Az elmagányosodás stációi tárulnak fel Rakovszky Zsuzsa új novelláskötetében

A Vattacukor tizenegy elbeszélését – játszódjanak azok a mai Budapesten, a 80-as vagy az 50-es évek vidéki Magyarországán vagy a cári Oroszország távoli vidékein, íródjanak egyes szám első vagy harmadik személyben, legyenek hosszabbak vagy rövidebbek – egy fontos tartalmi elem és egy szintén lényeges formai megoldás köti össze: a novellák zöme a különböző életszemléletek összeütközéseivel és a családi viszonyokkal foglalkozik, a szülő-gyermek kapcsolat nehézségeivel, kivált amikor már a gyermek is felnőtt, illetve a családon belüli egyedüllét eseteivel, az elmagányosodás stációival.

Rakovszky Zsuzsa: Vattacukor (Fotó/Forrás: Líra Könyv)

Azzal az állapottal, amikor az emlékek és az álmok maradnak elérhető közelségben, vagy épp azok lesznek a kapaszkodók

– írja ajánlójában a Magvető Kiadó.

Mint fogalmaznak, Rakovszky Zsuzsa epikájában ugyanakkor nemcsak az az izgalmas, mi történik, hanem az is, hogy arról hogyan szerzünk tudomást. A Vattacukorban az olvasó legtöbbször közvetítőkön keresztül értesül a történtekről: a jó szándékú takarítónő a férjének meséli el egy idős hölgy felzaklató kálváriáját, egy baráti társaság tagjai egymással osztják meg barátnőjük halálának körülményeit, a nyugdíjas szovjet belügyi tiszt a bolgár tengerparton avatja be az ott nyaraló magyar fiatalembert rettenetes gyerekkorába. Mindegyik esetben közvetett közvetlenségben leszünk részesei a történeteknek:

ettől a látszólagos távolságtól pedig még inkább érezhetjük azt, hogy mindez akár velünk is megtörténhetett volna.

Rakovszky Zsuzsát idén áprilisban Artisjus Irodalmi Nagydíjjal tüntették ki, ez alkalomból lapunk interjút is készített vele, amelyben szóba került új novelláskötete, amely kapcsán arról beszélt, a legnagyobb félelme az, hogy olyasmit ír meg, amit már megírt korábban. Mint mondta, az új könyvben emberi sorsokról olvashatunk. „Lehet, hogy túl általános, de mégiscsak ez az igazság. Akad köztük például egy hosszabb szöveg, amely a történelmi olvasmányaimból fejlődött ki, illetve van, amelyik részben önéletrajzi, mert a gyermekkori élményeimen alapul, de egy ponton aztán eltér a valóságban történtektől. A maradék többé-kevésbé kortárs környezetben játszódik, és általános dolgokról szól: hogy milyenek vagyunk mi, emberek.

Az irracionális viselkedésünkről, vagy pedig a túlzott optimizmusról, ami nem számol az irracionális viselkedés lehetőségével – és aztán kisebb-nagyobb tragédiákba torkollik

– fogalmazott az interjúban.