Könyv

Ahol a holtak több szeretetet adnak, mint az élők

2024.06.27. 10:00
Ajánlom
„A temető a szegények mozija” – olvashatjuk Łukasz Barys regényében, melyet át- és átjár a holtak vigasztaló és valóságot átrajzoló jelenléte. Megdöbbentően erős szöveg! A temető talán több is, mint a szegények mozija.

Az 1997-ben Pabianice városában született lengyel szerző egészen meghökkentő regénnyel állt elő, zavarba ejtően egyedi irodalmi formát talált. Talán csak Bruno Schulz volt képes prózájában hasonló érzékenységgel összeboronálni a valóságot a képzelet világával. S ráadásul, ahogy Schulz, úgy Łukasz Barys is az őt körülvevő hétköznapi világból építkezik. A Csontok, amiket a zsebedben hordasz című regény a szerző szülővárosában, annak jól beazonosítható helyszínein játszódik. Kis nyomozással kideríthető, hogy létezik a patakká sorvadt folyó, és megvan az evangélikus temető is, ahonnan a holtak elindulnak, hogy találkozzanak Ulával, a saját történetét elmesélő lánnyal.

„…nem volt könnyű dolgom a suliban, a mezőre jártam sírni. Reggeltől kezdve hallottam a hátam mögött az osztálytársnőim vihogását; volt, hogy lökdöstek, rángattak. Aztán a fiúk is csatlakoztak hozzájuk. Utánam kiabálták, hogy »deszka, deszka!«, mert nem volt mellem. De alig valamelyik lánynak volt, és csak nekem kiabáltak…”

Ula nem csak az iskolában kiközösített, de városszéli otthonában is nehéz a sorsa. Mindig fáradt, bolti eladóként dolgozó, családja megélhetését nehezen előteremtő anyja helyett kellett gondoskodnia két kisebb testvéréről és haldokló nagyanyjáról. Az élet kilátástalanságát már korán megtapasztalja:

…nekem is voltak álmaim – de tudtam, sosem fognak valóra válni.

Barys_insta1-095034.jpg

Łukasz Barys: Csontok, amiket a zsebedben hordasz (Fotó/Forrás: Typotex Kiadó)

Ebből a reménytelenségből jelent menekülést a temető, és a holtakra épített – a valóságnál is erősebb – fantáziavilág, mely át- és átszövi Ula sötétszürke hétköznapjait. A holtakkal barátkozó lány, egy másik, innen nézve szürreális világot épít maga köré,

s ez a világ, bár nem mentes a konfliktusoktól és a társadalmi különbségektől, mégis pótolja mindazt, amit a valóság nem tud megadni.

Łukasz Barys egyes szám első személyben megírt regénye magával ragadja az olvasót, s még a fordításon – Körner Gábor nagyszerű munkája – is átüt az egészen finom humor és empátiával átitatott irónia. A hétköznapok történései – a nagymama halálától a fel- és eltűnő nevelőapák során keresztül az anyja balesetéig – elmesélhető lenne néhány szikár mondatban, de a szövegben ott a „varázslat”, amit átrajzolja a valóságot.

„A gazdag gyerekek nem angyallá, hanem kővé változtak. Az ilyen szegény gyerekek meg, tessék: haláluk után szárnyakat és miseinget kaptak, ágakon ugrándoztak, fűben heverésztek, búzaszemeket faltak, temetéseken táncoltak, és temetőovit rendeztek be az angyalkák erdejében. Vidámak voltak, vidámabbak, mint életükben, bár egyszersmind a föld alatt feküdtek, szóval mondhatná valaki: nem mindegy?”

lukasz-barys-AgnieszkaCytacka-095034.jpg

Łukasz Barys (Fotó/Forrás: Typotex Kiadó)

És persze, hogy nem mindegy! Nem mindegy a történetét elmesélő Ulának, de nem mindegy a történet által megbabonázott olvasónak sem.

A korábbiakhoz képest sajnálatosan kevés figyelem jut a környező országok irodalmára, de, ha csak a lengyeleket, s azon belül csak a Typotex Kiadó kínálatát nézzük, akkor is feltűnő, hogy a lengyel irodalom ma is megérdemli a figyelmet. Ott van Szczerek, Twardoch, Karpowicz, Orbitowski! És most elnyerte jogos helyét a Łukasz Barys is a Csontok, amiket a zsebedben hordasz című regénnyel.

Szerző: Grozdits Hahó

Łukasz Barys: Csontok, amiket a zsebedben hordasz

Kiadó: Typotex Kiadó
Megjelenés: 2024
Fordította: Körner Gábor
Oldalak száma: 184

A könyv megvásárolható a Typotex oldalán.

Támogatott tartalom

Fejléckép: Łukasz Barys (Fotó/Forrás: Typotex Kiadó)

Typotex Kiadó

A Typotex Kiadó története 1989-ben, éppen a berlini fal leomlásának napján vette kezdetét, és az azóta eltelt évtizedek során a kiadó neve a tudományos ismeretterjesztés és szakkönyvkiadás megbecsült brandjévé vált. Ismertségünket elsősorban a minőségi ismeretterjesztés iránti elkötelezettséggel szereztük:

ma is fáradhatatlanul kutatjuk azokat a szerzőket, akiknek műveiben a kiemelkedő szaktudás ötvöződik a tudás átadásának tehetségével és a fáradhatatlan mesélőkedvvel.

Az utóbbi tíz év újdonsága, hogy kiadónk kortárs világirodalommal is foglalkozik; Typotex Világirodalom sorozatunkban 2024 őszén immár a századik kötet lát napvilágot. Olyan fontos szerzőket vezettünk be a magyar piacra, mint az izlandi Jón Kalman Stefánsson, az örmény származású Narine Abgarjan, a norvég Cecilie Enger és a francia Nicolas Mathieu.

Különösen büszkék vagyunk arra az alkotói, baráti és szakmai közösségre, amely az elmúlt évtizedek során a Typotex körül kialakult. Ez az intellektuális háló és a benne felhalmozott rengeteg tapasztalat, tudás és kreativitás olyan szellemi műhellyé teszi a kiadót, amely gyorsan változó világunk kihívásai mellett is képes megőrizni függetlenségét és nyitottságát.

www.typotex.hu

Legolvasottabb

Plusz

Elhunyt Ferenc pápa

A római katolikus egyház első latin-amerikai vezetőjét 88 éves korában, húsvéthétfőn, április 21-én reggel 7 óra 35 perckor érte a halál.
Színház

Még háromszor látható A vágy villamosa Budaörsön

Blanche DuBois még három alkalommal kér bebocsátást a húga, Stella otthonába és életébe a Budaörsi Latinovits Színházban. Tennessee Williams klasszikusa, az Ördög Tamás által rendezett A vágy villamosa – amit a 2024. februári bemutató óta közel háromezren láttak – május 30-án búcsúzik Budaörstől.
Könyv

„A humor és a mosoly a létezés kovásza” – olvasson bele Ferenc pápa közelmúltban megjelent memoárjába!

Februárban jelent meg magyarul Remény című önéletrajza, az első memoár, amelyet hivatalban lévő pápa adott közre. A közelmúltban elhunyt egyházfő exkluzív fényképekkel színesített könyvében elmeséli családja és saját életútját, valamint reflektál korunk legégetőbb társadalmi kérdéseire is.
Vizuál

David Lynch, Stanley Kubrick és Mijazaki Hajao filmjei is szerepelnek az Artmozik éjszakáján

Mindössze két mozijegy áráért hetven film közül válogathatunk az egész éjszakán át tartó Artmozik éjszakáján, amely során az elmúlt év legkiválóbb darabjait láthatja a közönség a fővárosi művészmozikban. A programban klasszikus alkotások is szerepelnek. 
Vizuál

15 sor film: Csongor és Tünde

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a Csongor és Tünde animációs filmről szól. 15 sor film.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Könyv podcast

„Megszerettem a főszereplőmet” – Csabai László a Lírástudók vendége

Sokadszor tér vissza a népszerű nyomozó, Szindbád-Schiffer, aki ezúttal Amerikába érkezik, ahol countryénekes lesz. Ennek apropóján hívtuk meg podcastunkba Csabai Lászlót, aki Grisnik Petra faggatott – nem csak a könyvről.
Könyv ajánló

„A humor és a mosoly a létezés kovásza” – olvasson bele Ferenc pápa közelmúltban megjelent memoárjába!

Februárban jelent meg magyarul Remény című önéletrajza, az első memoár, amelyet hivatalban lévő pápa adott közre. A közelmúltban elhunyt egyházfő exkluzív fényképekkel színesített könyvében elmeséli családja és saját életútját, valamint reflektál korunk legégetőbb társadalmi kérdéseire is.
Könyv interjú

Dragomán György: „Azt szeretnénk, hogy ez az alkotóház mindenki otthona lehessen”

Mint arról beszámoltunk, alkotóházként születhet újjá Esterházy Péter egykori, rómaifürdői családi háza. Bár az épülettel még rengeteg munka van, a tervek szerint az első vendégek már ősszel megérkezhetnek. Az alkotóház egyik megálmodójával, Dragomán György József Attila-díjas íróval beszélgettünk. Villáminterjú.
Könyv hír

A kortárs magyar irodalom elismerésére alapított díjat az Esterházy Magyarország Alapítvány

Az Esterházy Irodalmi Díjat a magyar nyelven kiemelkedő értéket alkotó kortárs irodalmárok között osztják ki. Az elismerést első alkalommal idén szeptemberben adják át a shortlistre felkerült szerzők valamelyikének.
Könyv hír

Akár már szeptembertől megkezdheti működését az Esterházy Péter-alkotóház

Várhatóan már ősszel megérkezhetnek az első vendégek Esterházy Péter egykori családi házába, amelyet a közösség jelentős támogatásával irodalmi alkotóházzá alakítanak. Az épületben zajló munkálatokról, a jövőbeli tervekről Vámos Miklós és Dragomán György árult el részleteket.