Könyv

Tudta nélkül írták át Kiss Judit Ágnes versét egy tizedikes irodalom tankönyvben

2023.05.11. 10:15
Ajánlom
A „meleg” kifejezést „magyarra” cserélték a Katolikus Pedagógiai Intézet által kiadott szöveg- és feladatgyűjteményben. A kiadó arra hivatkozik, hogy az interneten a kortárs versek többféle változatban is megtalálhatók.

„Maradj, mert meg kell védeni / Kinek nincs is hova, / Legyen szegény, hajléktalan, / Zsidó, meleg, roma” – eredetileg így szól Kiss Judit Ágnes Szó című versének egyik versszaka. A Katolikus Pedagógiai Intézet a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 10. osztályosoknak szóló irodalom szöveg- és feladatgyűjteményében a vers idézett részében azonba a „meleg” szó helyett „magyar” szerepel – írta meg a Népszava.

A szöveget gyakran alkalmazzák az irodalomoktatásban,

a vers ugyanis a Szózat 21. századi parafrázisa, amely a fiatalok nyelvén beszél a kivándorlás témájáról.

Az ügy érdekessége, hogy a szerző ugyancsak a Népszavától értesül a változtatásról. Megkeresésükre elmondta, nem tudott arról, hogy a Szó megjelent a Szent Imre tankönyvek elnevezésű sorozat adott kötetében, pedig a tankönyvekben megjelentetett alkotásokkal kapcsolatban is szükség van a szerző hozzájárulására. Hozzátette, más kiadók jellemzően megkeresik ilyenkor, és a hozzájárulását kérik. 

Átírást nem is engedtem volna. Ezután fel fogom venni a kapcsolatot a kiadóval, hogy ne romlott szöveget terjesszenek, és a legnagyobb jóhiszeműséggel megkérdezem, hol találtak erre a változatra

– fogalmazott a József Attila-díjas művész.

A Népszava az ügyben megkereste a kiadót is, akik röviden válaszoltak, mondván, a tankönyvcsalád még igen friss, a pedagógusok és a diákok még csak a második éve használják őket, a verssel kapcsolatban még nem érkezett hozzájuk észrevétel.

Megjegyezzük, hogy a kortárs versek az interneten többféle szövegváltozatban találhatók meg – írták.

A lap megemlékezik arról is, hogy Kiss Judit Ágnes meséje szerepelt az itthon nagy port kavaró Meseország mindenkié című kötetben is, amelynek szövegeit számos közéleti szereplő szexuális propagandának minősítette. A könyvet azóta számos nyelvre lefordították és színpadra is állították Bécsben. 

Fejléckép: Kiss Judit Ágnes (Fotó/Forrás: Líra Könyv)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Ők az idei Prima Primissima-jelöltek

A korábbi éveket jelentősen meghaladó számú jelölés érkezett az idei Prima Primissima díjra. A tudomány, művészet, sport, oktatás és ismeretterjesztés terén kiemelkedő munkássággal bíró jelölteknek odaítélt elismerést december elején adják át a Müpában.
Klasszikus

Magyar Kincsek – Folytatódik a Concerto Budapest zenei kaleidoszkópja

A felfedezés és újrafelfedezés, az értékek megtalálása központi motívuma a Concerto Budapest Magyar Kincsek-programjainak, melyeknek a közönség az idei évadban is koncertsorozat keretein belül lehet részese a Zeneakadémián.
Klasszikus

Jövőre is a kamarazene gyöngyszemeivel vár az Anima Musicae

Meghirdette 2023/24-es évadát a „zene lelkéről” elnevezett Anima Musicae Kamarazenekar: a szeptember 25-i sajtótájékoztatón bemutatták az évad kiemelt koncertjeit, külföldi vendégszerepléseket.
Vizuál

Elhunyt Sir Michael Gambon

Az ír-angol színész, aki a Harry Potter-filmekben Dumledore alakját öltötte magára, nyolcvankét éves korában hunyt el tüdőgyulladás következtében.
Klasszikus

Balogh Máté vokális művei csendülnek fel a Pax et Bonum Kamarakórus előadásában

Az itthon és nemzetközi viszonylatban is elismert, fiatal komponista lesz a Magyar Zene Háza „Szerzők? Jelen!” című koncertsorozatának soron következő részének vendége október 4-én.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Könyv hír

Könyvfóliázás: vesszőhiba miatt nyerhet pert a Líra

Minden jel szerint nem követett el jogsértést a Líra Kereskedelmi Kft., amikor homoszexualitást tartalmazó könyveket árusított az ifjúsági részlegen, az érintett rendelet ugyanis egy fogalmazási hiba miatt nem azt jelenti, amit a jogalkotó vélhetőleg mondani szeretett volna.
Könyv ajánló

Disztópikus utazás a közeljövőbe – A Scolar Könyvesboltban mutatja be új regényét Piia Leino

Az Európai Unió irodalmi díjas finn szerzővel Ég című disztópikus thrilleréről beszélget majd Szemere Katalin. A találkozó másik fontos témája pedig az lesz, hogyan segíthet a szépirodalom a kritikus szövegértés fejlesztésében. 
Könyv ajánló

Válogatás az idei Könyvfesztivál programjaiból

Mások mellett Rakovszky Zsuzsa, Vámos Miklós, Nádasdy Ádám, Christine Leunens és Clara Dupont-Monod is a Könyvfesztiválon mutatja be új könyvét. Szubjektív válogatásunkban számos izgalmas programot ajánlunk. 
Könyv hír

Tízezer ingyenes Borbély Szilárd-kötetet vehetnek át a diákok

A 2014-ben elhunyt művész hatvanadik születésnapjára készült válogatáskötetet szeptember 28-tól vehetik át az érvényes diákigazolvánnyal rendelkezők. 
Könyv hír

Médicis-díjra jelölték Krasznahorkai László regényét

A Báró Wenckheim hazatér című regény francia kiadása felkerült a rangos elismerés hosszú listájára, a végső győztest novemberben jelentik be Párizsban. Krasznahorkai László könyve a közelmúltban már elhódított egy francia irodalmi díjat.