Ljudmila Ulickaja 1943. február 21-én született a baskíriai Davlekanovóban, ahová a családját a háború idején evakuálták politikai okokból. Egy éves korában azonban visszaköltözhettek Moszvkába, így gyerekkora a fővárosban telt, ott végezte tanulmányait, és jelenleg is ott él.
Az édesanyja biokémikusként dolgozott egy gyógyászati intézménynél, bizonyára ennek is köszönhető az író későbbi tudományos érdeklődése.
A középiskola befejezése után felvételt nyert a Moszkvai Állami Egyetemre, ahol genetikusként végzett,
később a Moszkvai Genetikai Intézet kutatójaként dolgozott. Munkatársaival együtt azonban 1970-ben elbocsátották, miután a laborban szamizdat iratokat olvastak és terjesztettek. Ezt követően kilenc évig nem dolgozhatott genetikusként, ennyi idő alatt pedig a szakma olyan nagy fejlődésen esett át, hogy nem is tért vissza a tudományos munkához, bár természettudományos érdeklődése mindvégig megmaradt, és regényeiben is fontos szerepet kap.
A művész 2016-ban adott interjút lapunknak Jákob lajtorjája című regénye kapcsán, akkor egyebek közt arról beszélt, hogy mekkora fordulópontot jelentett az emberiség életében a DNS-lánc felfedezése. „Genetikusként gondolom, hogy ez egy hatalmas fordulópont, hiszen egészen addig nem volt tudomásunk róla, hogy a létezésünk egyfajta kóddal, ha úgy tetszik, egy számsorral leírható, vagyis meghatározott. Mindaz, amit eddig nem értettünk, vagy misztikusnak gondoltunk, például azt, hogy a gyerekek hasonlítanak a szüleikre, mind hirtelen vált egyértelművé. A lét természeti meghatározottságra tett szert, idővel pedig már le tudtunk írni az emberi faj életrajzát is, magyarázatot adva akár például a migrációs folyamatokra.”

Kapcsolódó
A félelmeink vezérelnek
Ljudmila Ulickaja Jákob lajtorjája címen írta meg, elmondása szerint utolsó nagyregényét. A magyarul most megjelent szeszélyesen indázó családtörténetből kibontakozó hol jellegtelen, hol történelmi jelentőségű hétköznapok krónikája kapcsán az írónővel beszélgettünk. Ulickaja bár a félelemérzet természetét írta meg a 20. századot átölelő könyvében, kérdéseinkre nyíltan válaszolt múltjáról, családjáról, nemzedékének társadalmi és genetikai meghatározottságáról, emlékezetpolitikáról és az orosz-ukrán konfliktusról is.
Ulickaja 1979 és 1982 között a Zsidó Zenés Színház irodalmi vezetőjének helyetteseként dolgozott, verseket, forgatókönyveket, rádiójátékokat írt egyebek közt. Első elbeszéléskötete 1983-ban jelent meg, de jószerivel észrevétlen maradt, az orosz folyóiratok pedig továbbra sem közölték írásait.
Az áttörést végül 1995-ben Szonyecska című kisregénye hozta meg, amelyet Franciaországban adtak ki. A könyvért később megkapta a Medici-díjat. Ezt követően első nagyregénye 1996-ban látott napvilágot már Oroszországban, Médea és gyermekei címmel. A magyar olvasóközönség is ezzel a művével, illetve a Kukockij esetei című regényével találkozhatott először. Ezt követően folyamatosan jelentek meg magyarul a művei.
2009-ben a 16. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége volt, ahol Budapest-nagydíjjal tüntették ki.
2011-ben és 2016-ban szintén Magyarországon járt, előbbi alkalommal Imágó című könyvét mutatta be, utóbb pedig a Jákob lajtorjáját.
Ljudmila Ulickaja műveinek középpontjában általában hétköznapi élethelyzetek állnak. Hősei többnyire nem alakítói, hanem elszenvedői a történelmi változásoknak, a szovjet államvezetés elnyomásának. A már említett interjújában így fogalmazott kultúra és politika viszonyáról: „Nos, a világ legmulatságosabb intézménye a kulturális minisztérium és maga a kulturális miniszter.
Egyértelműen úgy gondolom, hogy a kultúra a politika felett áll, az pedig, hogy irányítani akarjuk, önmagában abszurd.
A jelenség, amit kultúrának nevezünk mindig meg fogja találni a saját útját attól függetlenül, hogy a politika hogyan áll ehhez hozzá. A kultúrának az a mindenkori feladata, hogy görbetükröt mutasson a hatalomnak. Ha valahol korlátozzák, más utakat fog találni. Ez tökéletesen jellemző az én generációmra, amit a hallgatás nemzedékének tudok nevezni.”
Könyveit több mint harminc nyelvre fordították le, művészetét pedig számtalan díjjal ismerték el.
Oroszországban megkapta például az Orosz Booker-díjat, Az év regénye-díjat, valamint a Nagy Könyv nemzeti irodalmi díjat.
Emellett átvehette a Simone de Beauvoir Díjat, illetve a Park Kyung-ni Díjat is. Mindemellett hosszú évek óta az irodalmi Nobel-díj egyik várományosa, 2022-ben ugyancsak előkelőhelyen szerepelt a fogadóirodák listáin.
Az igazi nevem című kötete áprilisban jelenik meg a Magvető Kiadó gondozásában. A könyvben a szerző személyes naplóbejegyzéseit olvashatjuk, amelyekben élete néhány fontos szereplőjét, helyszínét és eseményét idézi fel. A rövid írásokat végül két novellaciklus zárja: Az angyalok könyve és a Hatszor hét.
A kötet már előrendelhető ITT.
Fejléckép: Ljudmila Ulickaja (Fotó/Forrás: Kaszás Tamás / Fidelio)