Oravecz Imre 1943. február 15-én született Szajlán. Általános iskolába szülőfalujában járt, az érettségit Szentgotthárdon tette le. 1962 és 1967 között a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen tanult magyar–német szakon, és ugyanott diplomát szerzett. Első versei az Alföldben jelentek meg, 1962-ben. 1975-ig egyetlen más hazai országos terjesztésű orgánum sem közölte szövegeit. Az egyetem befejezése után költözött Budapestre.
Mindig szorongok,
ha Szajlára megyek.
Fáradtság jele ez,
vagy a gyávaságé,
hogy szembesülök a valósággal,
de mikor már ott vagyok,
egy idő után mindig megkönnyebbülök,
és örülök,
hogy nem hátráltam meg.
Versei 1968-ban jelentek meg az újvidéki Hídban, Bori Imre kísérőtanulmányával. Első kötetét a Szépirodalmi Kiadó szerkesztői visszautasították, de
verseit beválogatták a Költők egymás közt című antológiába, amelyben a fiatal költőt Weöres Sándor mutatta be.
Első önálló kötete, a Héj 1972-ben jelent meg a Magvető Kiadónál. Nem sokkal később disszidált: először Párizsba, később Londonba ment, majd 1973-ban három hónapon át az Egyesült Államokban, Iowa Cityben volt az International Writing Program irodalmi ösztöndíjasa. Még ebben az évben hazatért Magyarországra. Illyés Gyula lánya, Illyés Mária közbenjárására 1974-től a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem Idegennyelvi Intézetében volt tanársegéd. 1976-ban másodszor is disszidált: Chicagóban beiratkozott az Illinois-i Egyetemre, nyelvészetet és kulturális antropológiát tanult. Nemsokára újra hazatért. 1979-ben a Magvetőnél megjelent Egy földterület növénytakarójának változása című második kötete, a Móra Ferenc Kiadónál pedig Máshogy mindenki más című gyermekvers-kötete.
1982 és 1984 között az Élet és Irodalom munkatársa volt, A hopik könyve című harmadik verseskötete 1983-ban jelent meg. 1985–86-ban vendégtanár volt a Kaliforniai Egyetem Santa Barbara-i campusán: angol versírást tanított, a modern német líráról adott elő, fiával bejárta a délnyugati államokat. 1988-ban harmadszorra is disszidálni akart: egyéves berlini DAAD-ösztöndíja után
nem kívánt visszatérni Magyarországra, de a rendszerváltozás miatt harmadszorra is hazatért.
Ekkor jelent meg 1972. szeptember című negyedik, nagy sikerű verseskötete is.
Sürgetés
Menj,
emelkedj,
tűnj el a csipkebokrokban, a vadkörtefákban,
simulj a hegygerinc ívébe,
tévedj el a lejtő és a rét találkozásában,
szorulj a völgyfenék lejtésszögébe,
rejtezz el a borzak tekintetében,
oldódj fel a délutáni nap fogyó kékjében,
rekedj meg a poszméhek egy helyben lebegésében,
keveredj a pernyefű magtörmeléke közé,
osztódj el a feketerigók esti gyengédségében,
rakódj le a tücsökciripelés aljára,
szövődj a holdsugárba,
zuhanj az űr habzó sötétjébe,
vessz el,
menekülj, míg nem késő.
Egyévvel később József Attila-díjat kapott, de azt nyílt levélben visszautasította. 1990-ben kormányfőtanácsosi minőségben a miniszterelnök tanácsadó testületének tagja lett, igaz, csak rövid időre, tíz hónappal később ugyanis lemondott tisztségéről.
A Halászóember (Szajla. Töredékek egy faluregényhez 1987-1997) című verseskötete 1998-ban jelent meg, amelyet az olvasók és a kritikusok is legfontosabb könyvének tartanak. Oravecz egy interjúban korábban arról beszélt, ő semmiképp sem tartja főművének, mivel utólag látja a gyengéit, a hibáit.
Oravecz Imre 2003-ban vehette át a Kossuth-díjat, az indoklás szerint
költői életművével, a tárgyias költészet objektív világának átszellemítésével, líra és epika, vers és próza poétikailag termékeny szintézisének megteremtésével
érdemelte ki az elismerést.
Az író hosszú időn keresztül tervezte nagyszabású regénytrilógiáját, amelynek első könyve 2007-ben készült el, utolsó kötete pedig 2018-ban látott napvilágot. A rög gyermekei elnevezésű trilógia szintén nagy sikert aratott az olvasók körében.
Oravecz Imre Szajlán él. Egy interjúban így fogalmazott néhány éve: „Az egyedüllét bizonyos értelemben remeteség is, ami az írónak alapvetően jó. Csak az a rossz, akkor válik teherré, ha időnként nem tudja megszakítani. Minden értelemben egyedül maradtam. Ha kinézek a dolgozószobám ablakán, egy völgyet és rajta túl hegyeket látok. Mögöttem elnéptelenedett porták vagy azok romjai. Rokonok sincsenek. A fiaim távol élnek.
Közvetlen közegem az úgynevezett természet, amelyben élek, és amelynek magam is része vagyok: annak teremtményei, változásai, tüneményei, vesznek körül, fák, bokrok, őzek, rókák, sünök, madarak.
Ami meg az elmúlást illeti, az az első pillanattól jelen van az életemben, és óhatatlanul foglalkoztat, amióta írok, íróként is, és minél közelebb kerülök a végpontjához, a halálhoz, amellyel az elmúlás is elmúlik, annál gyakrabban, erősebben.”
Forrás: Petőfi Irodalmi Múzeum
Oravecz Imre születésnapja alkalmából a Magvető Kiadó újra kiadja A megfelelő nap című verseskötetet, amelyet február 16-án mutatnak be a Magvető Caféban.
Fejléckép: Oravecz Imre (Fotó/Forrás: Szilágyi Lenke / Magvető Kiadó Facebook-oldala)
hírlevél
