Könyv

Amikor a szív és az agy megroppan – negyven év verseit gyűjti össze Háy János új kötete

2024.10.02. 10:05
Ajánlom
Október 3-án különleges, éldekorált kiadásban jelenik meg a kortárs magyar irodalom megkerülhetetlen alakjának új kötete, amely az 1976 és 2016 között keletkezett verseit gyűjti egybe.

Az Európa Kiadó gondozásában megjelenő kötet fülszövegén Háy János e szavakkal ajánlja a kötetét: „Gyere, nézz bele, hogyan zajlott ez a negyven év.

4361869-094912.jpg

Háy János: Negyven év – Összes versek, 1976-2016 (Fotó/Forrás: Európa Kiadó)

Látod, amikor a szív és az agy megroppan, amikor zörög és nyikorog a kerék, amikor gond nélkül gördül előre egy-egy év.

Látod, amikor járókába kapaszkodik, s felállni próbál a vers, és látod, amikor a belső akaratnak épp megfelel. Látod, amikor szavakat és rímeket keres, látod, amikor szavakat és rímeket el- és megvet.

Nem bűvészkedtem utólagosan a versekkel, hagytam, hogy maradjanak hol ügyesek, hol ügyetlenek.

Különben is, ezt ki dönti el? Én biztosan nem.

Látod, hogy akarat és szenvedély, s hogy milyen könnyen múlik el minden év.

Ez az összes, azt mondom róla, s hogy hol botladozva, hol erőre kapva, de ugyanaz a nóta van a kezdetek óta. Olyan, mintha már nem élnék, mintha az utolsó cselekedet, a végső tett lett volna összeállítani ezt a kötetet.

Bár a negyven után még egy tízéves ciklus biztosan lesz.

Hatalmas anyag, lapozgathatod, találhatsz, és megtalálnak. Sok száj, kisebb és nagyobb összeesküvő akar beleszólni abba, hogy ki vagy.”

A szerzővel legközelebb az őszi Margó Irodalmi Fesztiválon találkozhatunk, október 13-án, vasárnap ugyanis 18:30-tól a Nemzeti Táncszínház Nagytermében mutatja be a kötetet. Háy János beszélgetőpartnere az esten Valuska László lesz.

Háy János: Negyven év – Összes versek, 1976-2016

Európa Kiadó
Megjelenés: 2024. október 3.

A kötet előrendelhető a Líra webáruházában»»»

Fejléckép: Háy János (Fotó/Forrás: Margó Irodalmi Fesztivál)

„Az írók csak a könyvekben mondanak igazat” – interjú Háy Jánossal

Kapcsolódó

„Az írók csak a könyvekben mondanak igazat” – interjú Háy Jánossal

Háy János legújabb könyvében a magyar irodalom legismertebb figuráit veszi számba. A Kik vagytok ti? nem tankönyv, de Háy reméli, tanárok, diákok és mindenki más is hasznosnak és élvezetesnek találják majd. Emellett az irodalomoktatásról és az írói szerepekről is kérdeztük.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Így újult meg a Magyar Színház

Új néven, új arculattal folytatja a munkát az erzsébetvárosi teátrum, amely infrastrukturális és művészi átalakulást tűzött ki céljául. Az épület egy innovatív, fenntarthatósági koncepció jegyében újul meg. Cikkünkben galéria is található.
Jazz/World

Szívbemarkoló énekléssel mondott végleg búcsút a színpadnak a 93 éves kubai ikon, Omara Portuondo Budapesten – VIDEÓ

A kubai zene élő legendája, a 93 éves Omara Portuondo az előzetes tervek szerint Budapesten adta volna élete utolsó koncertjét október 6-án a Papp László Sportarénában, ám egészségügyi állapota miatt erre végül nem kerülhetett sor.
Vizuál

„A mozgókép megőriz egy sajátos energiamintázatot” – Enyedi Ildikó laudációja Wim Wenders FIAF-díjához

Wim Wenders a Budapesti Klasszikus Film Maraton díszvendégeként vehette át az Uránia Nemzeti Filmszínházban a Filmarchívumok Nemzetközi Szövetségének (FIAF) díját. Az eseményen Enyedi Ildikó méltatta a díjazottat, laudációját a Fidelio felületén olvashatják először.
Zenés színház

„Megéri jónak lenni” – interjú a Budapesti Operettszínház készülő operettmusicaljének szereplőivel

Pejtsik Péter és Orbán János Dénes Hamupipőke című operettmusicaljét november 15., 16. és 17-én mutatja be a Budapesti Operettszínház, Bozsik Yvette Kossuth-díjas balettművész, koreográfus rendezésében.
Vizuál

Világsztárok alakjában látható Mucsi Zoltán a közelmúltban megnyílt ingyenes kiállításon

Ingyenes kiállítás nyílt a Freyler Art Galériában, amelyben a Mucsi Zoltánról korábban naptárként megjelent fotósorozat további képei láthatók. A színművész ismert emberek és fiktív karakterek bőrébe bújva látható.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Könyv hír

Han Kang kapta a 2024-es irodalmi Nobel-díjat

A dél-koreai szerző december 10-én, Alfred Nobel halálának évfordulóján veheti át a világ legrangosabb irodalmi kitüntetését intenzív és költői nyelvezetéért, amellyel megújította a kortárs prózát. 
Könyv gyász

Százéves korában elhunyt Lily Ebert

A magyar származású brit holokauszttúlélő családja tájékoztatása szerint szerettei körében, békésen távozott. Lily Ebert egész életét annak szentelte, hogy elmesélje a világnak, mi történt a haláltáborokban.
Könyv hír

Bereményi Géza és Csikos Sándor kapta idén a Szabó Magda-díjat

Második alkalommal adták át a huszadik századi magyar irodalom meghatározó szerzőjéről elnevezett elismerést. A Petőfi Irodalmi Múzeumban tartott gálán a kitüntetettek felelevenítették Szabó Magdával való találkozásaikat is.
Könyv ajánló

Mi lenne, ha Cervantes egy gép lenne?

Spanyol nyelvű irodalomból októberben sem lesz hiány a Budapesti Cervantes Intézetben, ebben a hónapban is változatos programokkal, köztük kreatív írásműhellyel, biblioterápiás műhellyel, valamint formabontó előadással várják a közönséget.
Könyv ajánló

Konferencián emlékeznek meg Szilágyi István páratlan életművéről

A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Művészetelméleti Tagozata Szilágyi István-konferenciát rendez október 8-án, kedden a Pesti Vigadó Makovecz termében. Az esemény előadói különböző szempontok alapján vizsgálják meg az idén elhunyt író életművét.