Három házaspár találkozik egy svájci luxusvillában – a kiruccanás célja az üzletkötés, azonban az események váratlan fordulatot vesznek, a maroknyi ember pedig a természet fogságába esik. Maga a helyzet jól ismert toposz, amiből lényegében bármit ki lehet hozni, a cselekményt tetszőleges irányba lehet futtatni: láttunk már könyv- és filmalakban, horror, vígjáték és dráma köntösébe bújtatva. Kepes számára például a szituáció remek alkalmat kínál az publicisztikus eszmefuttatásokhoz;
mint a nagyapa, aki ebéd után maga köré gyűjti fiait és unokáit, és pipázás közben látszólag a múlt emlékeit meséli el, valójában viszont ezzel is a jövő fiait akarja tanítani.
Nem véletlen, hogy az Istenek és embereket a Tövispuszta és a Világkép drámai folytatásaként hirdeti a fülszöveg. Előbbi családregény jellegzetes magyar figurákkal, univerzális sorsokkal, utóbbi pedig ismeretterjesztő publicisztika, ami részben önéletrajzi elemekre épül. Az immár trilógiává bővült könyvsorozat hasonló gondolatok mentén forog: a világ, és benne Magyarország sorsa, az értékrendszerek változása, a klasszikus humanista eszmék eltűnése. Kepes véleménye és tapasztalata legtisztábban persze az esszé-jellegű Világképben olvasható, személyes emlékei és gondolatai viszont a Tövispusztában és a Istenek és emberekben is kézzel tapinthatóak. Nem is feltétlen a mondanivaló, vagy a cselekményszövés tekintetében – sokkal direktebben: nem nehéz kiolvasni, melyik szereplővel szimpatizál leginkább Kepes, ő pedig épp csak nem néz ki a sorok közül, hogy a tudtunkra adja, mi a baj a mai világgal, vagy hol van szerinte a leginkább értékválság.
Kepes András: Istenek és emberek (Fotó/Forrás: Libri kiadó)
A könyv nem csak emiatt tűnik néhol didaktikusnak. Mivel az egész regény egy parabola, ezért a karakterek is végig típusok maradnak, és a történet végére sem válnak hús-vér figurákká. A három házaspár három világnézetet képvisel: az egyik pár a régi, a másik a feltörekvő, új hatalom képviselője – az ő párbeszédeik világítanak rá a leghatásosabban arra, milyen változások tapasztalhatók Kepes szerint az elmúlt néhány évtizedben. A harmadik házaspár tagjai egyszerű, természetközeli emberek – ők a személyzet, és egyben a nép, akik felett az urak állnak. Nem vesztették még el a kapcsolatot a természettel, az eszményi értékekkel. A férfi, Ézsaiás egyenesen a villát birtokló Füredi fizetett lelkiismerete: jelzi ha az valami szerinte elítélendőt csinál, és kiáll az igazáért. Jellemző viszont, hogy betegsége miatt már nehezére esik a beszéd, ezért egyre ritkábban emelkedik szóra. Szinte pártra pontosan beazonosíthatóak a szereplők, és ehhez még homályos utalásokra sincs szükség: a beszélgetésekben előkerülnek olyan aktualitások is, mint a migráció, vagy épp az álhírek és a propaganda.
Kepes András (Fotó/Forrás: Máté Péter)
A sztori során a világnézeti kérdések mellett a szereplők emberi gyengeségei, érzései, elfojtott vágyai is előtörnek. Ezek érdekes ízt adnak a regénynek, de valójában igazi meglepetések, vagy fordulatok nincsenek az Istenek és emberekben.
Ez a regény ugyanis nem azért íródott, hogy egy cselekményt meséljen el: inkább egyfajta keresztmetszetet kíván adni arról, Kepes szerint milyen világban élünk.
Álláspontja, véleménye az első lapoktól kezdve egyértelmű – ettől válik néha szájbarágóssá –, viszont fogalmazásmódja, mesélőkedve miatt a regény egy percig sem unalmas. Kepes élvezetesen, könnyen emészthetően, olvasmányosan ír, nem lehet nem észrevenni a sorok mögött az alkotót, azt a rengeteg tapasztalatot, amit hosszú karrierje során gyűjtött. Könyvéről sokszor a Desszert című műsora jutott eszembe – és nem csak azért, mert itt is főképp esznek és beszélgetnek az emberek. Kepes mintha nemcsak az egykori eszmék és értékek, hanem az eltűnőben lévő formák mellett is kiállna. Ahogy a Desszert is kuriózum volt annak idején megfontolt tempójával, letisztultságával, úgy ehhez a könyvhöz hasonlót is alig találunk már a könyvesboltokban.
hírlevél
