Hamletnél kizökkent az idő, mi pedig napi szinten tapasztaljuk, hogy meg is rövidült. Mitől lettek kurtábbak a napok? Hiszen még most is 24 órából állnak. De felgyorsult a világ, ami nagyon látványos változásokat okozott az emberi kapcsolatok minőségében is. Az elsekélyesedés, elmagányosodás és felszínesség korát éljük.

A felszínesség jó hívószó, ez a tulajdonképpeni alapja az egésznek. A könyvben egyfelől minden újdonságot elismerek, amit a digitális forradalom hozott. Alkalmazom is ezeket a technikai eszközöket és tudom, hogy a sebészetben már van olyan kés, ami felismeri a rákot. Amikor autóval megyek valahova, és eltévedek, a Wazze megmondja, merre kell menni, de azt is, hol van a rendőr, amire figyeljek. Ezek nagyon jó dolgok! A másik oldalon viszont belesülünk ebbe a gyorsaságba, mert rövid lesz minden. Az, hogy mi beszélgetünk, komoly emberi vívmány. És nemcsak azért, mert információt cserélünk – ugye ez a mai divatos jelzője ennek –, hanem azért, mert a beszélgetés nemcsak az, amit ő mond és amit én mondok, hanem közben belelátok a másik lelkébe, hogy most hazudik vagy nem, és jaj, de jó, hogy ezt mondja! 

Volt nagyon régen egy vicc, ahol egy irodában, egy íróasztal mellett ketten ülnek. Az egyik fölhívja a másikat, aki meg ráförmed, hogy mit hívogat engem? Ott az e-mail, miért nem ír nekem egy e-mailt? – Eszébe nem jut, hogy beszélgetni is lehet… Ma ebben élünk, hogy két szóval el lehet intézni egy eseményt.

Almási Miklós (Fotó/Forrás: Fábián Évi / Fidelio)

Néhány mondat, hogy vagy, jól vagy? És kész.

Bővebben: rosszul, és kész. Senkit nem érdekel. A sikerkommunikáció meg a közösségi médiában posztolódik. Lájk-számlálás nappal és éjjel.

Miért szippantott be szinte mindannyiunkat a közösségi média?

A Netflixnek van már két dokumentumfilmje, az egyik a Társadalmi dilemma, a másik pedig A Cambridge Analytica sztori. Mind a kettő arról szól, hogy volt google-os, facebookos felsővezetők kiszálltak a buliból, mert annyira hazugnak találták az egészet. A cégek ugyanis arra utaznak, hogy megtudják, a felhasználónak milyen tulajdonságai vannak. Egy embernek állítólag 500-600 tulajdonsága van, és a Facebookot 3 milliárd ember használja, miközben a Föld teljes lakossága 7 milliárd! A Facebook rászáll erre, leszívja a tulajdonságaidat, elraktározza, és eladja a reklámozóknak.

Van egy ilyen mondás, hogy ha egy szolgáltatás ingyenes, akkor a termék te magad vagy.

Így van! Az emberek ezt nem tudják és boldogan adják oda a személyes adataikat. A Facebookból már kezd kivonulni az ifjabb generáció, de itt van helyette a TikTok, a Twitter, az Instagram és a többi. Ezek az óriási tech cégek ebből élnek. Nem kell semmit sem gyártaniuk, 3 milliárd ember szállítja nekik önként az alapanyagot.

Almási Miklós (Fotó/Forrás: Fábián Évi / Fidelio)

A Facebook posztokból is látszik, hogy egyre inkább kép-központú kommunikációban élünk. A könyvében írt arról, hogy egy kép sokkal több információt hordoz, mint egy szöveg.

Igen, ezerszer többet. Akik kiszálltak a Facebook-mániából, meséltek a hamis hírekről is, amik a közösségi oldalon keringenek. Hiszen ott az emberek nem csupán egymással beszélgetnek, hanem híreket is továbbadnak. Van egy olyan csoport, hogy a Föld lapos, vagy másfél millióan tagok. Aki beszáll, terjesztheti tovább. Ezeket a tulajdonságokat beszippantja a cég, és eladja kereskedelmi célokra. Eljut a rendőrségre és a terrorelhárításra, ami jó dolog. De olyan helyekre is, ahova nem kellene. Mondok egy példát. Egy nő elmegy egy nagy céghez állásinterjúra. A beszélgetés szépen halad, a nő kiteregeti a diplomáit, elmondja, mit szeretne csinálni. És egyszer csak elhangzik egy kérdés, hogy vár-e gyereket? Ő azt feleli rá, hogy nem. Mire visszakérdeznek, hogy akkor miért volt beültetési kísérlete? – Erről vajon honnan tudnak? Azért, mert megvették azt a csomagot a Facebooktól vagy a Google adatgyűjtőtől. A kínaiak már használják az arcfelismerő programokat, másfél milliárd ember arcát be tudják azonosítani, és az egész életrajzuk is ott van. Most a szándékfelismerésen dolgoznak. Mondok erre is egy példát. Amikor még volt kutyánk, felismerte, hova dobom a labdát. Eldugtam a hátam mögé, és elnéztem másfele, hogy azt gondolja, oda fogom dobni. De a kutya nem hitte el. Tudta, merre megy a játéka, és már előre odarohant. Ez a szándék, ennek a felismerésén dolgoznak.

Miközben látszólag elképesztően sok információhoz jutunk hozzá, mint írja, a valóban fontosakat csak a bennfentesek kapják meg. A hamis hírek dömpingje tehát igazából a valós információk hiányát fedi el?

Pontosan. A Spiegelnek volt egy vicce, amikor a Facebook egy nap öt óra hosszára kimaradt. Mindenki föl volt háborodva, hogy itt a világ vége. A vicc szerint ketten beszélgetnek, egyikük azt mondja, te jó Isten, most öt órára kimaradunk a dezinformációból! Szóval az információs társadalom valójában dezinformációs. A netflixes dokumentumfilmben mondják, hogy a hamis hírek – a „fake news” – hatszor jobban terjednek, mint az igazság.

Almási Miklós (Fotó/Forrás: Fábián Évi / Fidelio)

Vajon miért?

A cégekben erre külön stábok vannak, akik kitalálják azokat az érdekességeket, amik lekötik az embereket. A fő cél az, hogy sokáig maradj a monitor előtt, mert akkor jönnek a hirdetések, és azt benyeled, akár akarod, akár nem. A hamis hírek valahogy kellemesebbre is vannak csomagolva, hogy befúródjanak az ember lelkébe. De a közösségi média más veszélyeket is rejt. Van egy olyan statisztika, hogy 2014-ig a tini lányok öngyilkossági rátája állandó volt. 2014-ben, a Facebook terjedésével elkezdett emelkedni, mert nem kaptak annyi lájkot, amennyit szerettek volna.

Miért olyan fontos a követő meg a lájk?

Akinek több millió követője van, az a népszerű. Ha a Facebookon vagy a Twitteren azt mondják, eláll a füled vagy kövér vagy, azt egy darabig tűri a kislány. Megnézi magát a tükörben, próbálja visszaragasztani a fülét a helyére, igyekszik lefogyni és anorexiás lesz. Végül nem bírja tovább, és öngyilkosságot követ el. Vagy vagdossa magát. Tele van a világ vagdosott kezű tinédzserekkel, ezt írja az egyik tanulmány. Az öngyilkosságokban 10-15 százalékos az emelkedés a Facebook megjelenése óta, ami elég durva.

Humoros feliratú bögre Almási Miklós otthonában (Fotó/Forrás: Fábián Évi / Fidelio)

Egy addiktológus nyilatkozta, hogy amikor függőségről beszélünk, a legtöbben alkoholizmusra, drogra, szerencsejátékra gondolnak. Holott manapság legalább ekkora probléma az internet-, mobil- és munkafüggőség. Ezek a hétköznapokban a szemünk előtt lévő, megszokott, sőt elfogadott dolgok, amikről nem beszélünk kellő súllyal. Ráadásul a társadalom is erősíti, motiválja az embert, hogy bravó, te vagy az év dolgozója, csak így tovább! A szakember olyan szélsőséges példákról is beszélt, ahol egy fiatalember annyira a számítógépes játékok rabjává vált, hogy az asztala alatt üdítős üvegek sorakoztak, hogy abba végezze a dolgát, nehogy annyi idő is kiessen a játékból, amíg elmegy a mellékhelyiségbe.

Függőség, ez is fontos kulcsszó. Az egész könyv ötlete onnan jött, hogy az órámon két csoport vitatkozott egymással, szinte ölre mentek. És akkor láttam, hogy a hátsó csoport lehajtott fejjel ül a padokban. Óra végén, miután már mindenki kiment, egyiküket megkérdeztem, mi van. Azt mondta, jaj, tanár úr, nagyon érdekes volt az óra és a vita. De rajta kell lennem a neten, mert aki nincs rajta, az nem létezik. Innen indult a dolog, hogy ez mekkora szenvedély, mekkora baj. Az sem véletlen, hogy a könyvem borítójának kékje megegyezik a számítógép operációs rendszerében kritikus hibát jelző üzenet, a „kék halál” színével…

Filozófusként hogyan közelíti meg, mint lételméleti kérdést, hogy aki nincs fönn a neten, az nem létezik?

Azt hiszi, hogyha fönn van, akkor társakat talál. Miközben egyre jobban elmagányosodik. A magány pedig félelmet szül és szorongást. Visszakanyarodva a titkokhoz: azokat is kiszedik az emberből.

A titok nélküli ember, errefelé megy a társadalom?

Bűntudata van miatta, igyekszik elnyomni, és akkor valahogy előjön az interneten. Ez egy nagy csapda. A másik, hogy felszínessé tesz. Nicholas Carr írta meg először a Hogyan változtatja meg agyunkat az internet? – A sekélyesek kora című könyvében. Arról szól, hogy az internet átalakítja a gondolkodásunkat. Egy alkotó munkánál először van egy ötlet, azon rágódni kell. Az ötletből gondolat lesz, de a gondolat még mindig nem az, amit meg lehet írni. Az elmélyülés hosszadalmas folyamat. Viszont az egész internet arról szól, hogy ez nincs, ezt el lehet törölni. Ott egyperces vagy másodperces dolgok vannak. A híres amerikai író, Philip Roth elvonult a hegyekbe, és ott írta a könyveit egy kis faházban, mert nem akarta, hogy zavarják.

Egy hosszú alkotófolyamatban sokszor eldobja az ember a vázlatait, amíg eljut a dolgok végére. És ha megszólal a telefon vagy jön egy üzenet, abbahagyja, mert föl kell venni vagy válaszolni kell, és ezek megszakítják, szétaprózzák a figyelmet.

Almási Miklós (Fotó/Forrás: Fábián Évi / Fidelio)

Közben meg együtt kell haladni a világgal, mert addig létezem, amíg benne vagyok a körforgásban. Visszakapcsolva a zseniális Philip Roth-hoz, úgy tudom, egyszer csak rájött, hogy már nem érti ezt a világot, és abba is hagyta az írást. Jól emlékszem?

Igen, az utolsó regénye után Manhattanben sétált, körbenézett, és arra gondolt, már nem érti ezt az egészet. Nem vette át a Man Booker-díjat Londonban. A Nobelt várta, de nem neki adták, és akkor azt mondta, vége, abbahagyja. Tudta, csak úgy lehet dolgozni, ha odafigyel az ember.

A felszínesség és szétaprózódás, a koncentráltság hiánya ellehetetleníti többek között a művészet befogadását is.

Teljesen. A Rembrandt-rézkarcok az 1600-as, 1700-as években a televízió pótlékai voltak. Rényi András barátom ír éppen egy Rembrandt-monográfiát. Tőle tudom, hogy azért vették az emberek a rézkarcokat, hogy tanulmányozzák őket, mert elrejtett titkok voltak bennük. Elsőre látsz egy bokrot és egy tengerpartot, a bokornak látszik minden levele. De ha jobban megnézed, mélyen, elrejtve, a levelek között ott egy szerelmespár. Még jobban megnézed, mit csinál a szerelmespár, szóval el lehet rajta szöszmötölni egy fél órát, hogy megfejtsd, mi van a képen. Mert a szemedtől nem látod. Hiszen ha csak egy pillanatig nézed, akkor mindez elvész. Minél nagyobb a képzőművészeti alkotás, annál inkább érvényes ez a tétel. Nem lehet csak úgy rápillantani, és elmenni.

Tudjuk még, mit és hogyan kell nézni?

Hát ez az! Elfelejtettünk nézni. Ez nagyon fontos dolog, mert,

Akkor mi a túrót ad a vizuális kultúra? A „short” (rövid) figyelem kultúrájának hívom ezt, mert apróságokra lehet figyelni, de valamire huzamosabb ideig már fárasztó, abból bajok lesznek.

Almási Miklós (Fotó/Forrás: Fábián Évi / Fidelio)

Ez megint az elmélyülés ellen szól, vagyis rontja a művészet befogadását, a gondolkodást és az emberi kapcsolatokat.

Volt egy vagy két jó barátom az életemben, akiknek tényleg mindent elmondtam, most followerek (követők) vannak. Hát elmondja-e nekik az ember a titkait, a belső világát? Nem. Pedig nagyon kell, mert ha nem tudod elmesélni, az a depresszió egyik forrása lehet.

Olvastam róla, hogy Japánban lehet barátot bérelni. Azt nem kell meghallgatnom, vele mi van, hiszen ez egy szolgáltatás, amiért fizetek. Akkor beszélek vele, amikor én akarom, nem kell meghívnom semmire, és nem sértődik meg, ha elküldöm, amikor nincs kedvem hozzá.

Erről nem hallottam, ijesztő a japán kultúra... Amiről nem beszéltünk még az internet kapcsán, az a hackerek világa. Fölhívott egy barátom, hogy miért küldözgetek neki meztelen nőket. Megkérdeztem a rendszergazdát, és kisült, hogy egy vírus volt a gépemben, ami az összes ismerősömnek meztelen képeket küldözgetett. De a hackerek itt nem állnak meg. Egy város vízellátását vagy energiaszolgáltatását is meg lehet szüntetni egy laptoppal. Vagy itt a Pegasus-botrány, amiért senki nem vállalja a felelősséget. Érdekes, hogy az átlagember az internet 10-15 százalékát használja, ám ott vannak még az internet kevésbé látható, mélyebb rétegei, a Deep Web és a Dark Web. A Deep Weben van például a Bitcoin nevű kriptovaluta, a Dark Web pedig az internet sötét oldala, ott van minden rémség, ember- és fegyverkereskedelem. Azért megdöbbentő adat, hogy az ember az internetről azt hiszi, a szabadság világa, és közben kisül, hogy csak 10-15 százalékát használjuk. A könyvben írok még a mesterséges intelligenciáról is, ami egyszer majd helyettesíteni fogja az emberi gondolkodást. S ugyan sok mindenben segítette az embert, de

A modern világ arrafelé terel minket, hogy minél kevesebbet gondolkodjunk?

Most már van egy olyan teória is, hogy nem elméletek, hanem vélemények vannak. Lehet, hogy a Föld kerek és a Nap körül kering, de ez csak egy vélemény. Hogy a Föld lapos, az is egy vélemény, és lehet választani. Aki úgy dönt, hogy a Föld lapos, kimegy a szélére, és lelógatja a lábát, hogy ez milyen isteni dolog.

Almási Miklós (Fotó/Forrás: Fábián Évi / Fidelio)

Vagyis kezdenek megszűnni a tények?

A tények és az elméletek háttérbe szorulnak. A biztos fogódzók veszélyben vannak.

Azért, mert az elbizonytalanított embereket könnyebb irányítani?

Igen. Az irányíthatóság jegyében történik, hogy ne tudjál különbséget tenni, mi a tény és mi az álvalóság. A látszat-összefüggésekben való hit segíti a manipulálhatóságot. A manipuláció a távol-keleti országokban jobban dívik, mint Amerikában vagy Európában, Kína vezető hatalom lett a mesterséges intelligencia fejlesztésében. Míg Európában 7 százalék a maximum, amit erre költenek, ott 14 százalék megy GDR-arányosan a fejlesztésre. Egy másfél milliárdos országban ez nagyon nagy szám.

Hogyan védheti saját határait az átlagember?

Az egyetlen kiút, hogy az ember védje saját szellemi és erkölcsi autonómiáját, mert a gépek képtelenek érzelmeket generálni. A jövő valóban a mesterséges intelligencia felé halad, de a gépek az érzelmi világot, az érzelmi kultúrát nem tudják fejleszteni. Márpedig

Pedig egy kézfogásból vagy abból, ahogy megérintem a vállát, több információt kapok, mint a képből, amit látok. Vagy az emberek közt áradó energiákból. Ezt is leépíti az internet világa.

A látszat kultúrájáról is beszélgettünk és arról, hogy minél nagyobb az űr, annál erősebb látszatot tolnak oda, ami elfedi a hiányt. Vagyis minél kevesebbet gondolkodunk, annál kisebb eséllyel vesszük ezt észre?

Az a baj, hogy ez nem mindenkinek tűnik fel. Ezen próbálok segíteni, például azzal, hogy megírtam ezt a könyvet. Ám sokan nagyon hisznek ebben a fejlődésben. Azt mondják, ennek örülni kell, és mindenki legyen boldog vele.

Ugyanakkor tisztában kell lenni a veszélyeivel?

Pontosan. De

Nem beszéltünk még a megfigyelés társadalmáról. A könyvembe nem került bele az a sztori, hogy amikor végigfotózták az utcákat a Google Utcakép alkalmazásához, volt egy pali, aki éppen akkor lépett ki a kuplerájból, amikor az utcát fényképezték. A férfi föl is jelentette a Google-t, hogy ezzel a képpel tönkretették a magánéletét. De voltak ennél veszélyesebb szempontok is. Amikor járták a Google munkatársak az utcákat és végigfotózták, akkor nem csak képet, hanem hangokat is fölvettek a kamerákkal. Elmentek egy ház előtt, ahol használták a wifit, annak a hozzáférési adatai is bekerültek a gépbe. Bonyolult, hogyan, de megszerezték. Perek lettek belőle, hogy az én wifimet a Google ne figyelje meg. Úgy reagált minderre egy Smith nevezetű Google alvezér, hogy akinek nincs titkolnivalója, nincs mitől félnie.

Almási Miklós dedikálja könyvét (Fotó/Forrás: Fábián Évi / Fidelio)

Őrület…

Vagy ott van az úgynevezett Five Eyes, vagyis „öt szem”, ami egy hírszerzési szövetség, vagyis az angol világbirodalom nem szűnt meg. Ausztrália, Kanada, Új-Zéland, az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok a tagja. Tudta például, hogy Kanada államfője II. Erzsébet? Nem? Én sem! A botrány akkor tört ki, amikor Merkel mobilját lehallgatták. Megpróbált utánakérdezni, és azt mondták, nem adható ki információ, mert az a Five Eyes tulajdona... A szövetség a NATO-n belül mindent tud, a többieknek viszont nem adnak információkat. Amikor összejön az unió hat vagy nyolc legfontosabb miniszterelnöke, megjelenik a kommüniké, ahol együtt mosolyognak. De hogy mi történik valójában, azt soha nem fogjuk megtudni.

Tehát látszólag sokkal többet tudunk, valójában azonban egyre kevesebbet?

Igen, csak ezt nem valljuk be – még magunknak sem…