Mik voltak a gyermekvonatok?
Itthon ez egy kevéssé ismert téma, más néven gyermektranszportnak vagy gyermeküdültetésnek is hívták. A háború utáni áruhiány sújtotta Magyarországról Hollandiába, Svájcba vagy Belgiumba vitték a gyerekeket.
Itt pár hónapig etették, ruhákkal látták el őket, és megerősödve küldték őket vissza. Hollandiában, Belgiumban kutatják főleg, jellemzően akiknek a felmenői olyan magyar gyerekek, akik később végleg letelepedtek egykori „üdülőhelyükön”.
Az első ilyen vonat 1920 februárjában indult Hollandiába. Ez a szerelvény és a további svájci utazások vallási alapon szerveződtek. Ragaszkodtak ahhoz, hogy a befogadó családokkal egyező vallású, vagyis főleg református gyerekek menjenek. Kezdetben az is feltétel volt, hogy a gyerekek valamennyire beszéljenek németül. Eleinte csak 6–13 éves lányok és 6–10 éves fiúk vehettek részt a segélyakcióban. Kató 1920 augusztusában utazott az egyetlen, Angliába tartó vonattal.
Petneki Katalin (Fotó/Forrás: magántulajdon)
A gyerekek néhány hétre karanténtáborba kerültek. Innen mi alapján választották ki őket a családok?
Pontos adatok nincsenek, de úgy tűnik, azt nézték, milyen családból jöttek, mi az apa foglalkozása. Kató az egyik levelében kéri is, hogy írják meg angolul, mivel foglalkozik az édesapja. Ő csak azt tudta, hogy üzletben dolgozik. (Petrich Gyula akkor a Calderoni cég üzletvezetője volt.)
Angliában az látszott fontosnak, hogy a gyerek eredeti körülményei egyezzenek a fogadó család hátterével és anyagi helyzetével.
Azt hinnénk, hogy jótékonysági akcióban inkább tehetős emberek vesznek részt, de Kató egy viszonylag szerény körülmények között élő házaspárhoz került.
Édesanyám meglehetősen szegény családhoz került, egy boltoshoz, aki valószínűleg csak bérelte az üzletet. Nehezen jöttek ki anyagilag, de ennivalójuk volt, mert volt egy kis kertjük. A kislány heti egy levelet írhatott, mert nagyon spóroltak a bélyeggel. Azonban mélyen vallásosak voltak, és komolyan vették azt, hogy segítsenek az embertársaikon. A levelekben szereplő többi család sem igazán gazdag, amelynél Kató barátnői laktak.
Jól mutatja a különbséget a kinti és az otthoni anyagi helyzet között, hogy édesanyámról kisebb korából is voltak fényképek – jó minőségben. A nagyapámnak volt fényképezőgépe, ami luxustárgynak számított. Az angol család nem tudott Katóról fényképet küldeni, egy másik környékbeli házaspár készíttetett róla képet, ez sajnos elveszett. A kinti családjáról is csak egy tíz évvel későbbi, gyenge minőségű fotó van.
Nagyon kevés holmit, ruhából például csak egy váltást vihettek magukkal a gyerekek. A ruha is az adomány része volt?
A szervezés gyakorlati oldalát az Országos Gyermekvédelmi Liga bonyolította.
A hagyatékban meg is találtam a tájékoztatójukat arról, hogy mit kell/lehet/szabad vagy épp nem szabad az utazásra vinni.
Ez a holland útra volt szabva, ahol a gyerekek három nap után rögtön családokhoz kerültek. Nem kalkulálták bele a szigetországban kötelező, többhetes karantént. Szerencsére Kató szülei nem tartották be az előírást. A nagymamám egy noteszba felírta, mi mindent csomagolt be neki. Szegény gyerek, mit cipelhetett! Egy hátizsákba kellett mindennek beférni, plusz egy pokróc kispárnával.
Hogy bukkant a levelekre?
Édesanyám hagyatéka nagyrészt hozzám került. Mivel festőművész és rajztanár volt, rengeteg kép is maradt utána. Amikor néhány alkotását beadtam egy aukcióra, azt tanácsolták, hogy dolgozzam fel a hagyatékot.
A testvérem egyik unokája épp akkoriban töltötte be a tizenkettedik évét, és mivel anyukám pont ennyi idősen járt Angliában, így először neki állítottam össze egy kis kötetet a levelekből és a naplóiból.
Begépelve, bizonyos kifejezéseket megmagyarázva. Édesanyám mikor már beteg volt, akkor maga is elkezdte rendszerezni a leveleket. Ehhez jött a családi tudás, de véletlenül is bukkantak fel dolgok.
Petneki Katalin – Petrich Kató
Gyermekvonat Angliába – Egy budai kislány levelei (1920–1921)
Európa Kiadó, Megjelenés: 2019. október 10.
(A címlapképen Petrich Kató elutazása előtt - magántulajdon)
hírlevél
