A megértés természete – elolvastuk Tompa Andrea új regényét, a Kiváló testeket

Románia Ceaușescu-korszakában járunk, az állam ellenőrző felsőbbségként figyeli a helyiek életét, minden beszélgetés közben ott a háttérben megbúvó gyanú, hogy amit mi megosztásnak szánunk, az a másik oldalról információhalászat, a homoszexualitás törvény által kriminalizált, így bizonyos körülmények között a biológiai szükségleteink kielégítése abberációnak minősül. Ennek a rezsimnek az idején játszódik Tompa Andrea legújabb kötete, a Kiváló testek,

a diktatúrában is utat törő szabadság regénye.

A legelemibb olvasói élmény a tablószerűség: a többszólamú elbeszélést és a szereplők egymáshoz kapcsolódó, de egyesével megírt sorsait a téma, vagyis a hatalom és elnyomás realizációi, a kisebbség és szabadság lehetőségei tartják egyben. Kolozsváron szerda esténként filozófusok, költők, képzőművészek és festő-mázolók gyűlnek össze a középkorú latin magántanár, Miklós zárt lakásán, hogy gyakorolják a gondolati korlátozatlanságot. Gondolatit és testit: Miklós szellemi és fizikai közelségbe kerül a gimnazista Istvánnal, Brudy, a másodéves festőhallgató a képi ábrázoláson keresztül felszabadultan megélheti a férfitest iráni vonzalmát is. Teszik mindezt addig, amíg a besúgók jelentései révén az állam fogást nem talál a veszélyesnek ítélt elemeken. De a testi szabadság nem csak a szexualitást jelenti a regényben. István a tanárával való viszonyán kívül a táncban is megtalálja a cenzúra nélküli önkifejezést, Brudy számára pedig az alkotás jóval több, mint elfojtásra kényszerített vonzalmának kielégítése. Festései során, amit olvasunk, az egyfajta lényegi megértése modelljeinek, mintha a szavaknál primitívebben, őszintébben fogalmaznának a testek. A félkarú bányász felügyelőt is meggyőzik az alábbi mondatok: „Tudna nekem modellt ülni egy portréhoz? Én? Fesse le a fiatalokat! Mi már, legyint a férfi. A tapasztalatot szeretném lefesteni, válaszolja Brudy, egyenesen a szemébe néz.” Majd előkészíti a teret a festéshez: „A fényt kizárni, hogy a szellem belső fénye ragyogja be a képet.”

A Kiváló testek könyvbemutatója az Örkény Színházban (Fotó/Forrás: Oláh Gergely Máté /Jelenkor Kiadó)

De a legtöbb szövegteret kapó szereplőkön kívül számos más karakter sorsa és belső konfliktusa is önálló elbeszéléshez jut. A meghasonlott Kedves Gyuláról, a családjában és szakmájában is hatalmát erőszakos fellépéssel, elnyomással gyakorló színikritikusról például a külvilág felé mutatott gesztusai alapján azt gondolnánk, a szakmai profizmus az egyedüli, ami számít neki. Ám a felszín alatt folyamatos feszültség dolgozik benne az ideológiamentes értelmiségi eszmék felé mutatott érdeklődése és besúgóként a szocialista állam kiszolgálása között. Vagy ott van István anyja, Csereiné, aki fia szexuális orientációjára egyenesen az Istvánban tanyát vert gonoszként gondol, mert másképp képtelen feloldani magában az anyai szeretet és a homoszexualitással szembeni gyűlölet ellentmondását. Bár a Miklós körébe tartozók a nyíltan elnyomottak, de a jók-rosszak leegyszerűsítő narratívája helyett a Kiváló testek a meghasonlott szereplőkön keresztül reális és empatikus képet fest arról, hogy a diktatúrában minden állampolgár áldozat. Valaki a hatalom ellenségeként, mások pedig a kényszerítés vagy a propaganda erejével annak eszközeként.

A Kiváló testek szövege a Publia Cornelia Tacita köznő által egybegyűjtött besúgók jelentéseinek és magának Tacita történetírásának pecsvörkje.

Az ókori Tacitussal szemben, aki „harag és részrehajlás nélkül” rögzít eseményeket, Tacita nyílt gesztussal ad hangot a diktatúra idején elhallgattatott nézőpontoknak:

a regény hármas tagolásának címei az INDULATBÓL, a FELHÁBORODÁSSAL és a DÜHVEL ÉS REMÉNNYEL. Az elbeszélés metaszintjén széljegyzeteket olvashatunk, amelyek hol Tacita által leírt kommentárok, hol pedig egy, a köznőről harmadik személyben szóló hang kiegészítései. Tompa Andrea eddigi regényeinek tehát mindkét központi motívuma, a 20. századi Románia újraírása és a nyelv valóságformáló ereje a Kiváló testeknek is alaptémája. A besúgók jelentései műfajuk természeténél fogva példázzák a történelmi kortól elvonatkoztatott gondolatot: a nyelv tett és valóság. Az emberi sorsokat megfogalmazások, nyelvi cselekvések határozzák meg. Különösen hangsúlyossá válik ez a regény azon jeleneteiben, amelyeket egymás után többször, több jelentés nézőpontjából olvasunk. De a nyelvi meghatározottság a román, a latin, olykor a francia nyelv elemzésének, fordíthatóságának apropóján is a regény folyamatos, szinte minden oldalon felmerülő gondolata.

Tompa Andrea dedikál a Kiváló testek könyvbemutatóján az Örkény Színházban (Fotó/Forrás: Oláh Gergely Máté /Jelenkor Kiadó)

És talán ez a szöveg nehezen befogadhatóságának is az oka: a Kiváló testekben egyforma jelentőséget kapnak a nyelv mibenlétének, a történelmi újramondhatóságnak a kérdései és az egyén szabadságának határai a társadalomban. A regény egyszerre izgalmas és cselekményes történetileg, miközben a szöveg elvont gondolatisága sem kevésbé lényeges. Ez csupán azért lehet zavaró, mert ha az összes regényen átívelő filozófiai tartalom és a külön regényt érdemlő karakterek sora egyformán hangsúlyos, akkor nehéz ezt a sok szálat ugyanolyan precizitással kidolgozni. Egy-egy szereplő, mint például Kedves lánya, Izi sorsát szem elől is tévesztjük.

Kár, hiszen az apja politikai pártállásának ellentmondó, katolikus hitet gyakorló lány története az egyik legszimbolikusabb példája a kisebbség az elnyomó hatalommal szembeni lázadási lehetőségének,

különösen a test szabadságának: egy jelenetben a péntek este apja által torkán leerőltetett húst Izi titokban kihányja. Ezen az egy, ám igen drámai szövegrészen kívül azonban a későbbiekben szinte alig merül fel a lány neve. De néha még a legfontosabb három szereplő, Miklós, István és Brudy esetében is hiányzik a karakterek elevensége, olykor túl sok szövegrész választja el egy-egy megjelenésüket, egy-egy esemény folytatását, viselkedésük pedig ritkán meglepő, kissé példázatszerű figurák maradnak.

Szerencsés az, aki a törvény és társadalom által elfogadott vágyakkal, testi szükségletekkel rendelkezik, de mi van azokkal, akik nem? A Tacita által hangot nyert homoszexuális szereplők, korunk erkölcsi és politikai szűrőjén keresztül egyértelműen jogtalan elnyomásban élnek. Épp ezért üdvözítően provokatív István és Miklós kapcsolata, hiszen a megismerkedésükkor mégiscsak egy tizenhat év körüli fiú és középkorú tanára viszonyáról van szó. Ha ma nem is lenne jogellenes a kapcsolat, a kor- és státuszkülönbség miatt kissé zavarba jőve, tanácstalanul olvassuk a sorokat: mennyire vagyunk képesek elfogadni a vonzalmukat?

A mai olvasók jó részének ez talán valódibb dilemma lehet, mint a homoszexualitás,

ám a szövegben egy olyan őszinte szerelem bontakozik ki, amely felett az elbeszélés nyelve nem ítélkezik.

Tompa Andrea: Kiváló testek (Fotó/Forrás: Jelenkor kiadó)

És ennek a nyelvnek köszönhetően jutunk el odáig, hogy meglássuk azt, amit ez a – itt mégis csak részrehajlás nélküli – rendkívül képi részletességű, és az érzelmi viszonyulást sokszor teljesen nélkülöző elbeszélői pozíció képes kifejezni: a testek és a szexualitás természetét. Nem kérdés az, hogy a középkorú férfi és a tizenhat éves fiú viszonyát elfogadhatónak tartjuk-e, mert a fogalom nyers jelentésével szembesülünk: a természet nem jó vagy rossz.

Nem értékorientált, nincs erkölcsi dimenziója, ezek kulturális fogalmak.

És innentől már nem csupán egy társadalmi igazságtalanságokról szóló regényről van szó, mert a Kiváló testek nemcsak azoknak az elnyomottaknak a történetét örökíti meg, akik korunk potenciális olvasóközönségének többsége számára egyértelműen ártatlan áldozatok, hanem olyanokét is, akiknek intim viszonya valódi erkölcsi dilemmát vetne fel. Vetne, ám a Kiváló testek épp azáltal válik a testek természeti szabadságát vizsgáló regénnyé, hogy a megértéshez csak úgy enged minket közel, ha kilépünk az erkölcsi ítéletalkotásunkból.