Február 8-án jelenik meg a Magvető Kiadó gondozásában Oravecz Imre legújabb könyve Alkonynapló címmel. A kiadó ajánlója szerint a Kossuth-díjas költő kötete hangoltságában és kíméletlen őszinteségében Márai Sándor és Kertész Imre naplóit idézi. Írásaiban nem feltétlenül az a fontos, hogy az adott napon milyen külső események történtek, a hangsúly a belső tükröződéseken van. Ahogy az Őszi kérdés című naplójegyzetben áll: „Elment a sárgarigó, a kakukk, a gólya, a fecske. Megvárod, míg visszajönnek?”
Oravecz Imre most is mindent pontosan rögzít, a létezést elemeire bontja, ugyanakkor nem vész el a részletekben, a lényeges dolgokra összpontosít.
Az elmúlásra és az életre, a személyét körülvevő világ állandóságaira és változásaira, a test és a tudat folyamatos párbeszédére. Az egymással szervesen összefüggő emlékekre és álmokra. Arra, ami vele együtt távozik, és azokra, akik utána is itt maradnak. A határban járunk: líra és epika peremén. Az Alkonynapló mintha az időskori remekmű, a Távozó fa továbbírása lenne más modalitásban – áll a Magvető ajánlójában.
Oravecz Imre 1943-ban született a Heves megyei Szajlán, ahol jelenleg is él, visszavonultságban. Egy korábbi interjújában néhány évvel ezelőtt úgy fogalmazott: „Közvetlen közegem az úgynevezett természet, amelyben élek, és amelynek magam is része vagyok: annak teremtményei, változásai, tüneményei vesznek körül, fák, bokrok, őzek, rókák, sünök, madarak.
Ami meg az elmúlást illeti, az az első pillanattól jelen van az életemben, és óhatatlanul foglalkoztat, amióta írok, íróként is,
és minél közelebb kerülök a végpontjához, a halálhoz, amellyel az elmúlás is elmúlik, annál gyakrabban, erősebben.”
Oravecz Imre: Alkonynapló
Kiadó: Magvető Kiadó
Megjelenés: február 8.
Oldalak száma: 200
Kötés: keménytáblás
A kötet előrendelhető a Líra webáruházában.
Fejléckép: Oravecz Imre (Fotó/Forrás: Szilágyi Lenke / Müpa)