Könyv

„A leírt szó mindig veszélyes, de csak annak, aki fél tőle" – az Open Books is felszólalt az átláthatósági törvény ellen

2025.05.16. 10:05
Ajánlom
Mások mellett Al Ghaoui Hesna, Alföldi Róbert, Cserhalmi György, Csáki Judit, Kemény Zsófi, Kepes András, Dr. Máté Gábor, Szentesi Éva és Ungváry Krisztián is aláírta az Open Books kiadó nyílt levelét, amelyben szolidaritásukat fejezik ki azokkal a civil szervezetekkel, művészekkel, újságírókkal, tanárokkal és kutatókkal, akik veszélyeztetve érzik magukat a kormány új törvénytervezete miatt. 

„Az Open Books kiadó munkatársai és szerzői elkötelezetten hisznek a szabad gondolat, az önálló véleményalkotás és az alkotói szabadság alapvető fontosságában. Az Országgyűlés elé terjesztett, a civil szervezetek és a külföldi támogatások újraszabályozását célzó törvényjavaslat, valamint az úgynevezett »Szuverenitásvédelmi Hivatal« létrehozása és annak a törvényben foglalt felhatalmazása e szabadságokat súlyosan veszélyezteti” – olvasható a kiadó közleményében, amelyet Facebook-oldalukon tettek közzé.

A magyar sajtó napok óta aggodalommal figyeli, hogy néhány nappal ezelőtt A közélet átláthatóságáról címmel benyújtásra került egy törvénycsomag, ami alapján a Szuverenitásvédelmi Hivatal jegyzéket készíthet a kormánynak azokról a szervezetekről, amik szerinte veszélyeztetik Magyarország szuverenitását, és ezeket a szervezeteket pénzügyi bírságokkal és akár tiltással is szankcionálhatják. Erre reagált most a kiadó. 

Mint az Open Books írta, meggyőződésük, hogy a kritikus gondolkodás, a nyilvánosság szabadsága és a független civil társadalom nem gyengíti, hanem éppen erősíti egy nemzet szuverenitását. „Súlyos aggodalomra ad okot, hogy egy európai uniós tagállamban az alkotói függetlenséget és a civil társadalmat nem értékként, hanem nemzetbiztonsági kockázatként kezelik. A kritikus újságírás, a tudományos kutatás vagy az irodalom – ha nem illeszkedik az uralkodó narratívába – könnyen »külföldi befolyásolási kísérletként« bélyegezhető.

A megfélemlítés nem elméleti. Azonnali – és szándékolt

– írták.

Emlékeztettek, az Open Books az elmúlt években olyan szerzők munkáit jelentette meg és fogja ezután is, akik bátran szembenéznek társadalmi tabukkal, kérdeznek, vitáznak, és arra ösztönzik az olvasót, hogy a világot – és benne önmagát – a sajátján túl más nézőpontokból is lássa. Hozzátették, irodalmi, történelmi, filozófiai, pszichológiai, életrajzi és tudományos műveik megjelentetésével nem konformitásra, hanem a diverzitásra törekednek.

„Kiadóként napi szinten foglalkozunk veszélyes dolgokkal: mondatokkal, kérdésekkel, határokon átívelő gondolatokkal.

Olyan könyveket adunk ki, amelyek nem minden esetben egyeztetett narratívák mentén íródnak, sőt néha megkérdőjeleznek, vitatnak, felkavarnak. És ez jóleső izgalommal tölt el minket

– olvasható a bejegyzésben.

Mint írták, kiadóként, szerzőik és olvasóik nevében is kiállnak társadalom szabadsága, az alkotói és véleményszabadság, a független sajtó és az európai értékek mellett. „Mert a leírt szó, ha valódi alkotómunka áll mögötte, mindig veszélyes. De csak annak, aki fél tőle. Egy nyitott könyv mindig szabadságot ad. És mi a szabadság pártján maradunk” – zárták közleményüket.

A közlemény az aláírók teljes névsorával ezen a linken olvasható.

Fejléckép: Cserhalmi György (fotó: Dragon Zoltán/Kultkikötő), Dr. Máté Gábor (fotó: Gordon Eszter/Fidelio) és Kepes András (fotó: Falus Kriszta / Wikipedia) 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Nyolc óra hosszúságú barokk operát mutatnak be Innsbruckban

Antonio Cesti Il pomo d’oro című darabja annyira terjedelmes, hogy két estére bontva látható az idén ötvenéves Innsbrucki Régizenei Fesztivál műsorán. A produkcióban egy magyar énekes is közreműködik.
Zenés színház

Szaszák Zsolt: „Nem játszom az operettet, hanem jelen vagyok benne”

Szaszák Zsoltot két alkalommal, a Fekete tyúk és a Gül baba című előadásban is láthatja a közönség idén nyáron a Benczúr Kert színpadán. Az énekes-színésszel egyebek mellett arról beszélgettünk, milyen élményekkel, tapasztalatokkal gazdagítják ezek a produkciók őt és a közönséget.
Színház

Molnár Piroska, Csákányi Eszter és Thuróczy Szabolcs is ott lesz a 25. VIDOR Fesztiválon

Molnár Piroska, Csákányi Eszter, Epres Attila, Kováts Adél, Járai Máté, Nagy Sándor és Thuróczy Szabolcs is szerepel a jubileumi, 25. VIDOR színházi programjában. A fesztivál idén augusztus 21-től augusztus 29-ig tart a Móricz Zsigmond Színház szervezésében Nyíregyházán.
Plusz

A Művészetek Völgye rejtett zenei kincsei – udvarok, ahol a legnagyobb felfedezések várnak

A Művészetek Völgye mindig is többet jelentett a nagyszínpadok koncertjeinél. Megnézzük mit tartogatnak július 24. és augusztus 2 között a fesztivál valódi varázsát adó eldugott udvarok.
Plusz

Paradicsom, stand-up, kertmozi és balkáni ritmusok – élményekkel teli hétvége Terézvárosban

A július 11-12-i hétvége Terézvárosban a nyár legjobb hagyományait idézi: piac, szabadtéri stand-up, kertmozi és táncház várja az érdeklődőket a Hunyadi téren és az Eötvös10-ben.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Könyv hír

A világ legjobb gyerekkönyvei közé került két magyar szerző kötete

Kiss Judit Ágnes Tujaszörny és Nyírfakobold című meseregénye, valamint Máray Mariann Elérhetetlen című csendeskönyve is felkerült a 2026-os IBBY Honour Listre.
Könyv podcast

„A fiataloknak fontos kapu az irodalomhoz” – Turi Tímea és Szegő János a Lírástudók vendége

Idén is megjelent a magyar kortárs irodalom két nagy múltú antológiája, a Szép versek és a Körkép. A novellaírók és költők megbecsült köteteiről a két szerkesztőt, Turi Tímeát és Szegő Jánost kérdeztük.
Könyv magazin

Beleolvasó – Tóth Krisztina: Kánkán az üvegpadlón

Tóth Krisztina novelláskötetről novelláskötetre térképezi fel, hol élünk, milyenek vagyunk. Szegények, gazdagok, öregek, fiatalok, jók, rosszak, megtörtek, életerősek, akikkel bármi megtörténhet. És meg is történik. Olvass bele a könyvbe!
Könyv hír

„Az árkok mielőbbi betömésére várunk” – újabb megszólalások a Nemzet Művésze cím kapcsán

Turi Attila, az MMA elnöke reagált Krasznahorkai László nyílt levelére, amelyben a Nobel-díjas író elutasította a Nemzet Művésze címet. Bodor Ádám kiállt szerzőtársa mellett, Nagy Ervin államtitkár pedig változásokat ígért. 
Könyv magazin

Vámos Miklós: „A cselekmény felforr, ahogyan a víz a tűzön”

Vámos Miklós állandó rovatában hónapról hónapra megmondja, mit érdemes elolvasni. Választása ezúttal Papp Gergő Kiáradt – A Tisza útja a győzelemig című könyvére esett.