Az advent lényege az áldozathozatal

Az elmúlt években az izlandi – és általánosságban a skandináv – irodalom egészen rendkívüli népszerűségnek örvend a hazai olvasók körében. Mi is írtunk már Jón Kalman Stefánsson köteteiről, és készítettünk interjút is Einar Már Guðmundssonnal, illetve Sjónnal is. Az ok, hogy e kis ország szerzőinek világlátása miért képes ilyen mértékben rezonálni a magyar néplélekkel, számomra egyértelműen abban keresendő, hogy az izlandi művészek szemmel láthatóan sokkal bensőségesebb kapcsolatban állnak a múltjukkal, mítoszaikkal, hovatovább, a természet erőivel, mint általában az európai társadalmak. Könyveikben többnyire valamiféle mágikus tapasztalásról adnak számot, a valóság komplexumának tündöklő és hatalmas misztériumáról beszélnek, egy olyan ősi tudásról, amelyhez nekünk jobbára már nincs hozzáférésünk – illetve ha van, akkor sem igazán tudjuk azt autentikusan megélni. Az izlandi irodalomban olyasmiről olvashatunk, amire mi magunk is áhítozunk, még akkor is, ha ezek a természetfelettivel dacoló tapasztalások időnként rémisztőnek tűnhetnek számunkra.

A Typotex Kiadónak és Patat Bence műfordítónak köszönhetően az olvasó most egy újabb klasszikust, Gunnar Gunnarsson eredetileg 1937-ben megjelent, Advent című könyvét veheti kézbe, amely a kiadó fülszövege szerint inspirációként szolgált Ernest Hemingwaynek Az öreg halász és a tenger megírásakor. És mikor is lenne jobb alkalom elmélyedni az izlandi irodalom e szélfútta remekművében, ha nem éppen advent idején? Mert lássuk be, a mai életünk berendezkedése nem kedvez a lelassulásnak és elmélyülésnek, aki azonban hajlandó egyetlen órácskát rászánni Gunnarsson elbeszélésére – nagyjából ennyi idő kell hozzá –, nem csupán egy emlékezetes olvasmányélménnyel lesz gazdagabb:

a lelki felkészülés és a várakozás legtitkosabb értelme tárulhat fel előtte.

Pedig a történetben látszólag nincs semmi rendkívüli, ahogy az utószót jegyző Jón Kalman Stefánsson is utal rá, a remekművekhez nem feltétlenül van szükség bonyolult cselekményre: a főhősünk Benedikt, egy ötvennégy éves pásztor, aki immár huszonhét esztendeje minden évben útnak indul advent idején a kietlen és jeges felföldre, hogy összegyűjtse és hazaterelje a környékbeli nyájakból elkóborolt birkákat. Útján pedig két kísérője is akad: Leo, a hűséges kutya, illetve Bütyök, egy méltóságteljes vezérkos.

Gunnar Gunnarsson és az Advent című elbeszélés magyar kiadása (Fotó/Forrás: Wikipedia; Typotex Kiadó)

Ez a furcsa hármas, vagy ahogy a narrátor egy ponton nevezi őket, a Szentháromság, ezúttal is útnak indul. Az izlandi táj önmagában is erős, mitikus kép, ahol a jeges szélben gyanús szándék bujkál, a hegyek makacsul hallgatnak, a mélyben rejtőző kráterek pedig titokzatos jeleket égetnek a hótakaró felszínére. Küzdelem a természeti elemekkel – alighanem időtlen és megunhatatlan történet, amely jól példázza a létbe vetett ember örökös viaskodását önmagával és Istennel. Benedikt jámbor kívülálló, az advent üzenetének utolsó, magányos őre, aki talán maga sincs teljesen tisztában vele, miféle parancsnak engedelmeskedik, amikor életét kockáztatva nekivág a gyilkos viharnak, újra meg újra.

Teszi, amit tennie kell – benne éppolyan megsejthetetlen értelmű kényszerek dolgoznak, mint a természetben.

Mindezt persze csak a narrátor elbeszélésén keresztül érthetjük meg, ő az, aki betekintést nyújt Benedikt lelki világába. „Ahogy teltek az évek, egyre inkább úgy érezte, mintha az egész élete adventté vált volna. Mert alaposabban megvizsgálva, mi az élete, mi az ember élete a Földön, ha nem egy be nem fejezett szolgálat, amely a valami jobbra való várakozással, készülődéssel magyarázható – azzal az elhatározással, hogy valami jót cselekszik. […] Mert ahhoz, hogy szolgálatot tegyen, semmi, sem eleven, sem halott nem megvetendő; senki sem annyira szánalmas, hogy a szolgálat ne tegye szentté. Még Isten fia sem. Egyedül a szolgálat által.”

Gunnarsson elbeszélése egy rendkívül gazdag motívumrendszerrel felépített példabeszéd az áldozathozatal erejéről – arról, hogy a megváltás nem valamiféle passzív esemény, amely rajtunk kívül történik. Dolgozni, harcolni kell érte, szolgálni, alászállni a sötétségbe, szembenézni a félelmeinkkel és a korlátainkkal. Mert, ahogy az író rámutat, a szívből jövő, őszinte áldozat nem csupán azt tisztíja meg, akinek segítenek, hanem azt is, aki segít.

De nem áldozat-e az egész élet, ha helyesen éljük? Nem ez-e a nagy rejtély, hogy a növekedés ereje, ami önmegtagadás, belülről fakad? És hogy az az élet, amely nem áldozat, méltatlan, és pusztuláshoz vezet?

– írja Gunnarsson. Patat Bence és a Typotex a 2024-es év legszebb adventi ajándékát hozta el nekünk, olyan időtlen remekművet, amelyet érdemes lesz minden évben elővenni a várakozás idején.