Várady Szabolcs 1943. január 27-én született Budapesten. Apai nagyapja Szentesen vezette a 19. században alapított családi gyógyszertárat, az 1950-es évektől apja is gyógyszerészként működött, anyja – és anyai nagyanyja – gépírónő volt, anyai nagyapja írógépműszerész. A költő elmondása szerint élete nagy része egy helyben telt, a XI. kerületben, abban a lakásban, ahol 1945 óta mindmáig él. Budapesten kívül a legtöbb időt a szigligeti alkotóházban töltötte.
A József Attila Gimnáziumban érettségizett 1961-ben, ezt követően négy évig korrektorként dolgozott a Szépirodalmi Könyvkiadónál. Közben 1963-ban, esti tagozaton elkezdte egyetemi tanulmányait az ELTE bölcsészkarán, magyar–történelem szakon. 1965-ben lett nappali tagozatos, a történelem szak elhagyásával, huszadik századi magyar irodalomra szakosodva, majd 1969-ben szerzett magyar nyelv- és irodalom szakos tanári diplomát.
1969-től 2005 végéig az Európa Könyvkiadónál dolgozott, 1971-ig mint kézirat-előkészítő, azután mint az angolszász csoport felelős szerkesztője, 2002-től mint főszerkesztő. 1989-től a Holmi versrovatát szerkesztette. Tagja a Szépírók Társaságának és a Műfordítók Egyesületének. 2004 óta rendes tagja a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának. A Digitális Irodalmi Akadémia (DIA) Rakovszky Zsuzsa-szakértője volt 1998-tól. 2012. szeptember 20-án a DIA tagjává választották.
A művész saját visszaemlékezése szerint
családjában leginkább nagyanyjának volt irodalmi vénája,
akitől fennmaradt egy levél, amelyben „igen szemléletesen és remek humorral írta meg anyáméknak, hogyan zajlott le a hozzánk beszállásolt szovjet katonatisztéknél egy disznóölés”, amelynek végén az egyik katona géppisztollyal terítette le az állatot.
Nekem is csak tizennégy éves koromban támadt az a váratlanul igen eltökélt szándékom, hogy költészettel akarok foglalkozni.
A körülmények szerencsésen alakultak. Volt először is egy remek tanárom a József Attila Gimnáziumban, Laky Péter. Matematikát tanított, de irodalmár is volt, ő adta a kezembe Szabó Lőrincet, Weöres Sándort” – emlékezett vissza a költő, akinek később két mestere is lett Vas István és Pilinszky János személyében.
Amikor 1965-ben átkerült nappali szakra az egyetemen, a diákkörben életre szóló barátságot kötött Petri Györggyel és Fodor Gézával.
Vas István a kezdetektől egyengette az útját, egyebek közt műfordításra is ő buzdította.
1974-ben, amikor a Ne mondj le semmiről című antológiában először jelentek meg nagyobb mennyiségben Várady versei, akkor is mestere írt hozzá bevezetést. „Verset csak a tanulóévekben írtam sokat, aztán egyre ritkábban. Csak 1981-re állt össze az első önálló kötetem. A második ’88-ban jelent meg, és csak fele részben volt új. Abban az évben váratlanul az ölembe pottyant egy Fulbright-ösztöndíj. Az alatt az öt hónap alatt, amíg Amerikában voltam, idehaza alaposan megváltoztak a dolgok. New Yorkban ért a hír, hogy új irodalmi folyóirat szerveződik, Réz Pál főszerkesztésével. ’89 őszén meg is indult a Holmi, azóta is én szerkesztem a versrovatát” – mesélte.
Várady elmondása szerint hatvanéves korában érezte úgy, hogy ideje volna előállni egy vaskosabb kötettel. „Egybegyűjtöttem, amim volt, a komoly verseket, a legjobbnak gondolt versfordításokat, esszéket, kritikákat és a komolytalan (vagy mondjuk elegánsabban: »light«) versekből egy bő válogatást, mert ilyeneket mindig nagyobb mennyiségben írtam, szórakozásból, versíróizmaim tornáztatása végett vagy Réz Pál felkérésre – limerickeket – egy erotikus antológiába. Ezt a könyvet az Európa adta ki, A rejtett kijárat címmel, 2003-ban. Legnagyobb karriert az a verssorom futotta be (Esterházy Péter könyvről könyvre visszajáró vendégszövegeként), amelyik most már fenyegetően szól rám: »Zsugorodik a zsugori idő.«”
Költői munkásságát Margócsy István így jellemezte korábban:
Várady kicsiny dolgokat tesz mindig versének kiindulópontjául, kegyetlenül körbejárja őket, elemeire szedi szét mindazt, amit első pillanatra egyben láttatott
– s aztán, majdhogynem klasszicista versszerkesztési stratégiával vagy trükkel, úgy tágítja ki kicsinynek koncipiált versének horizontját, hogy aki akarja, akár még tanulságot is találhat bennük.”
Várady Szabolcs költői munkásságát terjedelemre jócskán meghaladják a színdarabokba írt dalbetétek és az operalibrettók. Ő szerkesztette és részben írta az első magyar limerickantológiát.
Munkásságát számos díjjal ismerték el, egyebek közt József Attila-, Radnóti- és Graves-díjat is kapott, a Kossuth-díjat 2011-ben vehette át. 1971 óta házas, két fia van. Kötete legutóbb 2019-ben jelent meg De mennyire címmel a Magvető Kiadó gondozásában.
Forrás: Petőfi Irodalmi Múzeum
Fejléckép: Várady Szabolcs (Fotó/Forrás: Stefkovics Gáspár / Wikipedia)