A jubileumi aukcióra a szervezők a magyar irodalom nagyjainak első kiadású, valamint dedikált köteteit válogatták össze, melyre a Kossuth Klubban, vagy az online térben, az Axioart oldalán licitálhatnak majd az érdeklődők. A tételek között szerepelnek többek között Madách Imre, Mészöly Miklós, Szerb Antal, Móricz Zsigmond és Petőfi Sándor művei, de kalapács alá kerülnek Széchenyi István első kiadású kötetei, illetve 1848-as, reformkori, vadászati, borászati relikviák, szakkönyvek.
Elárverezik Kassák Lajos egyik portréját is.
A könyvek és a portré mellett a Múzeum Antikvárium kéziratokat is aukcióra bocsát, így Arany János, Benczúr Gyula, Csontváry Kosztka Tivadar, Jókai Mór, Móra Ferenc, vagy éppen Horthy Miklós egy-egy levele is új gazdára találhat.
Jókai Mór írásához ráadásul érdekes anekdota is kapcsolódik: az író levelében helyesbítést kér a Pesti Hírlaptól, amely egy aranyóra megtalálását és visszajuttatását írta meg. Jókai felhívja a figyelmet, hogy az ékszert nem ő, hanem feleségének nővére találta meg, és átadta egy fürdőfelügyelőnek.
Az aukció katalógusa az alábbi oldalon tekinthető meg.
Fejléckép: Kassák Lajos portréja (forrás: Axioart)