Könyv

A magyar költészet napja: színpadra, múzeumokba és villamosra költöznek a versek

2026.04.08. 13:10
Ajánlom
Szombaton, április 11-én ünnepeljük József Attila születésnapját és a magyar költészet napját. Mint minden évben, idén is számos izgalmas program közül válogathatunk: egyebek közt koncertekkel, tárlatvezetésekkel, könyvvásárral és felolvasásokkal várják az érdeklődőket számos budapesti helyszínen. Mutatjuk, merre érdemes elindulnia annak, aki méltóképpen ünnepelné a magyar költészetet.

Népművészet és kortárs versek a Vigadóban

Április 11-én ingyenes tárlatvezetéssel és zenés versfüzérrel várják az érdeklődőket a Pesti Vigadóban, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) székházában. Május 10-ig látogatható az Essentia Artis, az akadémia 2025-ben végzett művészeti ösztöndíjasainak kiállítása és programsorozata. A magyar költészet napján 16 órától Fókuszban a népművészet címmel Józsa Judit tart kurátori tárlatvezetést, amelyen rámutat a kiállításon látható művészeti ágak sokszínűségére, a gazdag anyaghasználatra, a sajátos stílusjegyekre. 18 órától versek, dallamok és gondolatok forrnak össze egy előadásban. Kisfaludy Zsófia színművész kortárs versösszeállításának alapját a Kálvin Kiadó gondozásában megjelent Reménytövis – Kortárs keresztény versantológia adja. Az előadás kiemeli a kötet legfontosabb műveit, valamint Barkó Laura megzenésítésével, citera- és ukulelekísérettel, effekthangszerek segítségével hozza közelebb őket a hallgatósághoz. Az esten hallhatók lesznek Lackfi János, Mezey Katalin, Kányádi Sándor, Buda Ferenc, Kiss Judit Ágnes, Szabó T. Anna és Fabiny Tamás versei – hol prózában, hol énekelve. Az előadás előtt a versantológia bemutatóját tartják. A programok ingyenesek, de regisztrációhoz kötöttek.

Ünnepi műsor a Vígszínházban – online is

Idén is ünnepi műsorral emlékeznek meg József Attila születésének évfordulójáról és tisztelegnek a magyar költészet előtt a Vígszínházban. A szombaton 11 órakor kezdődő műsorban József Attila versei mellett elhangzanak még a 250 éve született Berzsenyi Dániel és a 90 éve született Orbán Ottó versei. A társulat színészei emellett megemlékeznek a 10 éve elhunyt Csoóri Sándorról, valamint versein keresztül megidézik az 50 éve elhunyt Szilágyi Domokos költészetét is. A műsort minden érdeklődő számára elérhetővé teszik a teátrum Facebook-oldalán és YouTube-csatornáján is.

Amagyarkolteszetnapja-131221.jpg

A magyar költészet napja a Vígszínházban (Fotó/Forrás: Juhász Éva / Vígszínház)

Villamosra száll a fiatalság

Ezen a napon rendhagyó eseményen ér össze a közlekedés és a költészet. A Fiatal Írók Szövetsége közreműködésével fiatal költők olvassák fel műveiket a versvillamoson. A programnak a 611-s nosztalgiavillamos ad otthont, amelyre a Deák Ferenc téri megállóban szállhatunk fel 10 és 18 óra között. A verseken túl ajándékokkal és könyvvásárral is készülnek a szervezők. Akik felolvasnak: Miklya Zsolt, Borsi Bálint, Ecsédi Orsolya, Kollár Árpád, Kupihár Rebeka, Korsós Gergő, Papp-Sebők Attila, Endrey-Nagy Ágoston, Véssey Miklós, Sirokai MátyásBenesóczki László, Bordás Máté, Taródi Luca, Katona Ágota, Csabay-Tóth BálintBorbíró Bíborka, Kiss Dávid, Horváth Florencia, Juhász Márió, György AlidaFancsali Kinga, Seres Lili Hanna, Vajna Ádám, Szabó Imola Julianna, Pásztor Andrea, Szélyes-Pál Dániel, Szabados Attila, Rezes József, Hajdu Levente, Bödecs László, Locker Dávid, Szerényi Tamás, Szerényi Szabolcs, Bán-Horváth Veronika, Babos Zonga Rebeka és Fehér Enikő.

Megújul a Merlin Kommandó

A Kaláka és a Sebő együttes Jordán Tamással közösen idézi meg József Attila költészetét a Marczibányi Téri Művelődési Központban április 11-én. A Szeressetek szilajon című est repertoárja az ikonikus versekből és régi, kedvenc dalokból áll, így egyszerre kínál meghitt emlékezést és örömteli zenei élményt. Az est koncepcióját a Merlin Kommandó Születésnapomra című József Attila-estje ihlette, amelyet 1991-ben mutattak be. A műsort a résztvevők többször előadták, Erdélyben is turnéztak, és a magyar énekelt vers hagyományának fontos állomásává vált. A mostani est repertoárját a közreműködők korábbi József Attila-műsoraiból válogatták, kibővítve a Merlin Kommandó óta született új dalokkal.

Költészet, fotó és titkos múltak a Kiscelli falai között

Versfelolvasással, előadásokkal, épületsétákkal, tárlatvezetésekkel, kemogram- és fotókönyv-készítő workshoppal, valamint könyvvásárral is várja a látogatókat a Kiscelli Múzeum április 11-én. A program szavalással indul: a Városi táj 1974-1989. Progresszív fotók Budapestről című kiállításon részt vevő fotóművészek által választott verseket Takács Nóra Diána, az Örkény István Színház művésze adja elő a kiállítás terében, ezt követően pedig tárlatvezetést tart Surányi Mihály, a Fotóművészet folyóirat főszerkesztője. A telefonálás technika- és kultúrtörténete című időszaki kiállításban megismerkedhetünk a telefon és a telefonhálózatok létrejöttével, míg egy tematikus sétán a kiscelli kolostort is bejárhatjuk. Délután Barakonyi Szabolcs záró tárlatvezetése lesz az ÁRVA – A történelem torkában című kiállításon. Ezt követi az Illatszilánkok – A Vértessi-család hagyatéka pop-up kiállítás első tárlatvezetése, amelyen a látogatók 14 állomáson keresztül ismerhetik meg a világ egyik legjobb illatszer-kereskedő családja négy generációjának 1860-1930 közötti történetét. A nap során workshopokat is tartanak: a kemogram programon résztvevők létrehozhatnak egy olyan új fekete-fehér világot, tájat, amit akár szívesen behelyeznének egy régi városi környezetbe is, a fotóalbum-készítő műhelyfoglalkozáson pedig könyvkötészeti technikákat lehet majd elsajátítani. A napot könyvvásár is kíséri.

Szelíd dörgés

Tárlatvezetésekkel, dedikálásokkal, díjátadóval, pódiumbeszélgetéssel, koncerttel és természetesen sok-sok irodalommal ünnepli a ferencvárosi József Attila Emlékhely. Szelíd dörgés elnevezésű programsorozatuk során 11 órától Murányi Fanni jogász, gyermekjogi szakértő tart tárlatvezetést, 12:30-tól pedig Szabó Veronika színész, rendező, bohóc, a Hétpróbás Társulat alapító tagja mesél József Attila költészetének inspiráló, és az alkotás öngyógyító hatásáról. 11-től 18 óráig várjuk az érdeklődőket a Gát utca Emlékhely előtti szakaszán, amely ez alkalomból sétálóutcává alakul, és ahová számos kiváló irodalmi, kulturális és szociális szervezet kitelepül. A 14 órakor kezdődő megemlékezésen Szécsi Noémi író mond ünnepi beszédet, 15 órától Kincses Flóra Napsugár grafikusművész tart alkotóműhelyt Közös/Metszet címmel a József Attila Emlékhely udvarán, a Mester Galériával együttműködésben. 15:30-tól a Gát utcai pódiumon mutatják be André Ferenc Százhúsz csikorgó télen át című kötetét, a nap zárásaként pedig Regős Mátyás és Vértesi Ferenc könnyűzenei formációja ad koncertet 16:50-től: Fedon-dalok című 2025-ös nagylemezük melankolikus és egy kicsit mindig boldog történeteket mesél a gyerekkorról, Kőbányáról, női sorsokról és szatmári kőművesekről.

PKÜ Költészetnapja x POKET 8. születésnap

A költészet napján az irodalom és a zene összefonódik a MOMkultban, ahol egy egész délutánt átölelő programsorozattal várják az érdeklődőket a Petőfi Kulturális Ügynökség a POKET zsebkönyvek 8. születésnapjára. A programban megtalálhatóak koncertszínházi előadások, irodalmi beszélgetések, versmegzenésítések és közösségi események – régi és új érdeklődőknek egyaránt. 15:30-tól a Petőfi bicentenárium alkalmából meghirdetett Petőfi Felhő versfeldolgozó dalpályázat győztesei adnak színes koncertet: a klasszikus Petőfi-sorok új hangot kapnak, kortárs zenészek és alkotók tolmácsolásában. Fellépők: Hodos Enikő – Manoya, Jobbágy Bence – Bence kalandjai, Patocska Olivér – Oliver from Earth, Pejtsik Panna- pannaflora & Horváth András Ádám, Huzella Péter, Szirtes Edina Mókus és élőben kísér zenekara. 16:45-től palackposta Dr. Farkas Levente András és Vecsei H. Miklós részvételével, 17:45-től Járai Márk és Szabó Balázs érkezik versmegzenésítésekkel, 19:30-tól pedig – egy Juhász Annával való beszélgetést követően – a QJÚB A szarvassá változott fiú kiáltozása a titkok kapujából című előadását láthatjuk Vecsei H. Miklós rendezésében.

img-0317-kicsi-130900.jpg

QJÚB: A szarvassá változott fiú kiáltozása a titkok kapujából (Fotó/Forrás: MOMkult)

Varázsvárossá változik a XV. kerület

Április 11-én ünneplőbe öltözik a XV. kerületi Palota Park. A magyar költészet napján igazi „varázsváros” nyílik a téren – a Verspikniken délután 1 és 6 óra között verses kalandok várják az érdeklődőket. Cél, hogy estére megszülessen a kerület közös költeménye is, amelyhez mindenki hozzáírhatja a saját verssorát. Egy másik helyszínen pedig a Crospirations csapata a Hangból kép – interaktív akvarell festőműhely verses és élő zenei inspirációval című programmal várja az érdeklődőket. Tóbisz Tinelli Tamás, a Misztrál együttes egyik alapító tagja 20. századi költemények megzenésítéseit adja elő. Késő délután pedig kinyílik Tamás Éva játéktára és csupa versekre hangoló játék vár a gyerekekre. Két ismert slam poetry mester, Horváth Kristóf színész és Bárány Bence előadó felnőtteknek tart workshopot, a verselemző körben Kakasy Dóra színésznő vezet be mindenkit a kortárs és klasszikus irodalom költőnőinek történeteibe, Zoltán Áron, a Vígszínház színésze pedig minden korosztályt izgalmas versjátékokkal vár. További részletek itt.

Varázsvárossá változik a XV. kerület a költészet napján

Kapcsolódó

Varázsvárossá változik a XV. kerület a költészet napján

Április 11-én ünneplőbe öltözik a XV. kerületi Palota Park. A magyar költészet napján igazi „varázsváros” nyílik a téren – a Verspikniken délután egy és hat óra között verses kalandok várják az érdeklődőket.

Vers és verseny

Az idei Versünnep nyilvános elődöntőjét március utolsó hétvégéjén tartották, az innen továbbjutott nyolc versenyző a magyar költészet napján, április 11-én 18 órától a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán mérheti majd össze tudását. Az idei kiírás tematikája 2026 kiemelt irodalmi évfordulóihoz kapcsolódik: Berzsenyi Dániel (1776-1836), Tóth Árpád (1886-1928), Csoóri Sándor (1930-2016) és Oláh János (1942-2016). A versenyre három kategóriában jelentkezhettek hivatásos színművészek, előadó-művészek, zeneszerzők, film- és képzőművészek, valamint egyetemek és képző intézmények hallgatói. A jelentkezéseket vers- és prózamondás, énekelt vers, vagy versmegzenésítés, képző és/vagy filmművészeti alkotás kategóriában várták. A nyilvános és ingyenes gálaműsor sztárvendége a Nemzeti Színház Színész Zenekara lesz. A győztesről rangos zsűri (Gál Tamás, Kolti Helga, Neumann Balázs, Szirtes Edina Mókus, Vincze Ottó) dönt. A részvétel regisztrációhoz kötött.

Ünnep a Margón

Április 11-én este, a Tavaszi Margó Irodalmi Fesztivál során 8 órától a Kristály Színtéren három színpadon költőkkel, slammerekkel és rapperekkel ünnepelhetjük a lírát az Ez a kor néma című programon. A nagyszínpadon Simon Márton válogatott slamjeiből hallhatunk, majd Peer Krisztián a verseiből olvas fel, utána pedig Glsch x DDT koncertje következik. A kettő között a Könyves Magazin Színpadon a fesztiválon korábban bemutatkozó szerzők, Seres Lili Hanna, Szabó Imola Julianna, Terék Anna, Vajna Ádám olvasnak fel, a Hajó színpadon pedig a Nincs online folyóirat szerzői olvassák fel verseiket. A rendezvény minden programja kizárólag érvényes jeggyel látogatható.

Fejléckép: József Attila (Forrás: Uránia Nemzeti Filmszínház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Támogatói estet tartanak a Villa Esterházy javára az Örkényben

A június 10-re meghirdetett esten fellép Hámori Gabriella és Mácsai Pál, valamint az irodalmi alkotóház létrehozásának kezdeményezői közül Dragomán György és Vámos Miklós.
Klasszikus

Betiltott zeneműveket játszik a MÁV Szimfonikus Zenekar

Az együttes az Elfojtott hangok fóruma című kezdeményezés keretében április 24-én a BMC-ben olyan szerzők műveit adja elő, akik a 20. század történelmi tragédiái ellenére is maradandót tudtak alkotni.
Plusz

Székelyföld a Kiskunságban – jön a Gyergyó-Hétvége

Május 7-étől 9-ig tart majd a VIII. Gyergyó-Hétvége, a Kecskeméti Katona József Múzeum Népi Iparművészeti Gyűjteményében, a Lakiteleki Közösségi Térben és Kecskemét Főterén.
Klasszikus

Haydn, Eötvös, Beethoven – ismét Budapesten a Quartet Integra

A Zeneakadémia 2021-es Bartók Világversenyének győztese, a Quartet Integra április 23-án a Solti teremben lép fel, igazi zenei utazást kínálva a bécsi klasszikától a 20. század végének zenéjéig, aztán vissza.
Színház

Költői Oidipusz, Z-generációs Candide, királynői szerelem – ajánló a MITEM 2. hetének előadásaihoz

Gazdag műfaji, tematikai és stílusbeli változatosságot kínálnak a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó következő heti előadásai, amelyekből sokan csemegézhetnek, hiszen most először gyerekelőadás is érkezett a MITEM-re.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Könyv hír

Támogatói estet tartanak a Villa Esterházy javára az Örkényben

A június 10-re meghirdetett esten fellép Hámori Gabriella és Mácsai Pál, valamint az irodalmi alkotóház létrehozásának kezdeményezői közül Dragomán György és Vámos Miklós.
Könyv ajánló

Görög istenek, nagyszájú rockerek és fausti alku – ezeket a könyveket olvasd áprilisban!

Beszélgetések az irodalomról, mitikus látomás a körfolyosóról, fausti történet a művészi megszállottságról, britpop-krónika, személyes vallomás, valamint egy ironikus-nyomozós kisregény – a közelmúlt megjelenéseiből és a közeljövő ígéretes könyveiből válogattunk.
Könyv hír

Nagyágyúk versenyben: ezekből a művekből választják ki az Esterházy Irodalmi Díj hét jelöltjét

Az Esterházy Magyarország Alapítvány közzétette a 2026-os Esterházy Irodalmi Díj hosszú listáját: a zsűri több mint hatvan jelölt mű közül választja ki azt a hét könyvet, amely felkerül a szűkített listára. A mezőnyben a kortárs irodalom meghatározó alkotói szerepelnek.
Könyv ajánló

Esterházy Péter öröksége pályán és papíron – érkezik a Futball-EP

A Fiatal Írók Szövetsége hetedik alkalommal rendezi meg az Esterházy Péter élete és munkássága előtt tisztelgő labdarúgó emléktornát, a Futball-EP-t. A rendezvényre április 18-án, szombaton kerül sor a BME Bogdánfy úti Sporttelep műfüves pályáin.
Könyv podcast

„Ha van programom az íróasztalnál, az a felszabadulás és a vigasz” – Fehér Renátó a Lírástudók vendége

Három verseskötet után eksztatikus, magával ragadó kisregénnyel jelentkezik az Y-generáció meghatározó költője, Fehér Renátó. A Lírástudók új epizódjában a regényt inspiráló prágai élményeiről és napjaink széttöredezett tudatáról, feszültségeiről, valamint az irodalom kihívásairól kérdezte a szerzőt Grisnik Petra.