Évekkel ezelőtt szerettem bele az Irodalom Éjszakájába, sose hagynám ki ezt a három estét. Először a sokfélesége fogott meg: ilyen rövid idő alatt ennyi nép ennyiféle irodalmát megismerni, még ha csak felületesen is, roppant kecsegtető. Aztán a helyszínek tetszettek meg, az addig ismeretlen terek felfedezése, vagy már ismertek újradefiniálása. Nem utolsósorban a szövegeket előadó színészek vonzottak be. Aztán mindez úgy egybeforrt, hogy végül magaménak érezhettem az Irodalom Éjszakáját. Lett benne egy laza rutinom, egy bebetonozódott kíváncsiságom.

Hogy az is értse, miről beszélek, aki még életében nem vett részt az eseményen, jöjjenek röviden a szabályok:

Irodalom Éjszakája: Baki Dániel felolvasása a Fény Utcai Piacon (Fotó/Forrás: Budai Ákos / Irodalom Éjszakája)

Tavaly a Margit-negyed adott otthont az eseménynek, és idén sem szakadtunk el túlzottan ettől a jól bevált környéktől, csak kicsit arrébb merészkedtünk, egészen a Városmajorig. Örültem az idei helyszínválasztéknak, azt gondolom, igazán jó lépés volt beválogatni a plázakörnyezetben található Kollabot, a Fény Utcai Piac FeteKert Kávézóját vagy a Kapás utcai Szakrendelőt.

A kórházi környezetben például jól érvényesültek a betegség témáját érintő szövegek, a piacon pedig – bár aligha hiszem, hogy rendezői szándék szerint – épp a magyar–svéd meccs (0-2) ment, amikor egy focirajongó karakterről hallhattunk a bolgár regényrészletben (Mihail Vesim: Az angol szomszéd). De ugyanígy izgalmas helyszínnek bizonyult a Grinta, mely egyszerre biciklibolt és kávézó, valamint az óvóhelyből kialakított II. kerületi minimúzeum, a Helyóvó, utóbbi jótékony hűvösével és sötétjével a legmeghittebb állomás szerepét töltötte be.

Csarkó Bettina felolvas az Irodalom Éjszakáján a Helyóvóban (Fotó/Forrás: Budai Ákos / Irodalom Éjszakája)

Az idei hívószó (mert az is van), a ’menedék’ volt – ehhez idomultak a szövegek és olykor a helyszínek is. Volt, hogy a menedék valódi fizikai teret jelentett, mint mondjuk az ukrán éhínség, a holodomor alatt játszódó regényben (Tanya Pjankova: A vörös hangyák kora) vagy a francia Valérie Perrin Triójában, ahol egy menhely nemcsak az állatokat, hanem egy bántalmazott embert is befogad. Ugyanígy tényleges menedék volt a szekrény, a kifejezetten humoros spanyol szövegben (Félix J. Palma: Belső terek), ahol a szereplők számára a különböző szekrényekben való bujkálás tulajdonképpen a szekrénytulajdonossal való ismerkedést szolgálta.

mint például a dél-koreai szövegben, ahol a munkamániás, állandóan teperő nő feladva addigi életét, könyvesboltot nyit, és neki tetszően lakja be (Hvang Borum: A könyvesbolt). A szellemi búvóhely pedig értelemszerűen változatosan jelent meg a repertoárban. Lehetett szakralitással átszőtt barátság egy fasiszta diktatúrában (Beatrice Salvioni: Az Átkozott, Olaszország), az alkotás biztonsága egy terrorizáló családban (Petra Dvořáková: Varjak, Csehország) és faramuci módon még börtön is, mint a konzervatív laestadiánus közösség szellemisége egy magára hagyott, sokgyermekes édesanya számára (Pauliina Rauhala: Mennyei ének, Finnország).

Irodalom Éjszakája: Szikszai Rémusz felolvasása a Kollabban (Fotó/Forrás: Budai Ákos / Irodalom Éjszakája)

Van valami jólesően demokratikus ebben az eseményben, egyrészt semelyik nemzet nincs túlreprezentálva, másrészt arányosan oszlik el a közönség. A kései órákra már lehet, hogy kevesebben maradnak, előfordul, hogy egy távolabbi helyszín kimarad a sétából, mégis mindig, minden időpontnál és országnál van számottevő érdeklődő. Nyilván, mivel Daniel Kehlmann nem kevesebb mint egy éve járt Magyarországon, és a Mozgókép is viszonylag friss, több embert vonzott ennek felolvasása – ahogyan tavaly a friss Nobel-díjas Fosse szövege – de egy kora 20. századi flamand szerző (Willem Elsschott: A láb) vagy egy szlovén kortárs írónő szövegére (Anja Mugerli: Farsang) ugyanúgy kíváncsiak voltak.

ahogy tavaly, úgy idén is a Jurányihoz köthető alkotók tolmácsolták a szövegeket, talán a legnépszerűbb Olasz Renátó felolvasása volt, aki az ismert norvég író, Roy Jacobsen A Rigel szeme című művéből adott elő. Az eseményt átszövő játék miatt is sokan kitartanak több estén át: a szövegekhez kapcsolódó kérdések megválaszolásával könyvcsomagot lehet nyerni, minden napra két nyertest sorolnak ki. Mindig elmosolyodom, amikor a buzgó papírsercegést hallom a keresett válasz elhangzása után.

Irodalom Éjszakája: Hajduk Károly felolvasása a Grintában (Fotó/Forrás: Budai Ákos / Irodalom Éjszakája)

Magukon a szövegeken túl is, észveszejtően sok történet találkozik az Irodalom Éjszakáján: a szerzőé, aztán a műé, a fordítóé, a helyé, az előadóé, a rendezőé, az országé, ahonnan a szöveg származik és persze egy kulturális intézeté, ami itt van Budapesten. Lehet, hogy erre tavaly nem figyeltem föl kimondottan, de idén feltűnt, hogy a különböző intézetek bevezetőit nem feltétlenül a magyarul anyanyelvi szinten tudó munkatársak, hanem az azt törten beszélők adták elő.

Az Irodalom Éjszakájában a legjobb az esemény utáni hétvége, amikor megrendelem azokat a könyveket, amik bevésődtek a felolvasások nyomán. Idén azonnal megfogott a török szöveg, így rekordidő alatt beszereztem Defne Sumantól a Seherezádé csöndjét. Ő már a polcomon csücsül, de lesz egy finn, egy spanyol és egy észt köröm is minden bizonnyal.

Valahogy ki kell bírni jövő júniusig!

Váradi Gergely felolvas az Irodalom Éjszakáján a Tilos Rádióban, a háttérben jeltolmács (Fotó/Forrás: Budai Ákos / Irodalom Éjszakája)

Fejléckép: Olasz Renátó a norvég Roy Jacobsen A Rigel szeme című művéből olvas föl a Helyóvóban (fotó / forrás: Budai Ákos / Irodalom Éjszakája)