Jimmy Corrigan nem biztos, hogy a Föld legokosabb gyereke, ahogy azt a képregény alcíme sejteti, de az biztos, hogy az egyik legmagányosabb: egyetlen emberi kapcsolata az anyjához fűzi, aki már-már fojtogató aggódással hívogatja 36 éves fiát. Magába forduló, megkeseredett és elgyötört, szégyenlős és gátlásos kisember, aki még csak nem is viccesen neurotikus, vagy sziporkázóan okos, mint Asterios Polyp, vagy mint Woody Allen bármelyik figurája - egyszerűen szomorú és depressziós. Életét a soha nem látott apjától érkező üzenet rázza fel, amiben találkozásra invitálja őt - így Jimmy Chicagóból a képzeletbeli Michigan-i kisvárosba, Waukosha-ba utazik, ahol nemcsak apjával, de nagyapjával és mostohatestvérével is találkozik.
Jimmy Corrigan karaktere először Chris Ware korábbi munkáiban, Newcity magazinban és az Acme Novelty Library képregényfüzeteiben tűnt fel - akkor még édesbús, sokszor vicces szkeccsekben. Ekkor ragadt rá a "The Smartest Kid on Earth", azaz "A világ legokosabb gyereke" címke is - ez megmaradt a 2000-ben megjelent graphic novelben is, de inkább csak egyféle posztmodern kikacsintásként: azt a látszatot kelti, mintha ez a képregény is egyfajta szuperhős-történet lenne, ahol a mindennapi kisembernek is bármikor lehet szuperképessége. Hamar rá kell jönnünk, hogy nem így van.
A Jimmy Corrigan az egyik legszomorúbb és depressziósabb könyv, aminek érzelmi hullámvasútja inkább csak az elkeseredés és a szánalom között cikázik.
Ettől függetlenül mégsem egysíkú, sőt, kevés komplexebb és elgondolkodtatóbb képregény van nála.
Részlet a Jimmy Corrigan, the Smartest Kid on Earth című képregényből (Fotó/Forrás: The Austin Chronicle)
Mr. Ware stílusa, az egyszerű formák és a bonyolult elrendezés ijesztőek lehetnek azok számára, akik még csak ismerkednek a képregényekkel, pont úgy, ahogy az Ulysses sűrű nyelvezete is kihívás elé állítja az olvasókat. A két műben rejlő élvezet is hasonló [...]
- írta a könyvről a The Wall Street Journal.
Ware műve Joyce Ulysses-ének képregényes megfelelője - soha senki nem olvasta végig, aki pedig mégis, azok tudják, hogy szívás, de nagyon jól néz ki a könyvespolcon
- foglalta össze véleményét Ted Rall a slate.com-on. Egy rakás egyéb idézettel együtt ez is a könyv legelső lapjain található - az amerikai könyvpiacon szokás majd' minden könyvet pár oldalas dicséret-halmazzal indítani. A Jimmy Corrigan esetében mindennek az etapnak a címe a következő: "Idézetek a keményborítós kiadásról bizalomgyűjtés céljából". De miért is hasonlítanak egy képregényt a világirodalom talán leghíresebb, emblematikusan nehéz és olvashatatlan művéhez?
A legkézenfekvőbb válasz szerint persze azért, mert a Jimmy Corrigan baromira nehéz olvasmány - Joyce könyvéhez hasonlóan már-már kérkedik ezzel és direkt incselkedik az olvasóval. A puhafedelű kiadás belső borítóján Ware még egy apróbetűs, vicces kis használati utasítást is mellékelt arról, hogyan kell egy képregényt olvasni és értelmezni - hogy aztán a következő oldalon bemutassa, saját stílusához illeszkedően hogyan lehet egyetlen képkockát atomjaira szedni és olyan bonyolult ábrán bemutatni, hogy az szinte megfejthetetlen legyen. Nagyjából ilyen maga a képregény is - és az alkotó célja szerint maga az ember, az emberi élet is: ránézésre mindenkiről képesek vagyunk párszavas ítéletet hozni: ronda, szép, szánalmas, vicces, ijesztő ésatöbbi. Eközben minden, a saját életünkben lábjegyzetnek tűnő személy olyan komplett és összetett élettörténettel, érzelmi töltettel rendelkezhet, amit elképzelni sem tudunk.
Részlet a Jimmy Corrigan, the Smartest Kid on Earth című képregényből (Fotó/Forrás: Read Comics)
Ezt példázza Jimmy Corrigan élettörténete is, akiről alig tudunk valamit, Ware viszont elképesztő bonyolultsággal vázolja fel az ő és családjának pszichoanalitikus portréját. A képregény sokszor olyan, mint egy művészfilm a 70-es évekből: az egyébként sem sodró történet folyamatosan megakad: hol azt láthatjuk, Jimmy milyen emlékképeket és látomásokat él át egy egyszerű beszélgetés alatt; hol az eltávolodott apa-fia páros kínos vacsorája szakad meg állandóan egy-egy ágra szálló madár, vagy épp az asztalnál ülőkre meredő vacsoramaradékok képével.
A Jimmy Corrigan igazi egzisztencialista könyv, aminek minden képkockájából sugárzik a magány és az elhagyatottság.
Mindemellett a képregény egy folyamatosan a kereteivel játszó posztmodern könyv is - ebben szintén az Ulysses-szel mutat rokonságot. Ware képregényrajzolóként tisztában van azzal, hogy a műfajt a legtöbben még mindig a gyerekmesékkel és a szuperhősökkel azonosítják, és folyamatosan rájátszik erre a párhuzamra. A lapokon folyamatosan feltűnik a Superman-mítosz: a fiatal Jimmy Corrigan első, képzelt apafigurája egy pocakos, szuperhősnek öltözött férfi volt, aki rövid, egyéjszakás kalandba keveredett az anyjával. Úgy néz fel a valójában teljesen átlagos, egyszerűen maskarába bújt alakra, ahogy a gyerekek csodálják saját idoljaikat - hiszen ezekről szólnak a filmek, könyvek és képregények is, mindenki rájuk akar hasonlítani. De mi van magukkal a nézőkkel és olvasókkal, az olyanokkal mint Jimmy? Nekik nem jutottak szuperképességek, vagy tanulságokat rejtegető élettörténet - nekik be kell érniük saját sorsukkal. Egy látomásszerű képsorban Jimmy tanúja lesz annak, hogy egy köpönyeges figura egy épület tetejéről leveti magát - de ahelyett, hogy továbbrepülne, egyszerűen a járdára kenődik. Mindez ugyanúgy jelentheti a felnőtté válást, mint azt, hogy Superman/Isten halott - mi pedig magunk maradtunk.
Chris Ware (Fotó/Forrás: Art21)
Jimmy Corrigan története mellett flashbackekben jelenik meg a főhős azonos nevű ükapja és nagyapja is - az ő történetük szintén teli van megpróbáltatásokkal és megaláztatásokkal, ami egyrészt egyfajta magyarázatot ad Jimmy sorsára, másrészt azt bizonyítja, hogy az emberi természet alapvetően változatlan. A képregény egyik legszívszorítóbb epizódjában Jimmy ükapját az őt folyamatosan verő és megalázó apja elviszi az 1893-as Chicagó-i Világkiállításra, az akkori kor egyik csúcseseményére, és felkíséri a legmagasabb épület legtetejére.
Csak ott álltam, bámultam az eget és az embereket alattam, arra várva, hogy visszajöjjön. De persze soha nem jött vissza.
- olvashatjuk a kisfiú gondolatait. A flashback nem csak Jimmy egyéni sorsához ad hozzá plusz dimenziót - azt is szemlélteti, hogy bár a világ, az emberi technika - amelynek a Világkiállítás egyfajta bemutatóterme volt - folyamatosan fejlődik, mi emberek, valahogy lemaradtunk. A két történetszáll között több mint 100 év telt el, de Jimmy, immár modern körülmények között, egy unalmas kockairodában dolgozva ugyanolyan magányos, mint ükapja, akit még szekérrel vittek ki a Világkiállításra. Ware könyvének ráadásul még egy bőrszínt elemző olvasata is van, ami további mélységet ad a képregénynek.
A flashbackekben feltűnő, gyerekkori Jimmy Corrigan sokak szerint kísértetiesen emlékeztet a Family Guy című animációs sorozat Stewie Griffin nevű karakterére - maga Ware is úgy kommentálta mindezt, hogy túl nagy a hasonlóság, hogy egyszerű véletlenről legyen szó. A sorozatot gyártó 20th Century Fox stúdió persze tagadja a vádat, Seth McFarlane, a sorozat alkotója pedig azt állította, hogy soha nem olvasta vagy látta a képregényt, de a hasonlóság szerinte is egyértelmű, így meg tudja érteni Ware aggályait.
Ware számára azonban mégis több annál. Ahogy a könyv végi, "Corrigenda" című részben állítja, a történet több eleme önéletrajzi ihletésű - az alkotó ugyanis szintén nem ismerte apját, és a képregény készítése közben találkozott azzal életében először.A Jimmy Corrigant nemcsak a folyamatosan egybefolyó történetszálak és látomásképek miatt nehéz olvasni. A panelek elrendezése szintén próbára teszik a szemet, a bonyolult struktúra pedig szándékosan éles párhuzamban áll az egyszerű, a 20. század első felére jellemző amerikai rajzfilmeket idéző, határozott kontúrú rajzokkal. A képregény tele van olyan, az elidegenítést szolgáló megoldásokkal, mint a hamis hirdetések, vagy a látszólag papírmasé-készítésre szolgáló plusz oldalak. A könyv körülbelül felénél még egy zanzásított, két oldalas összefoglalót is találhatunk, ami segít megérteni, mi történet addig. Ezek mind próbálják oldani kicsit a feszültséget, és emlékeztetni az olvasót, hogy végtére is ez egy képregény.
A sors fura fintora, hogy az a négy-öt óra, amibe műve elolvasása telik, nagyjából pont annyi idő, amennyit Ware életében az apjával töltött, személyesen vagy telefonon beszélgetve.
Részlet a Jimmy Corrigan, the Smartest Kid on Earth című képregényből (Fotó/Forrás: The Hooded Utilitarian)
Mindez az intimitás a Jimmy Corrigan minden lapján érződik - egyszerűen túlságosan szomorú és valóságos ahhoz, hogy az egész kitaláció legyen.
A képregény magyarul sajnos még nem jelent meg, de angolul az internetről könnyedén beszerezhető.
A legjelentősebb graphic novel-eket bemutató sorozatunk előző része:
David Mazzucchelli: Asterios Polyp - A szuperhős-képregények királya volt, de egy magányos építész történetével ért a csúcsra
hírlevél
