A KULT50 bemutatja: Dragomán György

A 2017 júniusában megjelent  KULT50 kiadványban szereplő portré szó szerinti utánközlése.

Dragomán György

Dragomán György azon kevés kortárs magyar íróink egyike, akinek neve igen jól cseng külföldön is. Olyannyira, hogy második regényét, A fehér királyt egy nemzetközi filmkészítő gárda vászonra is álmodta, s bár az egész estés mozifilm nem nyerte el a legnagyobb szakmai elismeréseket, a szerző nevét megismerte a világ.

Marosvásárhelyen született, de a család életét ellehetetlenítette a magyarellenes hangulat és a diktatúra. Édesapja tanársegéd volt a marosvásárhelyi egyetemen, de magyarként nem lehetett adjunktus, sőt ki is rúgták, mert azzal vádolták, a román diákoknak rosszabb jegyeket ad. Majd amikor általánossá váltak a házkutatások, a magyarok elleni atrocitások, úgy döntöttek, szöknek. 1988-ban Szombathelyre érkeztek. Itt ismerte meg a gimnáziumi évek alatt későbbi feleségét, Szabó T. Anna költőnőt, akivel két fiút nevelnek, Gábort és Pált. Dragomán tizenhárom éves kora óta ír.

„Ezt a regényt (a Máglya címűt – a szerk.) még olvasta az apám. Nyomtatva ugyan nem, de a kéziratot igen. Januárban készültem el vele, és ő februárban halt meg, pont a megjelenés előtt. Nagyon bántott, hogy viszonylag fiatalon, 62 éves korában váratlanul, ráadásul a születésnapján távozott. Nem voltam felkészülve, hogy elveszítem. Évekig a tőle örökölt zakóban jártam felolvasni, pedig voltak sajátjaim. Eltartott egy darabig, amíg ezt kihevertem. Számomra nagyon fontos, hogy író lettem, mert ő nem lett az, csak akart. Közölt novellákat, de regényt sosem írt. Az első könyvemet ezért neki ajánlottam.

Úgy éreztem, helyette írom

– nyilatkozta a 24.hu-nak adott interjúban.

Dragomán György

Dragomán György az ELTE angol–filozófia szakára járt, tagja volt a neves Eötvös József Collegiumnak és a Láthatatlan Kollégiumnak is. Végül a filozófiát három év után abbahagyta. Az angolt elvégezte, sőt a hároméves PhD-képzést is, közben öt éven át írta A pusztítás könyvét, amely 2002-ben jelent meg. Ezt követte 2005-ben a Magvetőnél közreadott második regény, A fehér király, amely világszerte több mint harminc nyelven jelent meg, köztük németül, angolul, norvégül, hollandul, bolgárul, szerbül, lengyelül, szlovénul és finnül. Ezután jött a Máglya 2014-ben és az Oroszlánkórus 2015-ben. Írásait közölte a Holmi, a Mozgó Világ, a Jelenkor, az Élet és Irodalom, az Alföld, a Népszabadság és a Kritika. Megjelent műfordítása is, Samuel Beckett Watt című regénye.

Díjai között találjuk a Mozgó Világ-nívódíjat, a Bródy-, Déry Tibor- és Márai Sándor-díjat, az Artisjus Irodalmi Díjat, a Román Kultúra- és az Arany Medál-díjat. 2007-ben munkásságát József Attila-díjjal is elismerték. Kortársai és kritikusai Bodor Ádám méltó utódjának tartják: „a mesterhez [számos jegy fűzi]: az erdélyi háttér, az elbeszélés visszavívott öröme, a kegyetlenség és elnyomás visszafogott ábrázolása, a roppant kidolgozott, nyomatékos stílus, s végül általában bizonyos lidérces, dermesztően tárgyilagos, mégis látomásos ábrázolás” – olvasható a Magyar Narancsban.

Erre a mosolyra, a mosoly üzenetére pedig a vele interjút készítők gyakran rá is kérdeznek. „Amikor az első novellámat publikáltam, akkor is készült olyan kép, amelyen nagyon mosolygok. Nyilván azért, mert az az első publikációm volt. Kérdezték is tőlem: »Maga ilyet ír, és így vigyorog hozzá?« (nevet). És akkor mondtam: »A mosollyal az van, hogy örülök a túlélésnek, mert írni durván életveszélyes dolog!« Az ember szemben van a sötétséggel, és van esély rá, hogy akár bele is halhat. Nem akarom ezt túldramatizálni, de valóban így van. És ez a mosoly arról szól, hogy az ember szemberöhögi a halált is! Meg ezt az egész sötétséget. Ezt kell csinálni, szembe kell röhögni. Tehát tulajdonképpen örülök, hogy túléltem.” – mondta Vas Ágnesnek a Prémium Magazinnak adott interjújában.