Mint arról beszámoltunk, tavaly májusban érkezett a hír, hogy az egyik legnagyobb internetes ingatlanhirdető portál oldalára felkerült Esterházy Péter egykori otthona. A hirdetés alapján pedig sokan attól tartottak, az új tulajdonos akár társasházzá is alakíthatja a 2016-ban elhunyt Kossuth-díjas író III. kerületi házát. Hamarosan azonban az irodalmi élet összefogásának köszönhetően kiderült, az épület alkotóházként születhet újjá: elsőként Vámos Miklós szólalt fel a ház megmentése érdekében, majd Dragomán György vetette fel, hogy például Thomas Mann villájához hasonlóan alkotóházként kellene működtetni a rómaifürdői családi házat. Az ügynek nem sokkal később megnyerték Daniel Kehlmann német írót is, aki személyes jóbarátja volt Esterházy Péternek.
Az épületet Óbuda önkormányzata vásárolta meg, a ház kezelését pedig februárban átadták a Vámos Miklósék által alapított A Magyar Irodalom Barátainak Alkotóháza (MIBA) nevet viselő alapítványnak.
Az alkotóházzal kapcsolatos tervekről és eredményekről április 14-én, Esterházy Péter születésének 75. évfordulóján tartottak sajtótájékoztatót a Magvető Caféban. „A jövő egy ábránd, kancsal ábránd, ez pedig annyit jelent, hogy az Emőd utca 20-ban lesz egy alkotóház. Olyanféle alkotóház, amilyen sok van a világban, csak ez éppen házilagos, szerényebb kivitelű lesz” – fogalmazott az eseményen Vámos Miklós. A József Attila-díjas író tájékoztatása szerint az épület felújítása jelenleg is zajlik, legkorábban szeptemberben érkezhetnek meg az első vendégek.
Kitért arra is, hamarosan elkészülnek a műszaki tervek, az biztos, hogy a tetőszerkezetet teljesen ki kell cserélni, valamint problémát jelent az is, hogy a ház helyenként süllyed.

Vámos Miklós a Magvető Caféban tartott sajtótájékoztatón (Fotó/Forrás: Hornyák Adrienn / Líra Könyv)
Az alkotóházban eleinte irodalmi barátaikat, elősorban műfordítókat látnának vendégül egy hónapon keresztül, olyan alkotókat, akik magyar műveket fordítanak le. Minthogy az épületben csak két fürdőszoba van, így egyszerre két lakót tudnak elszállásolni egy időben. „Egy fordítónak nem az a fontos, hogy azt a nyelvet ismerje jól, amelyen az eredeti mű íródott, hanem a célnyelvet kell tudnia. Ergo, a fordítóművészek egy részének a magyarja nem olyan acélos, […] ezért
izgalmas lehetőség lehet számukra itt eltölteni egy hónapot, találkozni az írójával, ha még él, megmártózni a nyelvben és a körülményekben
– fogalmazott Vámos Miklós, hozzátéve, olyan külföldi szerzőket is várnak majd, akiknek éppen kötetük jelenik meg magyarul.
Kitért arra is, az alkotóház földszintje alkalmas lehet író-olvasó találkozók, könyvbemutatók megrendezésére, terveik szerint havonta legalább két irodalmi eseményt szerveznének ide. Esterházy Péter dolgozószobáját pedig emlékhellyé alakítani, megőrizve az író eredeti tárgyait és bútorait, a helyiség pedig – bizonyos feltételekkel – látogatható lesz kisebb csoportok számára.
Vámos Miklós elmondta, várhatóan a jövő évtől pályázni is lehet majd, a jelöltekről az alapítvány kuratóriuma dönt majd, amelynek tagjai:
- Dragomán György
- Kemény Zsófi
- Kemény Vagyim
- Kolosi Beáta
- Vámos Miklós (elnök)

Vámos Miklós egy füzetben írja össze a felajánlók névsorát (Fotó/Forrás: Hornyák Adrienn / Líra Könyv)
Vámos Miklós elárulta, rengetegen támogatják a kezdeményezést, amióta foglalkozni kezdett a ház ügyeivel, folyamatosan felírja azoknak a nevét, akik segítségüket ajánlották fel. „Hol a legnagyobb a veszély, máris jön a segély” – tréfálkozott, és felmutatta az erre szolgáló füzet teleírt lapjait.
A legnagyobb adományozók közt szerepel a Market Építő Zrt., amelynek vezetője vállalta, hogy a házon elvégzik a szükséges felajánlásokat, de a támogatók közt szerepel Visky András Kossuth-díjas író, drámaíró és költő is, aki egymillió forinttal segítette az alapítvány munkáját. A beruházás várhatóan ötvenmillió forintba fog kerülni, ennek jelentős része már összegyűlt, de továbbra is szívesen fogadnak minden jellegű felajánlást.
Az anyagi támogatások mellett voltak, akik szakértelmüket, míg mások tárgyi adományokat ajánlottak fel, illetve akadtak, akik csak segíteni szeretnének:
Én nem értek semmihez, de jövök segíteni
– olvasta fel Vámos Miklós az egyik kedvenc üzenetét, hozzátéve, az adakozók folyamatosan bővülő listáját elérhetjük a szerző Facebook-oldalán, valamint továbbra is szívesen fogadnak minden jellegű adományt.

Dragomán György a Magvető Caféban tartott sajtótájékoztatón (Fotó/Forrás: Hornyák Adrienn / Líra Könyv)
„Tavaly ilyenkor benéztem Esterházy Péter egykori dolgozószobájába. Talán nem kell írónak lenni ahhoz, hogy az ember átérezze, mit jelent, hogy ott van egy tér, amiben tudjuk, milyen sok fontos szöveg született. Hogy ott ült egy ember és megírta ezeket a műveket” – ezt már Dragomán György mesélte, aki elárulta, az ő feladata az lesz, hogy az alkotóház hírét vigye a nemzetközi irodalmi világban, és minél több külföldi szerzőt tudjanak elhívni.
A szerző egy személyes példán keresztül felidézte, miért hasznosak egy író számára az ehhez hasonló alkotóházak. „Tíz évvel ezelőtt váratlanul meghívtak Helsinkibe azzal, hogy nem szeretnék-e két hónapot náluk tölteni és írni. Éppen a Máglya című regényemet fejeztem be már sokadszorra, úgyhogy pont akartam menni. Semmilyen feltételt nem szabtak, azt mondták, hogy írjak és dolgozzak náluk. […] Senki nem kérte, hogy Finnországról írjak, de ott éltem két hónapot. Azóta eltelt tíz év. Azt vettem észre, hogy azóta írtam nyolc novellát már, amiben Helsinki így vagy úgy, de felbukkan. A finn gasztronómia is rendszeresen felbukkan a szakácskönyveimben, a magyar emberek pedig elkezdtek finn leveseket főzni.
Ha az ember ott tartózkodik egy helyen, visz és hoz is magával valamit. Azt hiszem, ez a ház is így fog működni
– fogalmazott. Dragomán György szerint ugyanis az az erő, amit Esterházy Péter kifejtett a házban, másoknak is segíteni fog. „Misztikus dolog az írás, higgyék el. Ez az erő tud segíteni” – mondta.
Fejléckép: Esterházy Péter (Fotó/Forrás: Csibi Szilvia / Müpa)