Rácz-Stefán Tibor író vette észre, hogy feltehetően a Westendben található Libri könyvesboltban több kötetet is átlátszó fóliával vontak be, aminek köszönhetően az elő- és a hátlap ugyan látható, beléjük lapozni viszont nem lehet. „Míg Angliában a Waterstones könyvesbolt lmbtq könyv kiemeléseket csinál a Pride örömére, addig a Libri fóliába csomagolja ezeket a könyveket” – fűzte hozzá a szerző, arra utalva, hogy a könyveket feltehetően a kormány által gyermekvédelminek nevezett törvény miatt fóliázták be. Az esetről videót is készített.
A Libri új többségi tulajdonosa, az MCC a Telex.hu-nak megerősítette, hogy
valóban a törvény miatt fóliáznak be egyes könyveket.
Mint ismert, a kormány által gyermekvédelminek, míg mások által melegellenesnek nevezett törvény tiltja a homoszexualitás és a nemváltás népszerűsítését, illetve megjelenítését. Ennek eredményeként a közelmúltban például Papp Dóra regényeit már nem árulhatják a boltok ifjúsági részlegében, egyes könyveiben ugyanis szerepelnek LMBTQ-emberek. A lap kitér arra is,
jelenleg még nem vezették be a gyakorlatot minden Libri üzletben,
egy budai helyszínen például még Papp Dóra regényeit sem fóliázták be.
A Telex korábban arról is írt, a Libri az elmúlt hetekben több kiadót is megkeresett, hogy megtudja, melyek azok a könyvek, amelyek esetleg nem felelnek meg a törvény előírásainak. Májusban ugyanis a fogyasztóvédelmi hatóság pénzbírságot szabott ki a cégre egy könyv miatt, amelyet nem lett volna szabad az ijfúsági részlegen árulniuk.
Amint arról mi is beszámoltunk, a közelmúltban szinte száz százalékos többséget szerzett a Libriben az MCC, amelyet sokan csak a kormány „elitképzőjének” tekintenek. Egyesek azt valószínűsítették, hogy az intézmény ily módon szeretné a Libri könyvesboltokban előtérbe helyezni saját kiadványait, illetve azokat a könyveket, amelyek jobban megfelelnek az értékrendjüknek. Az MCC főigazgatója ugyanakkor cáfolta az állításokat. A hír kapcsán rövidesen számos író fejezte ki aggodalmát, Péterfy-Novák Éva és Dunajcsik Mátyás pedig bejelentette, nem jelentetik meg többé könyveiket a Libri Csoportba tartozó kiadóiknál.
Fejléckép: Papp Dóra regényei (Fotó/Forrás: Papp Dóra Facebook-oldala)

hírlevél













