Könyv

Átadták a Libri irodalmi díjakat

2025.06.16. 09:55
Ajánlom
Náray Tamás, Bibók Bea, Borbás Marcsi, Bartos Erika, Karády Anna, Bán Mór, Emeran Mayer és Edith Eva Eger – mások mellett ők vehették át idén a Libri irodalmi díjakat. A könyvkereskedő 2024 legsikeresebb köteteit jutalmazta az olvasók döntése alapján. Első alkalommal átadták a legolvasottabb pszichológiai és gasztronómiai könyveknek járó díjakat is. Az Ünnepi Könyvhéthez kapcsolódó gálán Tolnai Ottó költő, valamint Csukás István író és Sajdik Ferenc grafikusművész munkásságát emlék- és életműdíjakkal méltányolták.

Az idei évben is a hazai könyvszakma kiemelkedő teljesítményeire, valamint az olvasók kedvenc olvasmányaira hívja fel a figyelmet a Libri. A könyvkereskedő 2016-ban adott át először irodalmi díjakat, majd 2024-ben – egy év szünet után – az év legolvasottabb szerzői a korábbinál jóval több kategóriában vehették át a rangos elismerést. A Libri irodalmi díjak ünnepélyes átadására idén is az Ünnepi Könyvhét eseményeihez kapcsolódóan, június 13-án a Budapest Music Centerben került sor.

„Az olvasás, a könyvek értékteremtő ereje ma talán még fontosabb, mint eddig bármikor. Mi a Librinél tisztában vagyunk ezzel a feladattal és felelősséggel, és nap mint nap teszünk azért, hogy a könyveink mindenhova el tudjanak jutni, ahol csak szükség van rájuk.

A szerzők és az olvasók nélkül azonban mindez lehetetlen küldetés volna

– mondta el Köbli Gyula, a Libri ügyvezető igazgatója az ünnepélyes díjátadón.

A Libri a kultúra elhivatott pártolójaként egyik fő feladatának tartja az olvasás népszerűsítését és a kortárs irodalom támogatását. Társadalmi felelősségvállalásának keretében az a célja, hogy minél szélesebb közönséghez jussanak el olyan szerzők könyvei, akik nagyban hozzájárultak szellemi és kulturális örökségünk gyarapításához. A Libri irodalmi díjak kilencedik évadában is az olvasók választását értékelve, összesen 12 kibővített kategóriát vonultat fel a presztízsértékű elismerés.

„Mi egyformán szeretünk minden könyvet, minden stílust és műfajt, és úgy gondoljuk, hogy bármilyen kategóriában találhatunk kiemelkedő teljesítményeket. Rendkívül izgalmas évről évre látni, hogy az olvasóközönség milyen témák, szerzők felé fordul. Az ő választásuknak szeretnénk a Libri irodalmi díjakkal is hangot adni –

vagyis a legolvasottabb, legnépszerűbb köteteket ismerjük el a most átadott díjakkal

– tette hozzá Ludvig Orsolya Stefanie, a Libri marketing- és kommunikációs igazgatója.

AtadtakaLibriirodalmidijakat_BartosErika-095049.jpg

Ludvig Orsolya Stefanie, Bartos Erika és Köbli Gyula a Libri irodalmi díjak átadóján (Fotó/Forrás: Libri)

2024-ben az év szépirodalmi kedvence Náray Tamás Apám szerint című regénye lett. Náray ugyan személyesen nem tudott részt venni a díjátadó gálán, de videóüzenetben elmondta, miért tartja fontosnak a Libri Irodalmi Díjat: „Mi, alkotó emberek azt szoktuk mondani, hogy nem a díjakért dolgozunk.

Ám a díjak között vannak értékes és értékesebb díjak – számomra utóbbiak közé tartoznak azok, amelyeket a közönség ítél oda, hiszen végül is a közönségnek, az olvasóinknak dolgozunk.

2024-ben az év közönségkedvence Emerald Mayer A bél-agy kapcsolat című könyve lett, míg az év tényirodalmi könyve kategóriában Edith Eva Eger A balerina című művét ismerték el. Az év legsikeresebb debütáló könyvének járó elismerésben L. Dézsi Zoltán A Korda című életrajzi kötete részesült. A hazai sikerkönyvek mellett díjazták a határon túl legnépszerűbb szépirodalmi kötetet – a külhonban legsikeresebb könyvnek járó elismerést idén Bán Mór és Karády Anna közös, Lillafüredi karácsony című regényükért vehették át.

A Libri irodalmi díjak kitüntetettjei között ismét kiemelt helyet foglalnak el a legjelentősebb gyerekirodalmi szerzők és műveik. Az év gyerekkönyve elismerést Bartos Erika, a sok kisgyermek első könyvélményét jelentő Bogyó és Babóca sorozat legújabb, Ki kicsoda? című kötetének szerzője vihette haza. Gyerekirodalom kategóriában szerzői életműdíjjal ismerték el a generációk számára meghatározó olvasmány- és rajzfilmélményt jelentő Pom-pom mesék és A nagy ho-ho-ho horgász sorozatok szerzőpárosa, Csukás István író (posztumusz) és Sajdik Ferenc grafikusművész munkásságát is.

AtadtakaLibriirodalmidijakat_BibokBea-095049.jpg

Ludvig Orsolya Stefanie, Bibók Bea és Köbli Gyula a Libri irodalmi díjak átadóján (Fotó/Forrás: Libri)

Az év történelmi tényirodalmi könyve elismerésben G. Fodor Gábor Orbán kontra Soros című könyve lett. Idén is díjazták 2024 legsikeresebb üzleti könyvét– az elismerést Sólyomi Dávid vehette át a Túl az osztalékon című művéért.

Első alkalommal az év legjobb pszichológiai és gasztronómiai könyvének járó díjakat is átadták – míg a legjobb önismereti, önsegítő könyvnek járó elismerést Bibók Bea az Ellopott felnőttkor című kötetéért, addig a tavalyi év legjobb gasztronómiai alkotásnak járó díjat Borbás Marcsi Magyarország finom című kiadványáért vehette át. Ugyancsak Libri irodalmi emlékdíjjal ismerték el az idén tavasszal 84 éves korában elhunyt kortárs költőt, Tolnai Ottót a Wilhelm-dalok című, először 1992-ben megjelent válogatott verseskötetéért.

Fejléckép: A 2025-ös Libri díjasok (Forrás: Libri)

Tízezer Visky András-kötetet ajándékoz a Libri a diákoknak

Kapcsolódó

Tízezer Visky András-kötetet ajándékoz a Libri a diákoknak

Idén is megvalósul a Libri Könyvesboltok és a Jelenkor Kiadó irodalomnépszerűsítő kezdeményezése – ezúttal Visky András válogatott verseit jelentetik meg a diákok számára ingyenesen elérhető kötetben, tízezer példányban.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Jamie Lee Curtis is reagált a választások eredményére

A magyar származású Oscar-díjas színész sem hagyta szó nélkül az országgyűlési választások eredményét: rövid bejegyzéséhez pedig David Bowie egyik klasszikusát választotta zenei aláfestésként.
Zenés színház

Az opera mint újraformálható anyag – független és kísérletező társulat alakult

Édenkert – underground operák című előadásával új, független és színházközpontú operajátszó intézmény lép színre. A Budapesti Független Operaszínház meg akarja mutatni, hogy élő és kortárs műfajt képviselnek, amely képes mindenkit megszólítani.
Zenés színház

A szabadság és a hűség operája – közeleg a Fidelio premierje a Magyar Állami Operaházban

Tobias Kratzer 2020-ban a londoni Covent Garden számára készült nagyszabású Fidelio-rendezése április 18-án debütál a Magyar Állami Operaházban. Az OPERA együtteseit Halász Péter első vendégkarmester dirigálja.
Klasszikus

Versenyművek a barokktól a modernig – a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarának hangversenye

Április 16-án az együttes Ménesi Gergely vezényletével és neves szólisták közreműködésével ad koncertet, műsorukon több évszázad különféle hangszerekre írt versenyműveivel.
Színház

Kis város, nagy függöny: A Veres 1 Színház

Az elmúlt évtizedben a veresegyházi színház neve mellé újabb fogalom forrt oda: a minőségi szórakoztató színház. A Veres 1 Színház története nem csupán egy kulturális vállalkozás sikere, hanem annak élő bizonyítéka, hogy a tehetség és a profizmus nem városhatárfüggő.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Könyv hír

Nagyágyúk versenyben: ezekből a művekből választják ki az Esterházy Irodalmi Díj hét jelöltjét

Az Esterházy Magyarország Alapítvány közzétette a 2026-os Esterházy Irodalmi Díj hosszú listáját: a zsűri több mint hatvan jelölt mű közül választja ki azt a hét könyvet, amely felkerül a szűkített listára. A mezőnyben a kortárs irodalom meghatározó alkotói szerepelnek.
Könyv ajánló

Esterházy Péter öröksége pályán és papíron – érkezik a Futball-EP

A Fiatal Írók Szövetsége hetedik alkalommal rendezi meg az Esterházy Péter élete és munkássága előtt tisztelgő labdarúgó emléktornát, a Futball-EP-t. A rendezvényre április 18-án, szombaton kerül sor a BME Bogdánfy úti Sporttelep műfüves pályáin.
Könyv podcast

„Ha van programom az íróasztalnál, az a felszabadulás és a vigasz” – Fehér Renátó a Lírástudók vendége

Három verseskötet után eksztatikus, magával ragadó kisregénnyel jelentkezik az Y-generáció meghatározó költője, Fehér Renátó. A Lírástudók új epizódjában a regényt inspiráló prágai élményeiről és napjaink széttöredezett tudatáról, feszültségeiről, valamint az irodalom kihívásairól kérdezte a szerzőt Grisnik Petra.
Könyv hír

Szeifert Natália kapta a Békés Pál-díjat

A Békés Pál Civil Társaság kuratóriumának indoklása szerint Szeifert Natália legújabb, Hóember a Naprendszerben című regényének világlátása szorosan illeszkedik ahhoz az irodalmi eszményhez, amelyet a névadó is fontosnak tartott.
Könyv ajánló

A hallgatás terei: új kötet tárja fel, hogyan szorultak falak közé a kortárs zene hangjai

Április 15-én mutatják be a Budapest Music Centerben A hallgatás terei című könyvet, amely a kortárs zene nyilvánosságának alakulását vizsgálja a Kádár-kori és a rendszerváltás utáni Budapesten.