A hajléktalanság emberi arca egy gyerekkönyvben – Kóbor Szálló

A könyv magva igaz történet?

Nagyon szeretek talált történetekből dolgozni.

Ahogy elkezdtem, a nyelv, a hang és maga a történet olyan meseszerű volt, amiből adódott, hogy gyerekkönyv lesz.

Molnár Jaqueline illusztrációival (Fotó/Forrás: Pagony )

Nem a téma aktualitása ihletett meg?

Már két éve tudom, hogy ezt a történetet meg akarom írni. Pont egy éve, még a hajléktalantörvény előtt lett kész a szöveg. A téma mindig aktuális, bár az, hogy emberek élnek az utcán, az utóbbi években vált tömegessé a lakáspiaci válság, a lakásmaffia és hasonló jelenségek miatt. Ez nemcsak Magyarországon probléma, Németországban vagy Bécsben is. Más kérdés, hogy ott a társadalom másképp áll hozzá, a hajléktalanokat segítő szervezeteket is támogatják.

Ez felnőtteknek is rázós téma. Egy gyerek számára hogyan lehet feldolgozni?

A hajléktalanságot nem lehet egy nagy egészként kezelni, mindenki másért hajléktalan, mindenkinek más a megoldás. Megértést és megközelítést tudunk mutatni a gyerekeknek. Olyan apróságok, hogy ha látunk egy hajléktalant, aki 2-3 napja a házunk előtt van, akkor a gyereket is foglalkoztatni fogja, hogy ő miért van ott. Ezt nyugodtan meg lehet velük beszélni, le lehet menni egy szendviccsel, teával vagy pokróccal, vagy meg lehet tőle kérdezni, hogy hívjunk-e neki kríziskocsit. A gyerek is megtanulhatja, hogy ő is ember, akivel beszélgetni kell.

Dino és Hetedhét Hugó látszik az ablakból

Más kérdés, hogy a gyerekeknek azt elmondjuk-e, hogy a bácsi azért alszik itt a villamosmegállóban, mert nincs kedve bemenni a hajléktalanszállóra, mert nehezen tud alkalmazkodni másokhoz, vagy a szállóban kisebb a szabadsága, nem jöhet-mehet, amikor szeretne, vagy amikor a munkája, például a lapterjesztés megkívánná.

A szereplőkkel emberi arcot, személyiséget adtál az ügynek. Ennek része, hogy a hajléktalan szót le sem írtad a kötetben?

Én voltam munkanélküli, az is nehéz, stigmatizáló szó. Ezek olyan címkék, amiket nem szeretünk magunkon hordani, és erodálják az ember énképét. Sok esetben, ha ezt képesek vagyunk máshogy megfogalmazni legalább magunknak, akkor kicsit jobban érezzük magunkat tőle. Nagyon szép például a Fedél nélkül neve: eufemizál, de kimondja azt, ami van, viszont leszedi róla a stigmát.

Molnár T. Eszter (Fotó/Forrás: Bach Máté)

Megmutatod, hogy nemcsak a gyár bezárása miatt kerülhet valaki az utcára, akár egy sztár élete is fordulhat így. A zöldséges pedig ugyanonnan indult, mint Hugó, most mégis saját üzlete van.

Számos példát látunk rá, hogy

Ez Hugónak nem ment. Pont emiatt jelentett sokat a barátság a rottweilerrel. Ez mindkettejük természetét megváltoztatta: az egyiküknek lett valaki, akiről gondoskodni kell, a másiknak pedig lett valaki, akihez tartozik.

Búbanya maga választotta ezt az életformát. A szégyen, a szomorúság és a sikertelenség miatt kivonult a társadalomból. Neki az a legfontosabb, hogy hagyják őt békén.

Te ismersz ilyen helyet, mint a Kóbor Szálló?

Sajnos nem, de annyira szeretnék! Viszont sok jó embert ismertem meg az életemben. Olyan családokat is, akik befogadóak voltak. A gyerekkorom legnehezebb pontján nekem is jól jött egy ilyen. Ahova gyakran jártam el, főleg nyaranta, ahol volt egy kellemes káosz, ahol otthon tudtam érezni magam. Legalábbis jobb volt a hangulat. Úgy éreztem, hogy befogadnak, sajátjuknak tekintenek. Engem is ugyanúgy leszidtak, mint az övéiket.

Hetedhét Hugó

A Stand Up című könyvem 2. részében van egy karakter, akinek sok problémája van otthon, és az eleve nagyon kaotikus „Majdnem normális” családnál talál otthonra. A Kóbor Szálló is arról szól, hogy befogadó szervvé kell válni. Nyilván ezt egy ember nem tudja megvalósítani. Sok minden hárul a civilekre.

A könyvben a nagymama, Gizike üzemelteti a szállót. Ez nagyon vidám megoldás arra, hogy bemutassuk, az idősek gyakran elmagányosodnak. Ez egyfajta javaslat?

Ez lehetne egy út. Az időseket bevonni a társadalomba, és nekik is munkát adni. Például, amikor bébiszittert keresünk, ne feltétlenül egy fiatal lányra gondoljunk, hanem idős hölgyre, aki otthon ül egyedül. Magyarországon talán a legnagyobb probléma az elvándorlás és ennek az itthon maradó idősekre gyakorolt hatása. A folyamat már akkor elindult, amikor elkezdtek a városba költözni a fiatalok, ma pedig már külföldre mennek. Jó lenne mobilizálni az itt maradó idősebbeket, amennyire a kondíciójuk megengedi. Teljesen intézményi keretek közt is meg lehet ezt valósítani, de az ridegebb, kevésbé rugalmas, mint egy Kóbor Szálló.

Léteznek a szereplőknek valóságos megfelelőik?

A kedvencem a „Jó étvágyat, kedves ganajtúróbogár!” A másik, aminek szerettem volna emléket állítani, az Sunyi Sanyi. Még biológus koromból egy kollégám adta a nevet az ő egyik kollégájának. Azóta is sok történetben szerepel Sunyi Sanyi, aki sajnos már nem él. Bolívia a régi biológiatanárom gúnyneve volt.

Nemcsak a gyár bezárása miatt kerülhet valaki utcára, hanem akár a sztárságból is.

(Címlapkép: fotó: Szöllősi Mátyás)