A hűtlenség nem a legnagyobb megpróbáltatás

Az alábbi cikk szponzorált tartalom, nem a Fidelio szerkesztőségének tagjai írták.

Narine Abgarjan [Նարինե Աբգարյան] bár oroszul ír, mégis ízig-vérig örmény író, magyarul eddig megjelent műveiben az örmény történelem kulisszái között jelennek meg azok a könnyes és mosolyogtató emberi sorsok, melyekkel a magyar olvasó is könnyen azonosulhat. A Szimon című regény – ahogy az írónő egyéb könyvei is – egy Berd nevű örmény kisvárosban játszódik. Ott, ahol Narine Abgarjan is felnőtt. A regény szereplői a berdi emberek, akik az elmúlt évszázad történelmi viharai között vergődnek és boldogulnak. A törökök által elkövetett és máig tagadott örmény népirtástól az első világháborún és a szovjet időkön keresztül napjainkig indáznak az ágas-bogas történetek, melyeknek szereplői – kisvárosról lévén szó – szükségszerűen részesei egymás történeteinek.

Szimon, a címszereplő – az első és az utolsó fejezettől eltekintve – nem is igazán főszereplője a történetnek, inkább ő az, aki a kötetben megrajzolt asszonysorsokat összeköti felbukkanásával. Minden fejezet egy-egy asszonyi életút, s mindegyik életút fordulópontján ott van Simon, a kőműves, aki csapodár férfi és nagy hódító hírében áll.

Azzal, hogy a tradicionális jó erkölcs határait átlépve viszonyt kezd az asszonyokkal, átformálja azok sorsát is,

ha nem is szándékosan, de új irányt ad az életutaknak.

Narine Abgarjan: Szimon (Fotó/Forrás: Typotex Kiadó)

Narine Abgarjan szereplői hétköznapi emberek, nem jobbak és nem rosszabbak, mint bárki más, sorsuk, sorsaik is hétköznapiak, s távolról nézve nem különböznek a világ bármely pontján élők hétköznapi és küzdelmes sorsától. Ami kiemeli és különlegessé teszi őket, az az írói ábrázolásmód, mely nem idealizál, nem tipizál és nem egyszerűsít. A kegyetlenség, a butaság ugyanúgy megmutatkozik, mint a szépség és a szeretet. A hétköznapok részét képezi a hagyomány, a hagyományhoz való ragaszkodás, vagy éppen annak elvesztése és elengedése, ahogy a földrajzi-történelmi adottságok is: szó esik például a ma Törökország részét képező Karsz városáról (ahol Orhan Pamuk nagyregénye, a Hó játszódik), de van szereplő, aki a régió határain túl eljut a Baltikumban, sőt akad, aki az Amerikai Egyesült Államokba megy kivándorolt gyermekeit követve, s ott csodálkozik rá a világra:

Eliza, amikor először csöppent be egy szupermarketbe, és végigjárta az áruval rogyásig pakolt polcsorokat, nemcsak örömteli csodálkozást érzett, hanem keserű sértettséget is, visszagondolva arra a szegényes életformára, amelyre a hatalmas és ostoba szovjet birodalom lakói kényszerültek.
– Alighanem becsaptak bennünket, ugye? Egész életünkben azt sulykolták belénk, hogy Nyugaton igazságtalanság és szegénység uralkodik, most pedig kiderül, hogy pont fordítva volt? – érdeklődött óvatosan idősebbik fiától, miközben kezében egy érdes kókuszdiót forgatott, és nem merte megkérdezni, mi is az.

Narine Abgarjan történetei, bár látszólag a megcsalásról és megcsalattatásról szólnak, de valójában ennél valami sokkal többről, az érem másik oldaláról mesélnek: a kibontakozó, életfordító, s gyorsan elhamvadó szerelemről, melyek lezárásakor az asszonyok ajándékot kapnak Szimontól. Ezek az apró ajándékok adják a fejezetek címeit. Bár Szimon a környezetéhez képest szokatlanul szabad és öntörvényű, fel sem merül, hogy Narine Abgarjan valamiféle erkölcsi relativizmust, vagy szabadosságot hirdetne. Egyszerűen csak az emberi kapcsolatokat, s benne a jellemek fejlődését a maguk összetettségében és bonyolultságában ábrázolja. Nagy-nagy empátiával, ami átszínezi ezt a „fogyatékos és nyomasztó világot”, amelyben a kapcsolatok – bármilyen sokat is adnak – szükségszerűen szomorú véget érnek.

Ami pedig a berdieket illeti, […] még véletlenül sem fordult meg egyikük fejében sem, hogy e szomorú vég miatt a legkisebb mértékben is az égieket vádolják. Miféle vádról lehetne szó, ha éppen az ilyen szomorú, örömteli, szenvedéssel teli napokból szövődik az egész emberi élet?

Narine Abgarjan rajongói számára örömhír lehet, hogy ősszel, a Margó Fesztiválra időzítve jelenik meg az írónő negyedik könyve magyar nyelven. A fény hallgatása című kötet két novellaciklust tartalmaz majd, s a fordítás az eddigiekhez hasonlóan Goretity József alkotása.

Grozdits Hahó