban. A könyv hetek óta vezeti a Láng Téka sikerlistáját – a vásárlók tehát nemcsak könyvet venni szeretnek itt, de a boltról is szívesen olvasnak. A huszonötödik születésnapra is megjelent egy kiadvány, abba az apró zsebkönyvbe többek között Dés Mihály, Konrád György vagy épp Parti Nagy Lajos írt. Idén a könyv mellett jótékonysági árverést is rendeztek: Éva barátai és törzsvásárlók ajánlottak fel tárgyakat az aukcióhoz. Ha az eddig emlegetett nevek nem lennének elegek, böngésszük végig a felajánlók névsorát - ennél illusztrisabb listát kitalálni sem lehetne.
Bródy János dedikált lemezzel, Esterházy Péter bekeretezett kéziratlappal, Keleti Éva eredeti fotójával, Pogány Judit egy előadása saját szövegkönyvével, Nádler István egy festményével járult hozzá az aukcióhoz.
„Heller Ági maga hozta be ide a felajánlásait. Itt ültünk, válogattunk közülük, mondtam neki: Ágika, örülnék ha írnál is valamit. Nem kell holnapra! – Tudod Évikém, ha nem írom meg rögtön, akkor soha nem írom meg. Hallom, ahogy mondja” – emlékszik vissza Rédei Éva. Az aukció jól sikerült, a Heti Betevő háromezer ebédet osztott szét a bevételből. Az esemény alkalmával a sajtó kiemelten foglalkozott a bolttal, Éva is rengeteg interjút adott – de mint mondja, nem bánja, hozzá van szokva a felhajtáshoz.
Filléres könyvekkel és videokazettákkal kezdődött
Annak idején már a boltnyitás is szenzációszámba ment: ez volt az első magántulajdonú könyvesbolt. 1989. szeptember 1-jén egy 5 forintos könyvvásárral nyílt meg a Láng Téka ajtaja – abban az időben 100 forint körül járt egy új könyv ára. Olyan hatalmas tömeg gyűlt össze, hogy szinte megállt az élet a környéken.
Voltak, akik bőröndökkel és sporttáskákkal jöttek, nem csoda, hogy hihetetlen gyorsan elfogyott a teljes készletünk. Péntek volt, de este 7-kor kinyittattam a Könyvértékesítő Vállalat raktárát, és mindent hoztam az úgynevezett immobil készletből, amit csak tudtam. Amíg ez kitartott, továbbra is 5 forintért árultunk mindent – utána tértünk csak át a rendes üzletmenetre. Hatalmas volt a felfordulás, mai fejjel már nem is tudom, hogy mertem belevágni a dologba
– jegyzi meg Éva mosolyogva. Akkoriban ráadásul könyvek mellett videokölcsönzőként is működött a bolt, a Vico kazettáit lehetett hazavinni. Mivel kevés téka működött még az országban, ez is jól ment, olyannyira, hogy az üzlet non-stop nyitva tartott. Az egyedi üzletpolitikának meg is lett a sikere. „Szeptember 1-jén nyitottunk, december 31-re nullszaldós lett a bolt – az elmúlt három évtizedben azóta sem volt egyetlen év sem, hogy veszteségesen működtünk volna” – dicsekszik el nekünk Éva. Van is miért büszkének lennie: nem nagyon van még egy olyan könyvesbolt, amelynek sikere és kultusza ennyire szorosan kötődne a tulajdonoshoz.
A név kötelez
„Szeretném, ha úgy maradna meg az emberek emlékezetében ez a könyvesbolt, ahogy én megálmodtam. Mikor kislány voltam, a szüleim gyakran hivatkoztak egy helyi üzletre, a Meinl-re: fogalomnak számított, a minőség garanciájának. Én is ilyen üzletet akartam létrehozni, ami ugyanúgy viszonyítási pont, mint a Meinl volt annak idején.” Rédei Éva eredetileg zenei pályára készült, kiválóan zongorázott – végül mégis az Állami Könyvterjesztő Vállalatnál kezdett el dolgozni, mint zeneműves. „Ma már sajnos nincs respektje a eladóknak, bárki dolgozhat könyvesboltban. Ez még a '90-es évekből eredeztethető, amikor a könyvkiadás elindult a tömegízlés felé, sorra nyíltak az üzletek, egyre több utcai könyvárus jelent meg, akik sokszor írni-olvasni sem tudtak”. A bolt vezetője mégis úgy tartja, könyvkereskedelem szempontjából a '90-es évek igazi aranykor volt: mintha fellélegzett volna az ország és a kultúra is. Hirtelen megjelentek azok a címek és szerzők, amelyek addig elérhetetlenek voltak itthon – a Láng Téka is ekkor ment a legjobban. Vége lett az állami korszaknak, amikor még a szappant is csak központi engedéllyel szerezhették be az üzletek. Mégis, nosztalgiával gondol vissza első munkahelyére is.
Zala Imre, az Állami Könyvterjesztő igazgatója személyesen beszélgetett el mindenkivel, alkalmas-e az eladói posztra. Mivel engem zeneművesnek vettek fel, kottákat kellett volna rakosgatnom és kórusműveket számolnom – de engem már akkor is a könyvek érdekeltek, mindig azok körül legyeskedtem. Az egyik kolléganőm mondogatta gyakran: ’Borzasztó, az Évi már megint könyvezik!’
Több könyvesboltban dolgozott, mielőtt ő lett a Vállalat "maradék" könyvekre szakosodott boltjának vezetője – legendás sóletvacsorájával pedig később meggyőzte Drucker Tibort, a Könyvterjesztő vezetőjét, hogy "rendes" könyvesbolt legyen a Téka könyvértékesítő vállalat üzletéből – de még mindig állami tulajdonban. „Erdős Ákos, a Láng Kiadó tulajdonosa minden délben bejött megkérdezni: Mi újság? Hogy fogynak a kiadó könyvei? A Láng-füzetek akkoriban eszelősen jól mentek – épp ezért mikor Ákos érdeklődött, egyszer csak megkérdeztem tőle, miért nem nyit a kiadó saját üzletet? Hát így kezdődött” – meséli Éva, azt is megmagyarázva, honnan jött a Láng Téka név.
Itt más a sikerlista
Miközben beszélgetünk, sorban szállingóznak a vevők is a boltba. Két egyetemista lány a pszichológiai kötetek után érdeklődik, hosszan böngészik a címeket mellettünk. Egy fiatal, baseballsapkás-hátizsákos fiú határozott elképzeléssel érkezik, mielőtt azonban leemeli a kívánt kötetet a polcról, megkérdezi Éva kolléganőjétől: milyen a könyv? Biztos, hogy ajánlja? Csak azután fizet, hogy megkapta az eladó jóváhagyását is, na meg néhány jó szót útravalónak.
A Láng Tékában ugyanis csak olyan köteteket lehet kapni, amit Éva is jóváhagyott – az ő ízlése és vevőismerete a szűrő.
Erre egyrészt szükség is van, hiszen az apró üzletbe fizikailag sem fér be minden egyes megjelent cím. És Éva szerint nincs is szükség mindenre:
Az újdonságok nagyjából negyede kerül be az üzletbe. Többre egyszerűen nincs is igény. Szoktam figyelni a nagy könyváruházak sikerlistáját, a legtöbb, élen álló könyv meg sem fordul itt, de soha nem is keresi senki
– magyarázza. Ponyvát, horrort, pornót vagy olyan szerzőt, aki az ízlésének és elvárásainak semmilyen szinten nem felel meg, egyszerűen nem enged be a boltba. „Olyan személyes kapcsolat van a vevők nagy részével, hogy amikor megrendelek egy könyvet, sok esetben látom mögötte a konkrét vevőt” – meséli. Bár videokazetták már nincsenek a polcokon, az üzlet sok szempontból most is úgy működik, mint egy téka: az ide betérők kikérik Éva és munkatársai ajánlását, tanácsait. „Van, hogy bejön valaki egy kötetért, de a beszélgetés után tizenöt másikkal távozik. Az is előfordul persze, hogy épp nincs a keresett könyvből – ilyenkor minél hamarabb megrendelem, hogy még aznap, vagy legfeljebb másnapra megérkezzen”. A Láng Téka vásárlói pedig ahelyett, hogy pár utcával arrébb sétálva megvennék a kötetet egy másik üzletben, szívesen kivárják, míg megérkezik a kívánt cím – csak azért, hogy azt kedvenc boltjukban vásárolhassák meg. Éva továbbra is ragaszkodik hozzá, hogy telefonon értesítse a vevőket, mikor megérkezett a könyv. „Tudom, hogy a világ nem errefelé halad, de én hiszek a személyes kapcsolattartásban. És úgy érzem, az emberek is értékelik ezt.”
Sok jó ember kis helyen is
Mint látható, a Pozsonyi úti üzlet politikája egészen egyedinek számít manapság – az, hogy harminc év után is sikeresen működik a bolt, Éva elveit támasztja alá. Ahelyett, hogy minden létező címet beszerezne, Éva és a vevők ízlése kölcsönösen formálják a kínálatot. Lett volna lehetőség bővülésre, például a szomszéd üzlet megvételével, de Éva úgy látja, felesleges lett volna: a nagyobb üzlethelyiség nagyobb költségekkel járt volna, a forgalmat viszont a több hely nem dobta volna meg.
Én ilyen kicsi vagyok, számomra ilyen a tökéletes méretű könyvesbolt. Ma is rengeteg áru érkezett, de nyomát sem látni, minden pontosan a helyére került. Azt szoktam mondani, hogy itt gumiból vannak a falak.
Nehéz például elképzelni, hogy az apró üzlethelyiségben szinte minden héten dedikálások és könyvbemutatók zajlanak – pedig így van. „Akik először járnak itt, szokták kérdezni, hogy hol vannak a rendezvények, esetleg fent? Nem, mondom, itt lent. Itt? Hol? Hát itt!” – tárja szét Éva a kezét, a mellettünk lévő asztalra és azokra a székekre mutatva, amelyeken épp ülünk. „Mindig elférünk. Van, hogy kint állnak az emberek, akár hóban-fagyban is, de soha még egy hangos szó emiatt nem hangzott el. Mert aki idejön, az az én vendégem – és én úgy is gondoskodom róla. Volt, hogy forralt bort kínáltam a várakozóknak, karácsony közeledtével pedig szaloncukrot osztottam.” Az egyik legemlékezetesebb esemény Esterházy Péteré volt, aki A bűnöst érkezett dedikálni. Az író ekkor már nagyon beteg volt, de a Láng Tékába így is eljött.
Egy decemberi szombat délelőtt volt, eredetileg egy órát maradt volna. Nagyon hideg volt, havas eső esett, mégis óriási volt a tömeg, hosszú sorokban álltak a bolt előtt. Itt ült ennél az asztalnál, a nyitott ajtó mellett. Idetettünk egy radiátort, és folyton kérdezgettem: Péter, nem fázol? Hagyjuk abba? Azt mondta, szó sem lehet róla. Az emberek pedig békésen vártak, szólt a muzsikaszó, Péternek pedig mindenkihez volt egy kedves szava. 11 órakor kezdtük, délután 3-kor én parancsoltam rá, hogy most már elég – pedig még akkor is itt tolongott a tömeg. Ez benne is annyira megmaradt, hogy a Hasnyálmirigynaplóban kétszer is megemlíti a dolgot.
Rédei Éva soha nem tagadta, hogy a Láng Téka egy liberális könyvesbolt – szerinte ugyanis az ember vállalja azt, aki. Egy interjúban kijelentette, hogy Wass Albert nincs és nem is lesz – nehezen is férne egy polcra az ország talán legszélesebb judeaikai választékával. A bejárás persze minden vásárló számára szabad – olyan is előfordult, hogy valaki kétségbeesésében érkezett tanácsért a boltba.
„A '90-es években történt, még kétfordulós választások voltak, és épp a két forduló között jártunk. Bejött egy fiatalember, és azt kérte, segítsek rajta. Az édesapja ugyanis szélsőségesen nacionalista és antiszemita, és sehogy sem tudja jobb belátásra bírni. Ajánlást szeretett volna, milyen könyvet adjon a kezébe, ami talán kinyitja az édesapja szemét. Egy kis gondolkodás után kezébe adtam az Exodust – érzelmes, olvasmányos regény, és még a valóságtól sem áll távol. Soha nem felejtem el a fiút, hálás tekintettel megköszönte, de többet nem jelentkezett. Sajnálom, mert jó lett volna tudni, segített-e rajta a könyv” – idézi fel Éva a történetet. Ha ugyanis van valaki, akinek van tapasztalata arról, hogy a könyv összehozza az embereket, hát az pont ő.