Könyv

Az író, aki csak inkognitóban utazik egykori hazájába – Ma ünnepli születésnapját Milan Kundera

2019.04.01. 15:00
Megosztom
A Tréfa, A lét elviselhetetlen könnyűsége és A nevetés és felejtés könyve szerzője egy ideig zenésznek készült, majd váltott az irodalomra, előbb ott is a költészetre.

Brnóban született, apja zenetudós, zongorista, 1948 és 1961 között a Brnói Egyetem professzora volt.

Milan is vonzódott a zenéhez, zongorázni tanult, diákként dzsesszegyüttesben játszott,

a prágai Károly Egyetemen az irodalom, a filmművészet és az esztétika mellett zenetudományt is hallgatott. Két szemeszter után átiratkozott az Előadóművészeti Akadémia Filmművészeti Karára, ahol 1952-ben diplomázott. Ezt követően az intézményben világirodalmat tanított, tagja volt a Literarni Noviny, valamint a Listy irodalmi folyóiratok szerkesztőségének. Már tizennyolc évesen belépett a kommunista pártba, de 1950-ben - miután tiltakozott a pártban kialakult személyi kultusz ellen - „pártellenes tevékenység” miatt kizárták, majd 1956-ban visszavették.

GettyImages-183975398-132741.jpg

Milan Kundera 1967 (Fotó/Forrás: Sovfoto/UIG via Getty Images)

Irodalmi pályafutását költőként kezdte, nemzedékéből elsőként emelte fel a szavát az irodalmi sematizmus ellen, az ismertséget az ötvenes években megjelent három verseskötete hozta meg számára. Első elbeszélését 1958-ban írta Én, a búbánatos Isten címmel.

Ebben a műben leltem meg először önmagamat, találtam rá hangnememre, sajátságos, a világtól és saját életemtől való ironikus távolságtartásra, ekkor lett belőlem regényíró (potenciális regényíró),

ettől a pillanattól datálódik egyenes ívű irodalmi fejlődésem, amely ugyan továbbra is bővelkedett meglepetésekben, ám alapvető fordulatot, irányváltást nem hozott" – írta később.

Színműveket is írt, a Kulcstulajdonosok című drámáját, valamint a Denis Diderot emléke előtt tisztelgő Jakab és az ura című darabját Magyarországon is bemutatták. Az 1960-as évek első felében nagy sikert aratott három elbeszéléskötete (a Nevetséges szerelmek című ciklusa), amelyekben paradox, groteszk, tragikomikus és tragikus szerelmi epizódokat ír le.

Első regénye, az 1967-ben megjelent Tréfa (amelyből 1968-ban, a prágai tavasz idején film is készült) a személyi kultusz karikatúráját rajzolta meg.

A csehszlovák kultúrpolitika vezetői hisztérikusan reagáltak: ismét kizárták a pártból, egyetemi állását elvesztette, könyvét száműzték a boltok és a könyvtárak polcairól.

Az emberarcú szocializmus eszméjében hívő Kundera jelentős szerepet vállalt az 1968-as „prágai tavasz” eseményeiben, ami miatt a Varsói Szerződés intervenciója után eltiltották a tanítástól, és a tiltott írók listájára került.

Következő regénye, Az élet máshol van már Franciaországban jelent meg 1973-ban, s elnyerte a Prix Médicis étranger díjat. A mű tipikus kelet-közép-európai történet, főhősének élete és halála egy szerencsétlen sorsú, hazugságban felnövő nemzedék életét szimbolizálja. Az egyre szorongatottabb helyzetbe került író 1975-ben emigrált Franciaországba, 1978-ig a rennes-i egyetem vendégprofesszoraként összehasonlító nyelvtudományt tanított, majd a párizsi Társadalomtudományi Főiskola tanára volt.

Búcsúkeringő című regénye 1976-ban jelent meg, ezt három év múlva követte A nevetés és felejtés könyve című regénye.

E műve miatt megfosztották csehszlovák állampolgárságától, a francia állampolgárságot 1981-ben kapta meg.

1985-ben világsikert aratott A lét elviselhetetlen könnyűsége című regénye, amelyből Philip Kaufman rendezett filmet. 1990-ben adták ki utolsó cseh nyelven írt regényét, a Halhatatlanságot, azóta franciául alkot (Lassúság, Azonosság, Nemtudás, A jelentéktelenség ünnepe). Több esszékötetet is közreadott: 1986-ban A regény művészete címűt, „egy gyakorló regényíró vallomását", 1992-ben az Elárult testamentumokat, amelyben azt vizsgálja, hogyan árulják el a művészek jogait az irodalmi hagyatékok gondozói, a kiadók és az ideológusok.

Kunderát hosszabb ideje az irodalmi Nobel-díj egyik esélyeseként emlegetik. Munkásságát 1985-ben Jeruzsálem-díjjal jutalmazták. 1987-ben Nelly Sachs-, 1994-ben Csehországban Jaroslav Seifert-, 2000-ben Herder-díjat, 2001-ben Paul Morand-díjat kapott. 2009-ben életműve elismeréséül a Francia Akadémia Simone és Cino del Duca Alapítványának díjával tüntették ki.

Az író csak az 1989-es rendszerváltás után látogathatott újra szülőhazájába, ám mindig inkognitóban utazott, soha semmiféle nyilvános rendezvényen nem jelent meg.

2008-ban a Respekt című cseh lap publikált egy cikket, amely szerint Kundera 1950-ben feljelentést tett egy kémgyanús ismerőse ellen. Az író ezt tagadta, védelmében írótársai, köztük Václav Havel is felléptek, és a cseh tudományos akadémia is kiállt mellette. 2018-ban Andrej Babis cseh kormányfő Párizsban találkozott vele, és felajánlotta, hogy segít visszaszerezni cseh állampolgárságát. Kundera az ötletet nem kommentálta, válaszul csak annyit jegyzett meg: reméli, mindez nem fog sok adminisztrációval járni.

Fejléckép: Milan Kundera (Fotó/Forrás: Bertrand Rindoff Petroff/Getty Images)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Már nem Vidnyánszky Attila az SZFE-t fenntartó kuratórium elnöke – lecserélték a teljes grémiumot

 A kuratórium új elnöke szeptember 1-jétől Kovács András Bálint filmesztéta lett, aki a kilencvenes években már vezette az egyetem mozgóképelméleti szakát. 
Klasszikus

Schiff András a Zeneakadémia díszdoktora lett

A világhírű zongoraművész Dr. Farkas Gábor rektortól és Dr. Kutnyánszky Csaba rektorhelyettestől, az Egyetemi Doktori Tanács elnökétől vette át az oklevelet.
Klasszikus

Schiff András: „Úgy vélem, hogy a művészet és a társadalom, a politika nem különválaszthatók”

Zeneakadémiai duplakoncertje alkalmából Schiff András az intézménynek nyilatkozott műsorszerkesztésről, hangszeréről és a közönséghez való viszonyáról, illetve sajtótájékoztatón válaszolt az újságírók kérdéseire.
Színház

Közösségi fókusz és Mácsai Pál új egyéni estje az Örkény új évadában

Szeptember 12-én a tizenötödik ÖrkényKerttel veszi hivatalosan kezdetét az Örkény Színház 2026/2027-es évada. Az új produkciók többsége kortárs magyar darab ősbemutatója
Vizuál

Karácsonyra megjövök: megérkezett az előzetes Herendi Gábor új filmjéhez

December 3-ától látható a mozikban Herendi Gábor új vígjátéka, amelynek főszerepében Csányi Sándor és Lovas Rozi látható, de a történetben felbukkan a hazai színjátszás számos kiválósága. Előzetes a cikkben!

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Könyv magazin

„Jó volna tudni, beszéli-e a nyelvünket” – Vámos Miklós kérdéseire David Szalay válaszol

Vámos Miklós állandó rovatában hónapról hónapra megmondja, mit érdemes elolvasni. Választása ezúttal a Booker-díjas David Szalay Test című regényére esett. Gondolataira a magyar származású szerző reagál.
Könyv hír

Szabó Magda-díj: Rakovszky Zsuzsa és Ráckevei Anna az idei kitüntetettek

Az elismerést október 5-én, az írónő születésnapján vehetik át, a díj történetében először Debrecenben. A kitüntetést olyan művészek vehetik át, akik munkásságukkal hozzájárulnak Szabó Magda életművének életben tartásához.
Könyv ajánló

Három ország, egy irodalmi világ: Németország, Ausztria és Svájc a Könyvfesztivál díszvendége

Október 1-4. között Christian Kracht, Martina Hefter, Tonio Schachinger, Katja Brandis és a kortárs német nyelvű irodalom számos ismert alkotója találkozik a budapesti közönséggel. Mutatjuk, milyen történeteket és témákat hoznak magukkal a szerzők.
Könyv hír

„Mintha elszabadult volna minden érzelem” – ők az Álljon meg egy novellára pályázat nyertesei

Több mint 3100 pályamű érkezett az Álljon meg egy novellára elnevezésű pályázatra, a legjobb alkotásai pedig az ország legforgalmasabb busz- és villamosmegállóiban várják az olvasókat.
Könyv ajánló

Most az egyszer: új Nádas Péter-könyv jelenik meg

Október elején kerülhet a boltokba a közelmúltban elhunyt Kossuth-díjas író Most az egyszer című röpirata, amelyben felsorolja azokat a témákat, amelyekről nem szeretne beszélni.