A hazai oktatási rendszerben a kötelező olvasmányokat olyan csodavárás övezi, mintha a megfelelő művek megtalálásával a gyerekek nemcsak megszeretnék az olvasást, hanem jobban is tanulnának, okosabbak lennének, átlátnák a történelmi összefüggéseket, javulna a helyesírásuk, ragadnának rájuk a földrajzi ismeretek, értenék a matekot, hazafiasabbak lennének, tisztelnék a szüleiket és a hagyományokat, megtanulnának kritikusan gondolkozni, empatikusabbak lennének, törődnének az elesettekkel – emellett a megfelelő művek talán még a szemetet is levinnék és elmosogatnának.
Nagy vonalakban ezeket várjuk el attól, ha a 6 és 18 év közötti korosztály tagjai elolvasnak egy számukra előírt könyvet vagy ezek megfelelő kombinációját.
Olvasóvá nevelés
A Nemzeti Alaptanterv módosításának belengetése kapcsán, de a pontos részletek hiányában egyelőre annak jártunk utána, hogy mi a pedagógia cél, ami miatt a tananyag részei ezek a művek, illetve hogy jelenleg milyen szabályok vonatkoznak a kötelező irodalom kiválasztására. Illetve annak is, hogy mi az oka, hogy a tananyagnak ez a szelete ilyen neuralgikus pont.
Az olvasás szeretetét nem lehet erőltetni, ez tökéletesen leolvasható a nagymama elszánt és a gyerek meggyötört arcáról. (1935) (Fotó/Forrás: FORTEPAN)
„Egyrészt a szülők a magyartanítással gyakran abban a formában találkoznak, hogy gyermekük otthon a kötelező olvasmányokkal kínlódik, vagy azokat szidja” – indokolta lapunknak nyilatkozva Arató László, hogy miért épp ez a téma forog a sajtóban és a beszélgetésekben. „Másrészt ez az irodalomtanítás legkönnyebben megragadható, legközérthetőbb pontja; a módszertannal, az irodalomszemlélettel, a tantárgy céljával, funkciójával kapcsolatos kérdések ugyanis nem jutnak el a közbeszéd vagy az újságok ingerküszöbéig. Pedig
a kötelező olvasmányok kérdése csak a jéghegy csúcsa, ráadásul sokszor a lényegről a figyelmet elterelő csúcsocska” – mutatott rá a Magyartanárok Egyesületének elnöke.
Hogy a nyitó gondolatokban felsorolt várakozásokhoz képest reálisabb alapra helyezkedjünk, arról kérdeztük Arató Lászlót, mi lehetett a cél a kötelező olvasmányok tananyagba emelésével?
"A kötelező olvasmányok elsődleges célját lehetséges a kánonközvetítésben, a közös nyelv, a közös utalásrendszer megteremtésében megjelölni.
Valóban jó, ha otthonosságérzetünket növeli, hogy mindannyian tudjuk, mi az a gittegylet, miért repül a nehéz kő,
ha tudjuk a János vitéz és a Toldi, a Himnusz és a Szózat, A walesi bárdok és az Ágnes asszony néhány szállóigévé vált sorát. Azonban valójában nagyon kevés ilyen közös sor, idézet van; bármilyen szépen hangzik, nem hiszem, hogy ezek teremtenék meg a nemzet közös nyelvét. A kötelező vagy inkább közös olvasmányoknak szerintem képességfejlesztő céljuk is volna. Regényolvasást, novellaolvasást, drámaolvasást, versolvasást tanulunk, tanítunk a révükön. Ezért is fontos, például, hogy modern regényeket is tanítsunk, ne csak régi klasszikusokat.
olvasó gyerekek (Fotó/Forrás: https://pixabay.com/)
Miért jelent gondot a kortárs szerzők elhanyagolása?
"Nem készít fel az élethosszig való olvasásra az, ha nem szerepelnek a közös vagy kötelező olvasmányok között olyanok, amelyek nem a hagyományos realizmus konvencióit követik, amelyekben például nézőpontváltások és/vagy idősíkváltások is vannak. Ezért én fontosnak tartom, hogy már hetedikben-nyolcadikban is tanítsunk olyan könyveket, mint a Stanley, a szerencse fia, amiben idősíkváltások vannak vagy Az emlékek őre, ami a negatív utópiák olvasására készít fel.
Fontos, hogy egy kötelező vagy közös olvasmányon, olvasmánnyal mit is tanítunk meg, milyen más művek olvasásánál is alkalmazható, működésbe lépő kompetenciát fejlesztünk.
Többek között például ezért sem mindegy, hogy Herczeg Ferenc és Wass Albert egy-egy regénye a kötelező vagy például az Iskola a határon. Hozzáteszem, ez utóbbi sem tehető általánosan kötelezővé, mert sokan vannak, akik Ottlik regényével nem boldogulnak. Nekik valami más – például egy olvasásban gyakorlatlanabbaknak, kevésbé motiváltaknak szóló mintatanterv által javasolt – rövidebb, kicsit egyszerűbb, de modern prózapoétikai, narratológiai eszközökkel dolgozó elbeszélő művet érdemes tanítani.
Nem szerencsés azonban, ha csak kevés és régi elbeszélői sémát mutatunk."
„Az igazi kérdés, hogy a tantárgy megszeretteti-e az olvasást, elősegíti-e a szövegértelmezés képességének fejlődését, a világ- és önismeretet, tanít-e gondolkodni és beszélni. Betölti-e azt a – nagy szóval – antropológiai funkcióját, hogy nézőpontváltásra, a másik fejével való gondolkodásra, szemével való nézésre tanít.”
Egri csillagok
A szabályozás változása kapcsán megjelent tudósítások a Magyar Nemzet értesüléseire támaszkodva az új tantervbe újdonságként említik Reményik Sándor, Kecskeméti Vég Mihály, Kittenberger Kálmán, Gyóni Géza, Széchenyi Zsigmond, Kós Károly és Romhányi József műveit. A cikk kiemeli Wass Albert Adjátok vissza a hegyeimet illetve Herczeg Ferenc Az élet kapuja című regényét, ahogy Agatha Christie-t is, utóbbi az ajánlott státuszig jutott. Mivel a szerzők és művek pontos listája nem ismert, ismét csak a jelenlegi helyzetből tudunk kiindulni.
„Ugyanakkor a kötelező olvasmányok címei sajnos néha politikai jelszavak is. Hoffmann Rózsa például 2010-ben azzal kezdte államtitkári tevékenységét, hogy meghirdette: a János vitézt kell tanítani, nem a Harry Pottert. Noha persze a valóságban senki nem a János vitéz helyett akarta tanítani Rowling regényét. A kötelező olvasmányok politikai kisajátítás révén a nemzeti hagyomány védelmének jelképévé váltak” – reagált Arató László a hírekre.
„Vélt védelem ez szerintem, ugyanis, a túl sok, a nem jól megválasztott, illetve rossz időben tanított kötelező irodalom nem megnyeri a gyerekeket a nemzeti hagyománynak, hanem éppenséggel elidegenítőleg hat.”
A tételes felsorolás mellett a másik kérdés a tanárok döntési szabadsága, vagyis hogy maga a NAT, a KLIK, a munkaközösség vezetője, vagy esetleg az osztályt és az egyes tanulókat ismerő tanár határozhat-e arról, hogy végül melyik kötet kerül egy iskolás kezébe.
„A kérdés tehát egyfelől a mennyiség, másfelől az időzítés, harmadrészt a választhatóság kérdése. Fontos szempont még a szociális érzékenység, a nagyon különböző szociokulturális hátterű diákcsoportokhoz való alkalmazkodás.
Az 2010 óta regnáló oktatási kormányzat jelentősen beszűkítette a tanárok választási szabadságát, elsősorban a kötelező kerettantervvel és a tankönyvpiac felszámolásával.
A szabadság pedig nem a tanár luxusa, hanem ez teszi lehetővé az adaptivitást és a hatékonyságot.
A befogadó közeghez való, az annak adottságaiból kiinduló fejlesztést. Nem lehet ugyanazt tanítani egy kisvárosi, a diákokat vadászó szakgimnáziumban (régi nevén szakközépiskolában), mint egy fővárosi vagy megyei jogú városi elitgimnáziumban.
A Pál utcai fiúk
A nemzeti alaptanterv ezért 2012 óta nem nemzeti és nem alaptanterv. Nem nemzeti, mert a diákságnak legalább 30 százalékát eleve kirekeszti, hiszen a megadott műveltséganyag közvetítése a szakközépiskolákban (régen szakiskolák) fel sem merülhet. Nem alaptanterv, mert nem csupán az alapokat, a tananyag magját, a nemzeti minimumot tartalmazza. Már a 2012-es NAT is irreálisan sokat ír elő. Szerintem például
nem lehet az ország minden középiskolájában a Bánk bánt is, a Csongor és Tündét is és Az ember tragédiáját is megtanítani.
Van, ahol lehet, de nagyon sok helyen csak lenyomni lehet, csak szónokolni róluk. A diákoknak elég nagy része nem lép kapcsolatba magukkal a szövegekkel, csak a szövegek tanári vagy írott kivonatával. A szövegeknél való elidőzés helyett a rohanás és a helyett-tanítás uralkodik el. (Helyett-tanításon azt értem, amikor nem a művet, hanem helyette az arról szóló kivonatot vagy tandumát ismerik meg a gyerekek.) Jobb lenne a fenti három drámán való átrohanás helyett egyet vagy kettőt – sok szövegrész felolvasásával, eljátszásával – alaposan megbeszélni, átgondolni. Van, ahol a gyerekek a Bánk bán szerelmi szálára, van ahol a Csongor mesés világára és csodanyelvére, van, ahol a Tragédia történelemfilozófiájára lennének inkább vevők."
Mi jelentene működőképes alternatívát a jelenlegi NAT-ban foglaltakhoz képest?
„Az általános iskola felső tagozatában például sok,
a diákokhoz közel álló ifjúsági regényt kellene tanítani, hogy valóban olvasóvá váljanak, olvasók maradjanak.
Ha erre a NAT vagy a kerettanterv kevés időt biztosít, mert az órakeretet kitölti a kötelező anyag, akkor a tanügyirányítás bűnt követ el az olvasóvá nevelés ellen" - szögezi le a szakértő, majd rögtön ki is tér a jelenlegi gyakorlat hiányosságaira.
"Ma nagyjából ez a helyzet, hogy a 2012-es nemzeti alaptanterv, illetve a kerettanterv a legérzékenyebb periódusban, a hetedik évfolyamon mintegy négy órát biztosít a szabadon választott ifjúsági irodalomra. Emellett az ajánlott könyvek sem a mai diáknak szólnak. A felsorolt példák között Jules Verne, Mark Twain, Dickens szerepel. Ráadásul az olvasás megszerettetésének és a befogadóra figyelő irodalomtanításnak ellentmond, hogy hetedik-nyolcdikban belép az irodalomtörténeti kronológia. Szerintem egy 13-14 éves diáknak nem a romantika ismérveit vagy a klasszikus modernség stílusirányzatait kellene megtanítani.
A hírek szerint a hamarosan megjelenő tartalomszabályozási dokumentumokban
a kronológia az említett évfolyamokon még inkább kizárólagos vezérelvvé válik, kötelezőkből pedig többet és kevesebb választási lehetőséget biztosítóan adnak majd meg."
Arató nemcsak a kronológiában látja a gondot, hanem magában a kötelező jellegben.
Osztályterem (Fotó/Forrás: FORTEPAN)
"Szerintem inkább nagyon kevés kötelezőt kellene megjelölni, s helyettük a közös és a kölcsönös olvasmányoknak kellene teret és időt biztosítani. Közösön az olyan, kóstolókkal értelmezett ajánlati listáról választott műveket értem, amelyekről az osztállyal megállapodunk, hogy mindenkinek el kell olvasnia őket. A „kölcsönös” olvasmányokat pedig saját választás alapján az osztály egy kisebb csoportja olvassa el, majd közös prezentációban ajánlja a többieknek.
A kötelező olvasmányokat övező vitában rendszeresen visszatérő elem, hogy teret engedjenek-e a népszerű, szórakoztató jellegű irodalomnak, vagy a klasszikusokat sulykoljuk (lásd. az Egri csillagokat a Harry Potterrel szembeállító felvetéseket).
"A felső négy évfolyamon kötöttebb a tananyag, elvileg is kevésbé van talán szükség a populáris irodalom tanítására. A kevésbé nem a semennyire-t jelent! Általánosságban úgy gondolom, hogy az irodalomtanításnak nyitnia kell a populáris és a kortárs irodalom felé. A sajtóhírek alapján úgy sejthető, hogy az új NAT ennek éppen az ellenkezőjét írja majd elő. (Az említett nyitás persze nem a klasszikusok lecserélését jelenti!)
A jó nemzeti alaptanterv fejlesztendő képességeket, műértési kompetenciákat, fejlesztési célokat kellene, hogy előírjon, s nem lenne szabad részletes műlistákat adnia.
Néhány alapművet adhatna meg esetleg, de nem jelölhetne meg címmel kötelező regényeket például Wass Alberttől vagy Herczeg Ferenctől. Kosztolányitól is inkább csak annyit javasolhatna, hogy egy regény. Az egyetlen kötelező kerettanterv vagy a hosszú műlistákat tartalmazó nemzeti alaptanterv helyett inkább egy tömör magtantervre lenne szükség és több, de komoly akkreditációs eljáráson keresztülment választható mintatantervre."
Gyerekek az iskola előtt 1970-ben, ,Százhalombatta, Damjanich út 24., 1. Számú Általános Iskola. (Fotó/Forrás: Fortepan / adományozó: Urbán Tamás)
Abból, amit az említett újságcikkben olvasni lehetett, mit érez az esetleges módosítás leggyengébb pontjának?
"Most a hírek alapján akár katasztrófára is számíthatunk. Ha az eddigi szerzők és művek mellé kötelező érvénnyel továbbiak kerülnek be, például újabb Szabó Magda-regények, a jelenleginél több Mikszáth- és Jókai-mű, Herczeg Ferenc Az élet kapujában, Wass Albert Adjátok vissza a hegyeimet! című regénye, Kós Károly egy regénye, Kecskeméti Vég Mihály és Reményik Sándor kötészete, akkor mindenfajta képességfejlesztés, gondolkodóvá, jó szövegértővé nevelés lehetetlenné válik. A kortársaknak pedig aligha maradhat hely. S akkor még jönnek az ideológiai és minőségi kérdések, amelyekről most csak azért nem beszélnék, mert a „magyarabbítás” mértékét még nem láthatjuk tisztán, másrészt, mert
a fojtó túlzsúfoltság még az ideológiai rémségeknél is rémisztőbb s kevésbé áll a közfigyelem előterében.
A médiaismeret tantárgy beszüntetésével hamarosan megjelenő külön cikkünkben foglalkozunk.
hírlevél
