Az engedetlenség valójában az igazi engedelmesség

Frédéric Gros francia filozófus már az előző kötetével (A gyaloglás filozófiája) bemutatkozott a magyar olvasóknak. Fontos, a hétköznapi emberhez közel álló témát tárt fel úgy, hogy – ez nem mindig jellemző a filozófusokra – érthető volt. Sőt: magával ragadó, sodró, lendületes és olvasmányos. Aki a „gyaloglást” olvasta, joggal várja azt, hogy az Engedetlenség is valami hasonlót nyújt. Hiszen az már korábban is kiderült, hogy mit gondol Gros a filozófia szerepéről, ebben a könyvben pedig meg is fogalmazza:

Kapcsolódó

A gyaloglás felhívás, hogy állva haljunk meg

„A gyaloglás varázsa abban áll, hogy a lépések meddő ismételgetésében megtaláljuk az ok nélküli okot a folytatásra” – állítja Frédéric Gros. És azt hiszem, igaza van.

„Más-e a filozófia, mint orvosság a téves ítéletek előidézte betegségekre? Ezek a bajok megsebzik a lelket, megváltoztatják a természetét, véglegesen megrontják. Az ember belehal a hamis eszmékbe, belebetegszik a bárgyú vélekedésekbe. A test életben marad, a bőr kitart, de a lélek elrothad. Mármost a gyógymód mindig ugyanaz: a vizsgálódás. Mérlegelni az okokat, rákérdezni magunkra másokat faggatva, […] ragaszkodni ahhoz, hogy jól ítéljünk.”

S miközben Gros ilyesformán a filozófia mibenlétét definiálja, s fontosságát megindokolja, már benne is van a téma közepében, az engedelmesség és engedetlenség hálójában, ami minden ember minden relációjában jelen van, s a „legszabadabbak” életét is meghatározza.

Hiszen az engedelmesség a legkisebb egységtől – két ember kapcsolatától – kezdve a legátfogóbb társadalmi mozgásokig meghatározó.

Ahhoz, hogy az engedetlenség jogosságát, megalapozottságát és lehetőségeit megvizsgálhassuk, foglakozni kell az engedelmesség kérdéskörével, hiszen világunkban az engedelmesség – az élet legtöbb szintjén – alapadottság. Ha úgy tetszik „követelmény”. Nagyban nézve: hagyjuk, hogy az államgépezet, mely alapvetően minket szolgál(na), fölénk növekedjen, s úgy csorbítsa a jó élethez való jogunkat, hogy arra nem köteles valós magyarázatot adni. Az ilyen helyzeteknek logikus következménye az ellenállás, ami: engedetlenség.

Frédéric Gros könyvei (Fotó/Forrás: Typotex Kiadó)

Frédéric Gros, miközben a jelen égető társadalmi – és egyben személyes – kérdéseiről gondolkodik, a múlt szellemi-kulturális örökségéből hozott példák szétcincálása által igyekszik rendet tenni. Szokatlan szempontok szerint kerül terítékre a Karamazov testvérek, visszatérő hivatkozásként Étienne de La Boétié önkéntes szolgaságról szóló műve, egészen új fénytörésben jelenik meg az Antigoné (amiről azt hihettük, hogy nem tud újat mondani), természetesen felbukkannak a bebörtönzött Szókratész mellett az extrém engedelmesség középkori szentjei, és külön fejezetet kap az 1960-ban Argentínában kézre kerített Adolf Eichmann jeruzsálemi pere is.

Eichmann ráadásul nem is önmagában érdekes, hanem a róla utólag kialakított kép és a valóság viszonya szempontjából.

Engedelmes, akarat nélküli báb? Fogaskerék a gépezetben? Vagy éppen ellenkezőleg: hatalmas és csak a legrosszabbakhoz mérhetően bestiális szörnyeteg?

Mindkét válasz magyarázható, de ezek a magyarázatok következményekkel járnak az engedelmesség/engedetlenség vizsgálata során.

Ahogy az előző, „gyaloglós” könyvben, úgy itt is nagy szerepet kap Henry David Thoreau, aki – bár általánosságban ismert szerző – hallatlanul fontos eleme Frédéric Gros eddig megismert gondolatfutamainak. És ez jó, mert egy olyan gondolkodót állít központi helyre, akivel az olvasók – éppen „lázadása” személyes léptéke miatt – könnyen vállalnak/vállalhatnak közösséget. Thoreau-t tényleg meg lehet kedvelni Gros szemén keresztül.

Az Engedetlenség című könyv nem fog ellenállót és/vagy forradalmárt csinálni olvasóiból, de megteremti annak lehetőségét, hogy rákérdezzünk önmagunkra,

s tisztázzuk helyünk – és szerepünk – a világban. S jó esetben felismerjük, az engedetlenség és engedelmesség között felsejlő egyenlőségjelet:

„A legfontosabb nem a törvények betartása, az igazodás a szabályokhoz, hanem saját elveink fenntartása és védelme. Kinek-kinek, ha valóban él, engedelmeskednie kell, hogy inkább a lelkiismerete vezérelje, mintsem, hogy teljes passzivitásban, vakon engedelmeskedjen a törvényeknek.”