A gyaloglás felhívás, hogy állva haljunk meg

Gyorsan elszelelt fél évszázadom alatt mindig fontos – néha egyenesen életmentő! – volt a gyaloglás. A séta, a kószálás, a bóklászás, a túra… Konkrét és jól artikulált tapasztalatom van arról, miként változtatja meg a gyaloglás az éppen fennálló állapotaimat, miként teremt lehetőséget arra, hogy az engem körülvevő – valós vagy képzelt – falak közül kilépve kicsit távolabbról pillantsak a problémára, azaz önmagamra. Az viszont ez ideig nem jutott eszembe, hogy a gyaloglásnak van/lehet filozófiája. Persze, miért ne lehetne?! Sőt, legyen!

Éppen ezért, ilyen „előélettel” nem is csoda, hogy a francia filozófus, Frédéric Gros könyve, A gyaloglás filozófiája magába szippantott, s nem is engedett el, amíg a végére nem értem. Lenyűgözött a kötet, s miközben – itt-ott vitatkozva szerzővel – faltam a szöveget, a folytonos rácsodálkozás állapotában időztem.

Frédéric Gros műve lángoló vallomás, melyben a személyes megélések, tapasztalatok és következtetések – nem ütköznek, hanem – összesimulnak, egymásra találnak a kultúrtörténet gyaloglási megtapasztalásaival.

Ki gondolta volna, hogy a – látszólag egysíkú – gyaloglásnak ennyi féle aspektusa lehet, s ki az, aki szembesült azzal, hogy ezekből összefüggő és szisztematikus szintézis teremthető? De nem ám azon a száraz bikkfanyelven, amitől sokan megriadnak! Frédéric Gros számára a filozófia, legalábbis a gyaloglás filozófiája és maga a gyaloglás is elevenbe vágó létkérdés, s így túl is terjed azon, amit filozófiaként ismerünk:

Frédéric Gros: A gyaloglás filozófiája (Fotó/Forrás: Typotex Kiadó)

A görög filozófusoktól napjainkig számos gondolkodót ránt elő a kortárs francia filozófus, hatalmas apparátust megmozgatva beszél a gyaloglás fontosságáról, s a gyaloglásból magából nyerhető megtapasztalásokról:

– állítja Gros, és ez a szövegösszefüggésből kiragadott, merésznek tűnő kijelentés valósággá válik a könyv lapjain feltárulkozó gondolatok által. S mindez úgy, hogy előkerülnek Rousseau sétái (ugyanazok a séták, mint amelyek Peter Sloterdijk Stressz és szabadság című kötetében), Nietzsche bolyongásai, Gandhi politikai célú menetelései, vagy éppen Kant óramű pontosságú napi rutinja, s felbukkan Thoreau, aki elvként szögezte le, hogy annyit fog írni, amennyit gyalogolt (és nem fordítva!).

A könyvben magyarázatra lel a gyalogos zarándoklat, s annak ritualitása, de szó esik a katonai menetelésről is, mint a gyaloglás szellemiségével ellenkező gyaloglásról (bár az itt felbukkanó hatalom-definícióval bizonyára vitatkozna Byung-Chul Han a Mi a hatalom? című kötetben), s az katonai fegyelem szigorát felülíró közös ünnepi menetről is ír a szerző.

Frédéric Gros könyve tényleg lenyűgöző, s összességében arra sarkallja olvasóit, hogy tegyék le a könyvet, s induljanak el, gyalogoljanak. Legalább annyit, hogy ne csak értsék, de érezzék is, hogy miről szó ez a könyv, s miről szól a gyaloglás.

Szerző: Grozdits Hahó

Támogatott tartalom.

Fejléckép: Frédéric Gros (fotó/forrás: Constant Formé-BècheratHans Lucas / AFP / Typotex Kiadó)