Könyv

„A karnyújtásnyira elébem került mikrohóhér nemcsak felturbózza, de konszolidálja is a szorongást bennem”

Művészi szabadság
2020.04.02. 17:40
Ajánlom
Interjúsorozatunkban művészekkel, a kulturális élet szereplőivel beszélgetünk arról, hogyan élik meg, át és túl a koronavírus-járvány időszakát. A friss Baumgarten-emlékdíjas Marno János költő, író évek óta visszahúzódó életet él, betegsége sokszor a négy fal közé szorította. Ha van veszélyeztetett ember ezen járvány idején, akkor ő az. Ez az interjú mégis egészen szívderítő, szó van benne az újrafelfedezésekről, Fehér babákról és a szabad gondolkodásról.

Mivel tölti most az idejét?

Tudatosan annyit mondhatok csak, hogy válaszadással. Ezt nem ironikusan teszem, mint krónikus tüdőbetegnek nehezemre is esnék az ironizálás, hiszen már az a kifejezés, hogy „időmet”, henye magabiztosságra vall, egyáltalán nem olyan biztos, hogy ez most az én időm. Sőt, evvel a betegséggel biztosan nem.

Legföljebb kölcsön-idő, amit pontosan be kellene osztanom, hogy kijöjjek belőle a visszafizetés időpontjáig. Már ez, ugye, vészjóslóan hangzik. A vészhelyzethez képest mégis jóval több időt emésztenek fel a tűnődések, mint más, nyugodtabb napokon, valamiért, nem tudom, miért, a karnyújtásnyira elébem került mikrohóhér nemcsak felturbózza, de konszolidálja is a szorongást bennem. Teríti.

Olvasok, írok, illetve sokat tornázom az asztali gépen ötletszerűen kiválasztott hallgatni- és néznivalókra tapadt figyelemmel. A belső szemlélődéseket kiterjesztem a neten található, kiválasztható riportokra, zenékre, dokumentumfilmekre, sok mindenre. Csinálok egy másfél órás gyakorlatsort, és közben végigkövetek egy beszélgetést például Bereményi Gézával, azután mivel ez kíváncsivá tett a Bereményi–Cseh Tamás kultusz iránt, megnézek, meghallgatok néhány zenés videót. És vitatkozni kezdek a régebbi véleményeimmel, amikor inkább csak irritált a Cseh Tamás-i, erősen gesztikus, túlmimikázott dalbeszéd, ez a vagány értelmiségi szentimentalizmus, amit most sem éreztem kevésbé, mégis mindettől most meghatódtam. Bereményitől és Csehtől is nagyon, a két, egymástól markánsan különböző alkatú művészembertől, akiknek a szimbiózisa, így járvány idején, szívbemarkoló és torokszorító melankóliát szólaltatott meg. Számomra újdonságként hatott a Fehér babák című dal is, aminek tudtommal társszerzője Másik János is, és aminek a legfantasztikusabb előadását talán az a három színésznő (a nagyszerű zenekarral együtt) produkálta, akik valósággal megjelenítették a dalban emlegetett fehér babákat. Jordán Adél, Hámori Gabi és Bede Sári, és sajnos a zenészek nevét nem ismerem, még a fantasztikusan zongorázó hölgyét, a negyedik babáét sem. Ha jól láttam, 2015-ben készülhetett ez a felvétel talán a Katona József színpadán, azért gondolom, hogy ott, mert Cseh Tamás a Katona társulatának volt a tagja. Ezt a felvételt tegnap délután fedeztem fel, azóta kábé hatszor vagy hétszer újranéztem-hallgattam, növekvő csodálattal a dal, a dalszöveg és a zseniális előadók iránt. Gyönyör a járvány idején.

Ezek szerint ebben a helyzetben új vagy újrafelfedezések is vannak?

Valószínűleg a koronának köszönhetem ezt az élményt s azt, hogy újra megszerettem a színészvilágot. Elfelejtettem, milyen izgalmas, érzékeny, finoman artikulált kibontására válhat képessé egy színész a tulajdon habitusát illetően - összehangolódva a tőle különböző habitusú, ám nem kevésbé izgalmas szereplőtársakkal. Talán a színművészet nem más, mint az individuum személyiségének a feltárása, alkotó elemzése, potenciális rétegzettségének az életre keltője. És hát amennyire magam vonakodom a versekben a húrok direkt pengetésétől (mint aki félti az ujjbegyeit), annyira magába tud szippantani az a férfias (Bereményi) és fiús-kamaszos (Cseh) szentimentalizmus, amit ez a legendás páros művelt évtizedeken át.

Mit tanácsol az elkövetkező hetekre?

Tanácsolni bármit másoknak? Nekem a legnagyobb élvezetet – az érzelmiségen túl – a szabad gondolkodás adja; az, amikor a páni félelem éppen nem markolássza a torkomat, ahogy most teszi, hajnali kettőkor, miután frissen olvastam az olaszországi fejleményekről, és szakértői jóslásokról, melyek szerint a pánik ezúttal indokolt, túlságosan is megalapozott, senki se érezze magát biztonságban, de azért tegyen meg mindent a megfertőződés késleltetéséért. Szabadon ilyen szorításban nehéz gondolkodni, bölcselkedni azon, hogy miféle mutációja az ember az élővilágnak, hogy reflexszerűen rábízza magát az ítélőképességére, helyes választásokra, döntésekre képes, tudja, érzi, mi a különbség a jó és a rossz, a szép és a csúf, az igaz és a hamis között, súlyosabb krízisekben pedig valamely felsőbb hatalomhoz fohászkodik.

Azt hiszi magáról, őszinte hittel teli a szíve, még ha gondolatait nemigen sikerül az elképzelt transzcendensre összpontosítania.

Nekem legalábbis ez az alapélményem, és író vagy költő kortársaimon, a munkáikat olvasgatva hasonló vergődéseket érzékelek. De kamaszként olvasva Camus Pestisét, azután, hogy a Közönyt és a gyönyörűséges novelláit olvastam, elkeserített a Pestis allegorikus mondanivalója, elkeserített az, hogy van mondanivalója, és annak nagyobb fontosságot tulajdonít, mint ami épp előtte áll, épp magától bekövetkezne, ha nem fojtaná bele a szót a mondanivalójával. Természetesen a Közöny (Az idegen) ettől a mondanivalós hübrisztől nem vált visszamenőleg jelentéktelenebbé, csak engem szomorított el, elvetemült kamaszt, hogy egy zseniális ember elhitte, hogy kimondhatja a tutit. Holott a párhuzam a Pestis és a Hitleráj, valamint a sztálini kommunizmus között egy esszé erejéig még elment volna, tanakodásképpen, ám önmagáért beszélő műalkotásnak nem; szabad gondolkodásra talán olyankor válik képessé az ember, amikor nem ő gondol valamit valamiről, hanem az illető valami szólal meg teljes szuverenitással az ember tudatában. Ilyenkor érzem azt, hogy nem a véleményemmel hozakodtam elő akármiről, hanem de facto mondtam azt, amire a gondolat felhatalmazott.

Ilyesmit azonban javasolhatok-e pestis idején embertársaimnak? Hogy két pánikroham között engedjék át magukat a még korántsem saját gondolataiknak? Hanem mint vendégeknek? Mivelhogy mi magunk sem vagyunk mások?

A sorozat többi része ide kattintva érhető el!

Fejléckép: Szilágyi Lenke

Marno János és Horváth Kristóf "Színészbob" a Kult50-ben

„Az öröm olyankor jön, ha sarjadni látok valami életet”

Kapcsolódó

„Az öröm olyankor jön, ha sarjadni látok valami életet”

Az egyik legfontosabb kortárs költő. Saját maga szerint dühből írta az egyik legjobb versét, ugyanakkor igyekszik megszabadulni a véleményétől, amikor ír. Marno Jánossal beszélgettünk tehetségről, örömről, dühről, József Attiláról, Tandori Dezsőről, a költészet evidenciájáról, éppen aznap, amikor meghalt Térey János.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Ők kapták idén a Junior Príma Díjakat a színház- és filmművészet kategóriában

Hat fiatal művész vehette át a Junior Prima Díjat a színház- és filmművészet kategóriában szeptember 22-én, a Haris Parkban. Az elismerést és az azzal járó pénzjutalmat Vida József, a Takarékbank elnök-vezérigazgatója nyújtotta át a 62 jelölt közül kiválasztott fiatal tehetségeknek.
Klasszikus

3,5 millió dollárt fizettek a szexuális zaklatás miatt kidobott karmesternek

Miután kirúgta szexuális zaklatás miatt, még 3,5 millió dollárt fizetett a Metropolitan Opera James Levine-nak, írja a New York Times.
Vizuál

2019 legfantasztikusabb fotói - és a mögöttük álló történetek - Galéria

Nemcsak a felvételeket, hanem a mögöttük meghúzódó problémákat és történeteket is megosztjuk!
Klasszikus

A hang szépsége – A Pannon Filharmonikusok Bécsi barátok című koncertjéről

Szeptember 19-én a pécsi Kodály Központban egy tavaszról elhalasztott hangversenyt hallhatott a közönség: a Pannon Filharmonikusok vendégeként Baráth Emőke adott elő Haydn- és Mozart-áriákból összeállított, súlytalannak nem mondható hangszeres számokkal gazdagított programot. A zenekart Vass András, a zenekar állandó karmestere vezényelte.
Zenés színház

„Káros az elitizmus” – interjú Philipp Györggyel

Philipp György a zenés színházi élet megkerülhetetlen kakukktojása. Formabontó és gondolatokat provokáló előadásaival a partvonalról céloz a dolgok közepébe. Karmester, énekes és rendező. Októberben az Artus társulattal készült Minden (is) című produkciójához zeneszerzőként járult hozzá.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Könyv ajánló

Könyv készült a Kiscsillag legutóbbi lemezéhez

Lovasi András szövegei és Vetlényi Zsolt festőművész-grafikus munkái teszik teljessé a Tompa kések-élményt.
Könyv kult50

A férfi, aki tipográfiailag is vicces – Kőhalmi Zoltán a Kult50-ben

A férfi, aki megölte a férfit, aki megölt egy férfit – avagy 101 hulla Dramfjordban frappáns című kötetével tette meg első lépését Kőhalmi Zoltán az irodalmi életben. A humorát eddig elsősorban a színpadon és a címlapon bizonyító stand-upos formabontó könyvet hozott létre.
Könyv hír

Mi lett volna, ha...? Megjelent Mucsi Zoltán és Bérczes László beszélgetőkönyve

Hogyan lesz az abonyi melósok gyerekéből, egy szakmunkástanulóból vezető budapesti színész, országos hírű színházi előadások és tévésorozatok főszereplője? Milyen utakon és útvesztőkön kell keresztülvergődni ahhoz, hogy valaki azt csinálja, amit csinálni akar? Érzékeny és bizalmas beszélgetés életről, színészetről.
Könyv interjú

„Az utolsó mondattal kezdd!” – Könyv jelent meg Kulka János édesapjáról

Azt mondják, a kés Paganinije volt. Mert bebizonyította, hogy gyógyítást is lehet művészi szinten űzni. Ő volt Kulka Frigyes mellkassebész, tüdőgyógyász professzor, aki a mai napig etalon az orvostársadalomban. A hétköznapi embernek inkább a Kulka név üti meg a fülét, ami nem véletlen: a legendás gyógyító Kossuth-díjas színművészünk, Kulka János édesapja volt.
Könyv ünnepi könyvhét

11 különleges könyv az Ünnepi Könyvhétről

Az idén nagyon hányatott sorsúra sikeredett könyvhetet végül részben online tartják meg, de ez nem jelenti azt, hogy a könyves újdonságokból ne lehetne csemegézni!