Mint arról beszámoltunk, júliusban hirdették ki az Angelus-díj hosszú listáját, amelyre felkerült Totth Benedek Holtverseny című regénye is. A kötetet Elżbieta Sobolewska ültette át lengyel nyelvre, és a Biuro Literackie gondozásában jelent meg 2023-ban.
A magyar szerzőért továbbra is szoríthatunk, regénye ugyanis felkerült a díj rövidlistájára is – szúrta ki a Könyves Magazin az elismerés Facebook-oldalán. A hír szerint
két lengyel, egy osztrák, egy moldáv, egy ukrán, valamint egy moldáv-román szerző műve mellett szerepel Totth kötete.
A végső győztes nevét október 19-én hirdetik ki.
A Magvető Kiadó ajánlója szerint a Holtversenyben a krimi, a lélektani thriller és a fejlődési regény elemei keverednek. Totth Benedek könyve „brutális és érzékeny kötet a mai Magyarországról, s a benne meglehetősen elhagyatottan, néha boldogan, többnyire boldogtalanul, olykor szomorúan, de gyakrabban inkább dühösen ténfergő tizenévesekről, akik a vidéki elkerülőutakon mennek céltalanul az éjszakában.”
A szerző 2015-ben nyerte el vele a legjobb debütáló prózakötetnek járó Margó-díjat.
Az Angelus Silesiusról elnevezett elismerés az egyetlen Lengyelországban, amely a közép-európai országokból származó vagy ott dolgozó írók könyveit támogatja, az elismeréssel az előző év legjobb lengyel nyelven megjelent könyvét támogatják. A korábbi díjazottak közt szerepel mások mellett a későbbi Nobel-díjas Szvetlana Alekszijevics is, valamint Esterházy Péter és Spiró György, míg a Natali Gorbaniewskáról elnevezett közönségdíjat Tompa Andrea kapta meg.
Fejléckép: Totth Benedek (Fotó/Forrás: Bogdán Réka / Magvető Kiadó)