Könyv

„A karnyújtásnyira elébem került mikrohóhér nemcsak felturbózza, de konszolidálja is a szorongást bennem”

Művészi szabadság
2020.04.02. 17:40
Ajánlom
Interjúsorozatunkban művészekkel, a kulturális élet szereplőivel beszélgetünk arról, hogyan élik meg, át és túl a koronavírus-járvány időszakát. A friss Baumgarten-emlékdíjas Marno János költő, író évek óta visszahúzódó életet él, betegsége sokszor a négy fal közé szorította. Ha van veszélyeztetett ember ezen járvány idején, akkor ő az. Ez az interjú mégis egészen szívderítő, szó van benne az újrafelfedezésekről, Fehér babákról és a szabad gondolkodásról.

Mivel tölti most az idejét?

Tudatosan annyit mondhatok csak, hogy válaszadással. Ezt nem ironikusan teszem, mint krónikus tüdőbetegnek nehezemre is esnék az ironizálás, hiszen már az a kifejezés, hogy „időmet”, henye magabiztosságra vall, egyáltalán nem olyan biztos, hogy ez most az én időm. Sőt, evvel a betegséggel biztosan nem.

Legföljebb kölcsön-idő, amit pontosan be kellene osztanom, hogy kijöjjek belőle a visszafizetés időpontjáig. Már ez, ugye, vészjóslóan hangzik. A vészhelyzethez képest mégis jóval több időt emésztenek fel a tűnődések, mint más, nyugodtabb napokon, valamiért, nem tudom, miért, a karnyújtásnyira elébem került mikrohóhér nemcsak felturbózza, de konszolidálja is a szorongást bennem. Teríti.

Olvasok, írok, illetve sokat tornázom az asztali gépen ötletszerűen kiválasztott hallgatni- és néznivalókra tapadt figyelemmel. A belső szemlélődéseket kiterjesztem a neten található, kiválasztható riportokra, zenékre, dokumentumfilmekre, sok mindenre. Csinálok egy másfél órás gyakorlatsort, és közben végigkövetek egy beszélgetést például Bereményi Gézával, azután mivel ez kíváncsivá tett a Bereményi–Cseh Tamás kultusz iránt, megnézek, meghallgatok néhány zenés videót. És vitatkozni kezdek a régebbi véleményeimmel, amikor inkább csak irritált a Cseh Tamás-i, erősen gesztikus, túlmimikázott dalbeszéd, ez a vagány értelmiségi szentimentalizmus, amit most sem éreztem kevésbé, mégis mindettől most meghatódtam. Bereményitől és Csehtől is nagyon, a két, egymástól markánsan különböző alkatú művészembertől, akiknek a szimbiózisa, így járvány idején, szívbemarkoló és torokszorító melankóliát szólaltatott meg. Számomra újdonságként hatott a Fehér babák című dal is, aminek tudtommal társszerzője Másik János is, és aminek a legfantasztikusabb előadását talán az a három színésznő (a nagyszerű zenekarral együtt) produkálta, akik valósággal megjelenítették a dalban emlegetett fehér babákat. Jordán Adél, Hámori Gabi és Bede Sári, és sajnos a zenészek nevét nem ismerem, még a fantasztikusan zongorázó hölgyét, a negyedik babáét sem. Ha jól láttam, 2015-ben készülhetett ez a felvétel talán a Katona József színpadán, azért gondolom, hogy ott, mert Cseh Tamás a Katona társulatának volt a tagja. Ezt a felvételt tegnap délután fedeztem fel, azóta kábé hatszor vagy hétszer újranéztem-hallgattam, növekvő csodálattal a dal, a dalszöveg és a zseniális előadók iránt. Gyönyör a járvány idején.

Ezek szerint ebben a helyzetben új vagy újrafelfedezések is vannak?

Valószínűleg a koronának köszönhetem ezt az élményt s azt, hogy újra megszerettem a színészvilágot. Elfelejtettem, milyen izgalmas, érzékeny, finoman artikulált kibontására válhat képessé egy színész a tulajdon habitusát illetően - összehangolódva a tőle különböző habitusú, ám nem kevésbé izgalmas szereplőtársakkal. Talán a színművészet nem más, mint az individuum személyiségének a feltárása, alkotó elemzése, potenciális rétegzettségének az életre keltője. És hát amennyire magam vonakodom a versekben a húrok direkt pengetésétől (mint aki félti az ujjbegyeit), annyira magába tud szippantani az a férfias (Bereményi) és fiús-kamaszos (Cseh) szentimentalizmus, amit ez a legendás páros művelt évtizedeken át.

Mit tanácsol az elkövetkező hetekre?

Tanácsolni bármit másoknak? Nekem a legnagyobb élvezetet – az érzelmiségen túl – a szabad gondolkodás adja; az, amikor a páni félelem éppen nem markolássza a torkomat, ahogy most teszi, hajnali kettőkor, miután frissen olvastam az olaszországi fejleményekről, és szakértői jóslásokról, melyek szerint a pánik ezúttal indokolt, túlságosan is megalapozott, senki se érezze magát biztonságban, de azért tegyen meg mindent a megfertőződés késleltetéséért. Szabadon ilyen szorításban nehéz gondolkodni, bölcselkedni azon, hogy miféle mutációja az ember az élővilágnak, hogy reflexszerűen rábízza magát az ítélőképességére, helyes választásokra, döntésekre képes, tudja, érzi, mi a különbség a jó és a rossz, a szép és a csúf, az igaz és a hamis között, súlyosabb krízisekben pedig valamely felsőbb hatalomhoz fohászkodik.

Azt hiszi magáról, őszinte hittel teli a szíve, még ha gondolatait nemigen sikerül az elképzelt transzcendensre összpontosítania.

Nekem legalábbis ez az alapélményem, és író vagy költő kortársaimon, a munkáikat olvasgatva hasonló vergődéseket érzékelek. De kamaszként olvasva Camus Pestisét, azután, hogy a Közönyt és a gyönyörűséges novelláit olvastam, elkeserített a Pestis allegorikus mondanivalója, elkeserített az, hogy van mondanivalója, és annak nagyobb fontosságot tulajdonít, mint ami épp előtte áll, épp magától bekövetkezne, ha nem fojtaná bele a szót a mondanivalójával. Természetesen a Közöny (Az idegen) ettől a mondanivalós hübrisztől nem vált visszamenőleg jelentéktelenebbé, csak engem szomorított el, elvetemült kamaszt, hogy egy zseniális ember elhitte, hogy kimondhatja a tutit. Holott a párhuzam a Pestis és a Hitleráj, valamint a sztálini kommunizmus között egy esszé erejéig még elment volna, tanakodásképpen, ám önmagáért beszélő műalkotásnak nem; szabad gondolkodásra talán olyankor válik képessé az ember, amikor nem ő gondol valamit valamiről, hanem az illető valami szólal meg teljes szuverenitással az ember tudatában. Ilyenkor érzem azt, hogy nem a véleményemmel hozakodtam elő akármiről, hanem de facto mondtam azt, amire a gondolat felhatalmazott.

Ilyesmit azonban javasolhatok-e pestis idején embertársaimnak? Hogy két pánikroham között engedjék át magukat a még korántsem saját gondolataiknak? Hanem mint vendégeknek? Mivelhogy mi magunk sem vagyunk mások?

A sorozat többi része ide kattintva érhető el!

Fejléckép: Szilágyi Lenke

Marno János és Horváth Kristóf "Színészbob" a Kult50-ben

„Az öröm olyankor jön, ha sarjadni látok valami életet”

Kapcsolódó

„Az öröm olyankor jön, ha sarjadni látok valami életet”

Az egyik legfontosabb kortárs költő. Saját maga szerint dühből írta az egyik legjobb versét, ugyanakkor igyekszik megszabadulni a véleményétől, amikor ír. Marno Jánossal beszélgettünk tehetségről, örömről, dühről, József Attiláról, Tandori Dezsőről, a költészet evidenciájáról, éppen aznap, amikor meghalt Térey János.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Jazz/World

Shadows in the Forest, avagy milyen törékeny az élet – ALBUMPREMIER

Shadows in the Forest címmel jelent meg az MZK Publishingnál Palotás Gábor ütőhangszeres művész új marimba-albuma, amelynek a címadó dalból készült videóklipje is most a Fidelión debütál.
Klasszikus

Elhunyt Fodor Tamás hegedűművész

A Budafoki Dohnányi Zenekar egykori koncertmesterét, a Pesti Vigadó munkatársát váratlanul érte a halál. Egykori munkahelyei fájó szívvel emlékeztek rá.
Plusz

Kapszulák – Patti Smith Nap a Csokonaiban

Október 1-jén, a Patti Smith Napon a Csokonai Művelődési és Rendezvény Ház tereiben a zenét és a szabadságot körbejáró eseménysorozat veszi kezdetét, melynek keretében izgalmas performanszon, felolvasáson, beszélgetésen vehetünk részt és egy különleges, zenehallgató kapszulákból álló installációt is megtekinthetünk.
Vizuál

Idén sem lett jobb hely a világ – megnyílt a World Press Photo kiállítás – Galéria

Megnyitott a World Press Photo kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. A nemzetközi zsűri idén 130 ország 4066 fotóriporterének 64 823 fotójából válogatta össze a tárlat anyagát, amelyet világszerte százhúsz helyszínen mutatnak be.
Könyv

„Irodalom nélkül nem volna civilizáció sem” – exkluzív interjú Sjónnal

„Bármikor, ha a világ jelentősen változik, azt legelőször az irodalomban lehet észrevenni” – fejtette ki lapunknak adott interjújában Sjón. A PesText Fesztiválon vendégeskedő író-költővel az irodalom jelentőségén túl az izlandi nyelv történetéről, a jó regény ismérveiről és filmes munkáiról beszélgettünk, de elárulta azt is, mire a legbüszkébb.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Könyv interjú

„Irodalom nélkül nem volna civilizáció sem” – exkluzív interjú Sjónnal

„Bármikor, ha a világ jelentősen változik, azt legelőször az irodalomban lehet észrevenni” – fejtette ki lapunknak adott interjújában Sjón. A PesText Fesztiválon vendégeskedő író-költővel az irodalom jelentőségén túl az izlandi nyelv történetéről, a jó regény ismérveiről és filmes munkáiról beszélgettünk, de elárulta azt is, mire a legbüszkébb.
Könyv ajánló

Goncourt-díjas szerző érkezik a Margó Fesztiválra

Több mint nyolcvan programmal várja az érdeklődőket a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár, ahol a könyvbemutatók és dedikálások mellett koncerteken is részt vehetünk. A fesztivál vendégei között nemzetközileg elismert szerzők is szerepelnek.
Könyv ajánló

Négy nap az irodalom bűvöletében – hamarosan kezdődik a Könyvfesztivál

27. alkalommal szervezik meg a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált, amelynek díszvendége idén a Nobel-díjas belorusz szerző, Szvetlana Alekszijevics lesz, mellette pedig bemutatkozik Szlovákia irodalma is. A háromnapos rendezvényen dedikálásokkal, pódiumbeszélgetésekkel, könyvbemutatókkal várják az érdeklődőket.
Könyv gyász

Elhunyt Mányoki Endre író, kritikus, szerkesztő

Hosszan tartó betegség után, 68 éves korában elhunyt Mányoki Endre író, kritikus, a Mozgó Világ, a Kortárs, a Hitel, az Irodalmi Jelen egykori szerkesztője – adta hírül a Litera.
Könyv podcast

„Nem Magyarországról akartam beszélni. Vagy nem csak róla” – Tóth Krisztina a Lírástudók vendége

Nyáron jelent meg második regénye, A majom szeme, amiben nem országunk kórképét, hanem a világ riasztó közeljövőjét kívánta megírni Tóth Krisztina. Grisnik Petra, a Lírástudók műsorvezetője arról is kérdezte az írót, milyen érzés „lefordítva lenni”, miért készül évekig egy regény, és milyen olvasói visszajelzéseknek örül leginkább.