Október 25-én adták át a Szépírók Társasága idei díjait a Három Hollóban. A 2001-ben alapított Szépíró-díjat néhány év szünet után 2018-tól vers/próza (szépirodalom), illetve kritika/esszé/értekező próza kategóriában adják át a szakmai zsűri által érdemesnek talált alkotóknak. 2019-ben a társaság elnöksége és a zsűri úgy határozott, hogy Junior-díjat alapít és társít az eddigi elismeréshez, valamint 2021 óta osztható ki egy negyedik díjkategória is: a Kéri Piroska-díj – ezt a Szépírók Társasága egykori alelnöke emlékére alapította jeles irodalomszervezők számára.
A díjakat magánadományozók és a Szépírók Társasága finanszírozza. A díjátadó a Nemzeti Kulturális Alap, az Artisjus – Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület, a Magyar Műfordítók Egyesülete, valamint magánszemélyek támogatásával valósult meg. A díjazottakról háromtagú kuratórium dönt, amelynek jelenleg Jánossy Lajos, Szeifert Natália és Szegő János a tagja.
Szépíró-díjak 2025
- Szépirodalmi nagydíj: Péntek Orsolya
- Értekező próza: Kardos András
- Géher István-díj: Kúnos László
- Szépíró junior: Török Ábel
- Kéri Piroska-díj: Nagy Gabriella
Forrás: Litera
Fejléckép: A Három Hollóban adták át a 2025-ös Szépíró-díjakat (Forrás: Szépírók Társasága)

hírlevél








