Könyv

A létezés esszenciája – beszélgetés Bodor Johannával

2021.11.08. 09:20
Ajánlom
Arra kér, ha a házuk elé értünk, hívjuk fel. Ezt követően azt javasolja, a hagyományos bejárat helyett válasszunk egy különlegesebbet, ő majd telefonon fog navigálni minket. Amint túljutunk a kocsibejárón, mintha egy másik világba csöppennénk bele. Hirtelen minden élettelien színes és szeretnivalóan szabálytalan lesz. Érzem, ahogy lélegezni kezd az út, a ház és a kert. Szerettem volna, ha látjátok ezt, kiáltja felénk Bodor Johanna, miközben lakásának erkélyéről integet. Nem is lehet kérdés, hogy a beszélgetéshez ott ülünk le. Köröttünk zöld növények, napfény és portugál csempe.

A táncművész-koreográfusnak 2014-ben jelent meg és aratott zajos sikert Nem baj, majd megértem című önéletrajzi könyve, aminek a színpadi változatát az Orlai Produkció szeptember végén mutatta be. A regény főszereplője a 17 éves Johanna, aki balerinának készül és szülei javaslatára úgy dönt, névházasságot köt egy magyar férfival. Ceausescu nyolcvanas évekbeli Romániájában ez volt az egyik hivatalos útja annak, hogy egy család Magyarországra költözhessen. Az érettségi előtt álló lány karrierjét és a szerelmet is ennek a szent célnak rendeli alá. A színpadi adaptációt Szikszai Rémusz rendezésében, Bánfalvi Eszter, Kerekes Éva, Gyabronka József és Ötvös András közreműködésével játsszák a Jurányi Házban. 

Bodor Johanna rendkívül figyelmes házigazda, a tágas erkélyen letelepedve rögtön otthon érezzük magunkat. Fábián Évi fotóz, én meg kérdezek. Van víz, kávé, alma, keksz és miegymás, pléd is, ha kell. De nem kell. Minden így tökéletes.

Szüleid egy váratlan lehetőséget megragadva ittmaradtak Magyarországon, te pedig két évig éltél egyedül Romániában. A könyvedben úgy írsz erről az időszakról, hogy apukád és anyukád Magyarországról annak a gyereknek küldött leveleket, aki Romániában maradt. Ő viszont időközben más lett, mert nem maradhatott ugyanolyan. Édesapád és édesanyád az igazságnak ezzel az oldalával csak jóval később, a könyvedet olvasva szembesült?

Igen és nagyon megrázta őket. Vigyázni akartam rájuk, és azzal is tisztában voltam, hogy nekik sem volt könnyű életük Magyarországon. Ismerve a szüleim nagyvonalúságát, és látva a csomagokat, amiket Romániába küldtek nekem – bár nekem azok mindig aranybányák voltak –, a mennyiségből és a minőségből tudtam, hogy ők ezt kőkeményen spórolták össze. A küldeményeket gyakran az akkor már magyar állampolgársággal rendelkező bátyám, ifj. Bodor Pál hozta el nekem. Ő is igyekezett segíteni, nyugodjon békében.

BodorJohanna_0294-220301.jpg

Bodor Johanna (Fotó/Forrás: Fábián Évi / Fidelio)

Hogyan változtatott a szüleiddel való kapcsolatodon az, hogy elolvasták a könyvedet?

Amikorra elkészült, apu (Bodor Pál újságíró, szerkesztő, költő, publicista, műfordító – a szerk.) már elég beteg volt. Van egy kis adag kéziratom, amibe még belejavított, ezt átvittük a könyvbe. Már csak a „hommage á Bodor Pál” miatt és azért, hogy az ő keze nyoma is benne maradjon. Még elolvasta az egész művet, de fél év múlva már nem emlékezett rá.

Szerencsére még kifogtam az utolsó pillanatot, a lelkiismeretemnek ez fontos.

És anyukád?

Nagyon szerette a könyvet és az előadást is. Anyu elképesztő csaj, nem is tudom, honnan van ennyi ereje! Két évre rá, hogy a kötet megjelent, Pécsre mentünk megnézni egy kiállítást. Zuhogott az eső, ültünk a kocsiban, és láttam, nagyon tördeli a kezét. Rám nézett, és azt mondta, ha tudtam volna, min mész keresztül, soha nem csinálom ezt!

Az, hogy a szüleid egyedül mertek hagyni 18 évesen az akkori Romániában, mérhetetlen nagy bizalmat is jelentett.

Amikor színpadra került a mű és eljöttünk a házi főpróbáról, anyu azt mondta, tudtam, hogy téged ott hagyhatlak, mert ki fogod bírni. Apádról tudtam, hogy nem fogja. És ez érthető, mert apu már komoly karriert épített föl Romániában. Sokan támogatták, hogy továbbléphessen, de egy olyan embernek, aki mindig csak másoknak segített, nagyon nehéz volt segítséget kérnie. És hogyan tudsz úgy labdába rúgni, hogy közben a lányodat félted? Apa írói álneve azért lett Diurnus, hogy engem, aki Romániában maradtam, így védjen. Anyu pontosan tudta, ahhoz, hogy apu érvényesülni tudjon Magyarországon, támogatnia kell és mellette lennie.

BodorJohanna_0206-220150.jpg

Bodor Johanna (Fotó/Forrás: Fábián Évi / Fidelio)

Mit éreztél, amikor színpadon láttad viszont a történeted?

Először kíváncsiság és nyitottság volt bennem.

Hagytam, hogy fájjon. Hagytam, hogy emlékezzek. Hagytam, hogy megérintsen.

Másodjára már inkább drukkerként néztem. Szurkoltam, hogy a színészek azt a kört fussák le, amit szerettek volna. Működésbe léptettem a színházi mivoltomat, hogy lássam, mi történik a darabbal, amikor nézők elé kerül. Mert ez nem rólam szól, hanem egy lenyomat arról a korról. Ez az én igaz történetem, de több annál, mint hogy itt vagyok és élek. A színpadra állítás Zimányi Zsófia ötlete volt és az Orlai Produkció mutatta be. Amikor a rendező, Szikszai Rémusz és a dramaturg, Ari-Nagy Barbara elkezdték a munkát, azt mondtam, nem szólok bele a szövegkönyv alakulásába. Annyit kértem, ne legyen benne semmi olyan, ami hiteltelen, mert az kétségbe ejt.

A másik kérésem az volt, hogy lehetőleg ne véleményezze se a darab, se a színész a történetet. Mert ahogy sodor a politika és a törvények, úgy sodródsz te is. Amikor a legfrissebb afgán szörnyűséget nézed a tévében és látod, ahogy egy csecsemőt nyújtanak át egy vadidegen amerikai katonának, nem teszed föl a kérdést a szülőnek, felelősségteljes döntést hozott-e vagy sem. Az a tragédia sokkal súlyosabb, mint az enyém, és ott a bizonyíték, mit csinál velünk egy rosszul működő politikai rendszer. Borzasztó látni, hogy napjainkban egy ötperces híradóból mi az, amit még komolyan vehetsz, és bizony elgondolkodsz azon, hogy húsz évvel ezelőtt minden híradás hitelesebb volt. Még akkor is, ha valójában csak annyit csináltak, hogy nem mondtak el mindent. A mai napig könnybe lábad a szemem, mert nem ezt érdemelnénk. Aki ma politikus akar lenni, valószínűleg már a pozícióért teszi, nem azért, mert hisz abban, hogy a világot jobbá tudja tenni. Az önös érdek mindig fontosabb, de akkor azt már ne nevezzük politikának! Nekem erről szól az előadás. Arról, hogy kugligolyókká válunk, amikor megpróbáljuk túlélni azokat helyzeteket, amelyekbe a politika játékszereiként belesodródunk.

Szinte sorsszerű, hogy életed első szerelme akkor teljesedhetett be, amikor már  titkon a névházasságra készülve  nem élhetted meg a boldogságot teljesen önfeledten. Majd a balettintézetet befejezve, a bukaresti Operaház akart szerződtetni, ami minden balerina álma. De a névházasság miatt ezt a lehetőséget sem fogadhattad el jó lelkiismerettel. – Nem is tetted. Ezek nagyon erős törések lehettek benned!

Az én vezérfonalam az akkori rendszer beszorítottságából született meg. Abból, hogy tudtam, mit lehet és mit nem. És ez fura módon, egyfajta biztonságot adott és segített megtalálni azokat a pontokat, ahol még kapok levegőt. Ebben benne volt a szüleim csomagja, a barátok tanácsai, az ösztönösségem, a kitartásom és adott esetben a furfangosságom is. Ebben a helyzetben a túlélés volt a fókusz. A férjem, Mertz Tibor (Jászai-díjas színművész – a szerk.) szokta mondani, hogy az tud íjjal jól célba lőni, aki nem az akadályokra, hanem a célra figyel. Azóta is,

akármilyen nagy probléma van, minden esetben megkeresem azt a rést, ahol megtalálhatjuk a kiutat. És ha lehet, másokat is húzok magammal.

BodorJohanna_0210-220156.jpg

Bodor Johanna (Fotó/Forrás: Fábián Évi / Fidelio)

Mindig megtalálható a dolgok pozitív oldala?

Igen, és ezért elképesztő energiával törlöm az életemből azokat az eseményeket, amik nem kellenek, amiktől akár naponta föl tudnád akasztani magad. Ez akár felszínessé is tehetne, mert nem engedem magam mélyen bele ezekbe a dolgokba. A szeretteimet választom és az életet, valamint törekszem az érvényességre. Mert

minden nap gyártjuk a múltunkat – és felelünk is érte.

Mennyire érezted magadénak az egész helyzetet, amibe belecsöppentél? Hiszen 18 évesen, egyedül maradva Romániában, a szüleid döntésének következményeit viselted.

Igen. De vajon ez az elhatározás kizárólag csak a szüleimé volt, vagy azt mondtam, igen, ebben én is részt veszek? Nem tudom kizárni magam belőle, nem tartom korrektnek. Ha komolyan vesszük azokat a törvényeket, amik abban az időben szabályozták az életünket, akkor tudjuk, hogy nem kidobott félmondat a könyvben, ami arról szól, hogyha én ezt az egészet vállalom, akkor a szüleim életéből minimum két évet nyerek.

Én nem tudok úgy boldog lenni, ha mások fizetnek érte.

És ebben az egészben hol vagy te?

Filozófiai kérdés, vajon nem magamat árulom-e el akkor, amikor a saját vágyaimat félreteszem. Ezen már csak utólag, felnőtt fejjel gondolkodtam. De boldog lenni csak akkor tudok, ha a lelkiismeretemet illetően is rend van az életemben.

BodorJohanna_0223-220252.jpg

Bodor Johanna (Fotó/Forrás: Fábián Évi / Fidelio)

A könyv úgy végződik, hogy névházasság megkötve, kiutazási engedély megadva, a főhős úton van és Magyarországon egy boldogabb, új kezdet várja. Hogyan folytatódott a történet? Nyilatkoztad, hogy zavarba hozott az a gyermeki öröm, amit a határon átlépve éreztél, hogy úristen, itt van meleg víz és fűtés, a boltokban pedig többféle sajt is kapható. Miközben hazát váltani gyökérszakadással jár.

Szerintem az érkezőnek elsősorban kíváncsinak kell lennie, és minél hamarabb kiérdemelni, hogy bízzanak benne. De talán eggyel alázatosabb, odaadóbb, buzgóbb lesz annál, mint kellene. Mert azt szeretné, hogy az a húsz év, amit nem itt töltött, valahogy bepótlódjon. Emlékszem az érzésre, hogy megérkezem, túl vagyok az életveszélyen, és ez milyen csodálatos. Most meg kellene ismernem ezt az országot, a lelkületét, és úristen, nem tudok eleget a magyar irodalomról, történelemről, művészetről! Van egy alsóbbrendűség benned, amit megpróbálsz eltakarni, és bebizonyítani az ellenkezőjét.

Igyekszel mindenkit megnyugtatni, hogy nem fog veled rosszul járni. Mert rettegsz attól, hogy még egyszer kitaszítanak.

Ez alatt mit értesz? Hiszen Romániát te hagytad el.

Normális körülmények között soha nem jöttem volna el, de a saját sorsomból taszított ki a rendszer. Ha lehetne maximális őszinteséggel beszélni arról, megérkezésemkor milyen voltam, biztos, hogy többen azt mondanák, figyelj, tökre idegesítően viselkedtél! Mert annyira meg akarsz felelni, hogy eminens viselkedési technikákat kezdesz el produkálni. Pedig csak arra vágysz, hogy elfogadjanak. De nem lehet ennyire akarni valamit, mert az borzasztó ellenszenves.

BodorJohanna_0270-220251.jpg

Bodor Johanna (Fotó/Forrás: Fábián Évi / Fidelio)

És ezt hogy tudtad levetkőzni?

Szerencsém volt! A Honvéd Művészegyütteshez kerültem, Novák Tatához. Érdemtelenül voltam ott, de Novák Ferenc bevállalt, és megbeszélte a társulattal, hogy jön ez a gyerek, és mi segítünk neki. Az a közeg szívvel-lélekkel viszonyult hozzám. Ha másként alakul, valószínűleg nem növök fel olyan egészségesen ezen az új talajon.

Nyilatkoztad, hogy akkoriban igen nagy szeretet és segítőkészség fogadta azokat, akik átjutottak. És bűntudatod volt, hogy miként lehet ezt méltóképp megszolgálni.

Azért, mert erdélyi vagy, ez még nem jár, mondta apám. Attól, hogy amerikai vagy, magyar vagy, zsidó vagy, még nem jár se több, se kevesebb! Nem lehet ilyen mércével élni, mert ez tiszteletlenség, minden emberrel szemben.

A szüleimtől tanultam, hogy tessék olyan sokat dolgozni, hogy ha a sors is úgy akarja, kikerülhetetlen légy.

Ezen túl, a bátyám is és én is szerettünk volna a saját erőnkből elérni mindent, nem azért, mert a híres Bodor Pál gyerekei vagyunk.

Mennyire esett nehezedre másoktól elfogadni bármit is?

Azt is meg kellett tanulnom. Egyszer, egy kis egészségügyi problémával kórházba kerültem, és meglátogatott Molnár István – a baráti körünknek csak Moli –, a férjem legjobb barátja. Csak annyit mondott, tanulj meg kérni, és ne akarj mindent te megoldani, mert nem vagy Isten. Két percig sem volt benn nálam, majd otthagyott egy rózsakövet, és kiment a kórteremből. Én meg csak néztem magam elé, hogy te jó ég, milyen mondat ez?

BodorJohanna_0222-220221.jpg

Bodor Johanna (Fotó/Forrás: Fábián Évi / Fidelio)

Jó!

Igen. Azóta másoknak is mondom.

Azért jutott eszembe az elfogadás, mert sok lemondás volt az életedben, ami bezárja az embert. Az elfogadás viszont kinyitja.

Igen.

Hogyan alakult a nyitás?

Máig nagyon meglep, hogy megérdemlek-e bármilyen felkínálást.

Mert még mindig van valamiféle érkezési szindrómám. Mondok rá egy példát. Társulatvezető voltam Szolnokon, és egyszer csak az egyik táncosom azt mondta, ki más tudná ezt elintézni? Hiszen te vagy Bodor Johanna! Életemben először kerültem olyan helyzetbe, hogy valaki ezt így kimondta. Hirtelen rájöttem, hogy én soha nem gondolok így magamra! Én csak végzem a dolgomat.

Vannak olyan pillanatok, amikor legalább egy kicsit beleengeded magad abba, amit elértél?

Most először történt meg velem, amikor a Halhatatlanok Társulatának tagja lettem. Tibi azt mondta, hogy – egyszer az életben –, kérlek szépen, ezt éld meg! Élvezd ki, és tudatosítsd magadban! Ez olyan elismerés, ahol nem tudod, kik szavaztak, nem tudod, hogy kerültél be. Tiszteld meg ezeket az embereket, akik rád voksoltak azzal, hogy örülsz neki, és megengeded, hogy az elismerés átmenjen a sejtjeiden.

És megengedted?

És megengedtem!

Milyen volt?

Nagyon jó! Rengeteg erőt kaptam tőle. Képzeld, tíz évvel ezelőtt találtam itthon egy kazettát, nem volt semmi ráírva. Beraktam a lejátszóba. Egy olyan előadás felvétele volt, ahol – szegedi balettosként – főszereplője voltam az estének. Miközben néztem, rám tört a zokogás, mert rájöttem, hogy akkor és ott nem engedtem meg magamnak, hogy emiatt boldog legyek. Sőt, az egész periódust úgy csináltam végig, hogy mindig csak a következő feladatra koncentráltam azzal az érzéssel, hogy nem vagyok elég jó. Nem éltem meg, hogy főszereplője vagyok a darabnak és szólistaként megtapsolnak. A szüleim mindig arra neveltek, hogy nem hordhatjuk fönn az orrunkat. Mert soha nem vagyunk kész és mindig tanulni kell. De nem jó ez a túltenyésztett szerénység sem!

Tiszteletben kell tartanom a saját lelkemet, és igenis van, amikor meg kell állni, és azt mondani: ez bizony jó volt!

BodorJohanna_0204-220150.jpg

Bodor Johanna (Fotó/Forrás: Fábián Évi / Fidelio)

Fontos, hogy idáig eljutottál! Táncolás közben megtörtént veled valaha, hogy úgy érezted, túl tudtál lépni a fizikai határaidon, eljutva a legmagasabb regiszterekig?

Igen, volt szerencsém megtapasztalni ezt az érzést. Egyszer, az egyik előadás kezdésekor különlegesen koncentrált állapotba kerültem, ami kitartott egészen a produkció végéig. Azért használom a "különleges" jelzőt, mert amúgy – koncentráció nélkül – nem is érdemes színpadra menni. Csupán a produkció után döbbentem rá, hogy a bent töltött időről nincs pontos emlékem, egész egyszerűen kiesett. Az egyik kollégám, Kalmár Attila – ma már a Táncművészeti Egyetem egyik kiemelkedő tanára – is tanúja volt az aznap estének. Az együttes tagjainak egy része ugyanabban a házban lakott Szegeden. Attila előadás után bekopogott hozzám, és azt kérdezte: mi történt ma veled a színpadon? Nem tudom, feleltem, de fantasztikus érzés volt! Bent ültem, folytatta, és nem bírtam rólad levenni a szemem. Én csak azt éreztem, hogy olyan energiákkal voltam tele, mint még azelőtt soha. És hogy egy kollégám megkeres azért, hogy mindezt elmondja nekem, azt jelenti, hogy nem csak képzeltem: ez tényleg megtörtént velem. Aznap este arról beszélgettünk, hogy valószínűleg ezek azok a pillanatok, amelyekért az egész szakmát csináljuk.

Amikor ezt a visszajelzést megkaptad, be tudtad fogadni, megengedted magadnak?

Olyan misztikus és lenyűgöző élmény volt, hogy nem tudtam nem így tenni. Ez akkor nagyon sokat jelentett nekem és fantasztikus, amikor látom, hogy más is meg tudja csinálni a színpadon.

Egy ilyen este után hogyan tovább?

Van bizonyíték arra, hogy létezik az az energia, amire rá tudsz kapcsolódni, és nincs más dolgod, mint kiérdemelni, hogy újra átélhesd. És ez az érzés hatalmas szabadságot ad! Megszűnnek benned a gátak és már nem azzal foglalkozol, mennyire vagy megfelelő a szerepre, hol vannak azok a pici technikai nehézségek, amikről tudod, hogy nem mennek olyan flottul. Végre csakis arra figyelsz, ami a feladatod, és nem a saját önző létezéseddel foglalkozol. Valószínűleg ebben van a kulcs. Ezért van, hogy örülök neki, ha elfelejtem, mit csináltam. Mert ez azt jelenti, hogy nem azzal foglalkoztam, hogy csinálom. Mindig szeretném megtalálni az esszenciáját annak, amiben vagyok.

Megszűnik minden gát, ha csak a gondolatra és a mondanivalóra koncentrálok.

BodorJohanna_0356-220441.jpg

Bodor Johanna egy régi fényképet mutat, amelyen sérült karral látható (Fotó/Forrás: Fábián Évi / Fidelio)

Ennek az élménynek az előképe lehetett a könyvedben leírt végzős vizsgatáncod a balettintézetben, amit  egy esés miatt  sérült karral csináltál végig.

Ez is milyen furcsa… Ha sebesült madár vagy, és ezért jó eséllyel elronthatsz valamit, érdekes módon csatlakozik hozzád a szabadság. Tudtam, hogy mindent bedobhatok, mert vagy elszakad a karom, és azért nem jön majd össze, vagy sikerül, akkor meg milyen jó lesz. Úgy éreztem, mindent megcsináltam, és most már a sors kezében vagyok. Akkor viszont engedjük rá magunkat, és hadd szóljon! Nem sikerült volna úgy az a vizsga, ha nem vagyok megsebzett, kiszolgáltatott állapotban. Így, ötvenhat évesen, érdekes visszagondolni ezekre.

Nem tudnám azt mondani, hogy volt üresjárat az életemben, és ez jó.

Azzal a magyar férfival, akivel névházasságot kötöttél, máig jó kapcsolatban vagytok. Jelenlegi férjeddel, Mertz Tiborral pedig lassan három évtizede vagytok házasok.

Tibivel nagyon szerencsés csillagzatban élünk együtt, nélküle nem tudnék az lenni, aki vagyok. Ő hagyott engem úgy létezni, ahogy az jó nekem. Soha nem fordulhatna elő, hogy akár egy pillanatig is rosszat gondoljak róla. Még akkor sem, amikor éppen zsörtölődöm valamin... Teljesen természetes, hogy még dühömben is szeretem, és ennek az érzésnek a maximumát úgy tudom mérni, hogy amikor senki nem lát, nem hall, nem tud róla – tehát nincs külső nyoma –, én akkor is szeretem. És így vagyok a munkámmal is. Jó, ha nyugodt a lelkiismeretem, ha el tudok követni mindent, ha van tartalom azokban a pillanatokban, amiket együtt élünk meg. Apámtól tanultam, hogy soha nem lehet tudni, mit jelent egy jó szó a másik ember életében. Mit adhat neki egy gesztus vagy egy félmondat. Mindig tudunk tenni a másikért, ha odafigyelünk egymásra.

Nagyon szép gondolatok. A diktatúrában kialakult automatizmusok közül van olyan, ami máig veled maradt?

Ha elutazom valahová, biztos, hogy van nálam gyertya és gyufa.

És állandó készenlétben vagy?

Igen, de ez annyira beépült, hogy az agyam nem is dolgozik vele.

Bánod, hogy így van?

Nem. A barátaim közül többen kérdezik, tartok-e nekik túlélési kurzust. Hogy tudják, mit kell csinálni, ha kiderül, holnap föl kell állni, és el kell menni.

És ehhez mit kell tudni?

Attól függ, milyen évszak van, merre megyünk, mi az, amit menet közben meg lehet enni és inni. Mik a fontos iratok és mi az a pár dolog, amit azért nem hagysz itt, mert egész életedben bánnád.

Én öt perc alatt eldöntöm, mi a legfontosabb, nem okoz problémát.

Onnantól kezdve, hogy egyszer már elszakadtam, mindent el tudok engedni. És – éppen ezért – nagyon tudok ragaszkodni is bizonyos dolgokhoz. Tibivel szoktunk néha beszélni arról, hogy talán föl kéne állni és elmenni innen. Mindig mondom neki, hogy velem ezt kilencvenévesen is könnyedén megteheted.

BodorJohanna_0375-220603.jpg

Bodor Johanna (Fotó/Forrás: Fábián Évi / Fidelio)

Hogyan viszonyulsz a könyvhöz?

Az út, amit a könyv bejár, számomra valódi csoda! Pedig eredetileg a fióknak készült. Azért írtam, mert el akartam mesélni a gyerekeimnek, hogyan is volt a múlt. Mióta a Magvető kiadta, ismeretlen emberek keresnek meg, hogy elmondják, mit jelentett nekik, amikor olvasták. Tanárok hívnak fel, hogy megkérdezzék, használhatják-e ahhoz, hogy plasztikusabban tudjanak mesélni arról a korszakról. Tudom, hogy az egykori Színművészeti Egyetemen Máté Gábor is foglalkozott a kötettel. Örültem neki.

A könyv és a színdarab címe azonos, Nem baj, majd megértem. Mióta kiírtad magadból a történeted, hogyan haladsz azzal a bizonyos megértéssel?

Ma már inkább azt mondanám, minél jobban értem, annál kevésbé tudom elfogadni. Igen, a következő könyvemnek ez lehetne a címe...

Programkereső

Legolvasottabb

Vizuál

5 érdekesség az új Woody Allen-filmről

A 86 éves örökifjú Woody Allen újra elbűvölő filmet készített. A filmtörténeti hommage-nak és keserédes vígjátéknak is egyaránt kiváló filmje, a Rifkin fesztiválja az év vége egyik legjobb moziélményének ígérkezik.
Zenés színház

Polyák Lilla 20 év után távozik a Madách Színházból

A színésznő a hírt Facebook-oldalán jelentette be, köszönetet mondva a színház dolgozóinak az eddigi közös munkáért.
Színház

Wunderlich Józsefet két hétre felfüggesztette a Vígszínház

Ahogyan beszámoltunk róla, Wunderlich József a múlt héten többször is nyilvános Facebook-posztban kritizálta a Vígszínház vezetőségét, bírálta a Covid-ellenes intézkedéseket, illetve egy kolléganőjével szembeni bánásmódot. A színház belső vizsgálat lefolytatása mellett döntött.
Zenés színház

A mitológiai szörnyek valósága

Eötvös Péter-ősbemutatót tartott a Berlini Állami Opera. A zeneszerző Sleepless című opera-balladája Jon Fosse Trilógiája alapján készült, Mundruczó Kornél állította színpadra.
Klasszikus

Magnificat, az örömteli várakozás himnusza

Számos zeneszerzőt megihletett a bibliai szövegre épült keresztény himnusz, a Magnificat, mely hagyományosan az adventi várakozás során szokott elhangozni.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Könyv ajánló

Teret adunk az olvasásnak – Válassz karácsonyra a Líra ajánlatából

Tiéd lehetnek a Líra könyvesboltokban és a lira.hu oldalon a Líra Csoport karácsonyi újdonságai.
Könyv magazin

„Ne hagyd a sorsod csillagokra” – 100 éve született Pilinszky János

November 27-én ünnepeljük a 20. századi magyar költészet egyik legtitokzatosabb alakja, Pilinszky János születésének 100. évfordulóját, akinek irodalmi hatása máig elevenen él. Szikár sorai számos művészt megérintettek és megihlettek, megemlékező cikkünkben olyan alkotók méltatják a költőt, akik saját munkásságukkal is szorosan kapcsolódnak Pilinszky János költészetéhez.
Könyv podcast

„Ezek az olvasók szabadok, hiszen gyerekek” – Krusovszky Dénes a Lírástudókban

Gyerekkönyvet írt Krusovszky Dénes, akinek megváltozott az élete, mióta apa. Nálunk járt, felolvasott a versekből, és cáfolta a vélekedést, miszerint az írók és a költők akkor fordulnak a gyerekek felé, amikor már nincs jobb ötletük. Szabó T. Anna beszélgetett vele.
Könyv gyász

Elhunyt Bethlenfalvy Géza, a tibetológia professzora

Nyolcvanöt éves korában elhunyt Bethlenfalvy Géza, Kőrösi Csoma-díjas orientalista, egyetemi oktató, a tibetológia professzora, az újdelhi Magyar Kulturális Intézet volt igazgatója, a Kőrösi Csoma Társaság alelnöke és a Delhi Egyetem tanára.
Könyv hír

Új alkotók életműve válik ingyenesen elérhetővé az interneten

Négy új alkotó, Kemény István, Király László, Márton László és Végel László életművét digitalizálja és teszi ingyenesen elérhetővé az interneten a Petőfi Irodalmi Múzeum.